Názáretben támadás ért keresztény iskolákat és rendházakat

Kitekintő – 2023. március 28., kedd | 19:13

Március folyamán rálőttek a ferences szerzetesnővérek iskolájára és kolostorára, maszkos férfiak hatoltak be a szalézi nővérek rendházába. Másutt a szentmisét szakították félbe azzal a kéréssel, hogy olvassák a Koránt. Giacinto-Boulos Marcuzzo korábbi vikárius pozitív dolognak tartja, hogy az imámok elítélték az erőszakos cselekményeket. Az igazságügyi reformot övező feszültség légköre aggasztó.

Ez a feszült légkör mindenkit meglepett, még magukat a muszlimokat is; új jelenség – így kommentálta a Názáretben az elmúlt napokban történt erőszakos keresztényellenes cselekményeket a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus korábbi helynöke, Giacinto-Boulos Marcuzzo, aki még mindig a szent városban él és aktív lelkipásztori munkát végez.

„Először – mondta el az AsiaNewsnak – a ferences szerzetesnővérek iskolájára lőttek, majd a szalézi nővérekre támadtak »Ramadan Kareem!«-mel (»Áldott ramadánt!«) üdvözölve őket, és azt kérték tőlük, térjenek át az iszlám hitre. Legutóbb előző nap reggel a szentmise alatt jelentek meg egy templomban, és arra kérték a helyettes plébánost, egy maronita papot, hogy olvassa a Koránt.” Amikor a pap ezt megtagadta, az egyik fiatalember imádkozni kezdett, amíg egy csoport meg nem érkezett, és meg nem győzte őt, hogy hagyja abba, és távozzon, hogy elkerüljék a további feszültséget.

„Három incidens néhány nap alatt keresztények ellen Jézus városában, amely egyben – ahogy Marcuzzo érsek elmagyarázza – a muszlim és arab világ legfontosabb központja Izraelben.” Ezek közül kettő oktatási intézményt érintett, ezért az izraeli keresztény iskolák főtitkársága március 27-ére általános sztrájkot hirdetett az összes názáreti intézményben. Másnapra „különleges oktatási tevékenységeket” terveznek mélyreható beszélgetésekkel a felekezeti erőszak témájáról és a társadalomban tapasztalható fundamentalizmus elleni fellépés módjairól. Március 29-én a szalézi nővérek iskolája sajtótájékoztatót tart Nemet mondani az erőszakra címmel, míg a püspökök ugyanezen a napon hivatalos dokumentumot tesznek közzé a közelmúltbeli erőszakról.

Az első támadás március 16-án történt, amikor este fél hét körül néhány ember lövéseket adott le az iskola és a ferences szerzetesnővérek kolostora irányába. A gesztust „veszélyes precedensnek” tartják, mert először vettek célba keresztény oktatási intézményt Izraelben. A második eset március 24-én történt, a szalézi nővérek iskoláját és rendházát érintette, amelyre maszkos emberek támadtak egyértelműen vallási indíttatásból. A szerzetesnővérek elmondták, hogy miután kinyitották a kaput, fekete maszkkal eltakart arcú emberekkel találták magukat szemben, akik arra utasították őket, hogy térjenek át az iszlámra ebben a „szent ramadán hónapban”. Állítólag legalább öt fiatalember hajtotta végre a támadást, akik aztán elmenekültek, amikor az őrség megérkezett.

A támadások mély feszültséggel teli légkörben történtek, amikor a vitatott igazságügyi reform körüli izraeli tüntetéshullám is zajlik. Emellett ott van az izraeliek és a palesztinok közötti összecsapás Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Aztán ott vannak az imahelyek és keresztény központok elleni támadások, amelyeket zsidó szélsőségesek követnek el: a legutóbbi, március 19-i támadás Mária sírjánál történt, amelyet megelőzött a február eleji támadás a Megostorozás temploma ellen, míg az év elején szélsőséges csoportok meggyaláztak egy keresztény temetőt a Sion hegyen, és ezt megelőzően más célpontokat is támadtak, köztük egy templomot az utolsó vacsora termének közelében, a názáreti bazilikát, valamint más katolikus és görög ortodox épületeket.

„Az elmúlt napokban Názáretben történt támadásokkal kapcsolatban – hangsúlyozta Marcuzzo érsek – fontos megjegyezni a város két tekintélyes imámjának, a mecsetek vezetőinek állásfoglalását, akik határozottan elítélték ezeket a cselekményeket. Többnyire fiatalokról van szó, akiket talán a túlzott lelkesedés vezérel, s akik a ramadán, az iszlám böjti és imádságos hónap alkalmából az »apostoli buzgalom« gesztusait akarják gakorolni; olyan emberek, akik a szent hónaphoz kapcsolódó különleges légkörben ki akarnak tűnni.” „Ma sztrájkolnak az iskolák, holnap pedig beszélgetéseket és elmélkedéseket tartanak az intézményekben – magyarázza a korábbi helynök –, de Egyházként és keresztény vezetőkként igyekszünk csillapítani a helyzetet, nem gerjeszteni vitákat. A dolog lényege az, hogy ezek az epizódok egy tágabb és aggasztóbb egész részét képezik; Izraelben a feszültség fokozódik, meglepő gyorsasággal történik minden, szerencsére a helyzet egyelőre nem követelt áldozatokat. Az aggodalom azonban továbbra is fennáll.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: AsiaNews

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria