Ne csak az értelmedre, hanem az érzelmeidre is figyelj életed nagy döntései előtt!

Döntési helyzetek

Henry Boulad azt mondja, az ember az akadályok gyermeke. Vagyis életútján folyamatosan döntenie kell, hogy megvalósítsa Istennek a róla alkotott tervét. Számtalan döntési helyzetben találja magát. Döntenie kell, hogy milyen irányba folytassa tanulmányait; figyelnie kell, hogy képességei milyen irányba mozgatják; hol szeretne dolgozni, hol szeretné kibontakoztatni adottságait, karizmáit.

A szíve mélyén lévő erős vágyak irányítják az embert, melyeket Isten ültetett beléjük. Isten a belénk oltott mély vágyainkon keresztül vezet minket életutunkon. A döntés nem mindig egyértelmű. Néha változtatni kell, mert az eddigi utunk nem tesz boldoggá minket. Folyamatos keresésben vagyunk és figyeljük, hogy az imában hol érzékelünk békét, szeretetet, kiegyensúlyozottságot. (...)

Egy szimbolikus történet: A csodagyerek

Volt egyszer egy kisfiú, aki már egészen fiatalon ismerte az egész világot. A szülői házban élt. Ismerte a föld valamennyi országát. Sokat olvasott különféle kultúrákról. Sokan felkeresték az ifjút, hogy beszélgessenek vele, tanácsot kérjenek tőle. Csillogó szemű szónok volt. Választékos szavakkal, dagályos kifejezésekkel beszélt a legnehezebb kérdésekről. Mindenki megcsodálta képességeit, adottságait. A szavak, válaszok egyszerűen ott voltak az ajkán. A fiú híre elterjedt az egész világon.

Mígnem egyszer elhatározta, hogy ezután nemcsak beszélni akar a világról, de szeretne tapasztalatokra is szert tenni, így tehát útra kelt, hogy megismerje azt a valóságot, amelyről eddig csak beszélt.

Alig egy óra távollét után elérkezett egy útkereszteződéshez. Bár csodagyerek volt, mégis: egy időben háromfelé nem indulhatott el. Döntenie kellett, hogy melyik úton halad tovább. Végül is egyenesen haladt előre, de a jobb és a bal oldali völgyek így ismeretlenek maradtak számára. A következő és az ezt követő útkereszteződéseknél szomorúan látta, hogy egyre több területet nem tud megismerni. A városokba érve kezdetben hosszú, választékos beszédeket tartott. Előrehaladva, ahogy egyre szűkültek a meghódítható lehetőségei, a szavai egyszerűbbek, a mondatai, a beszédei rövidebbek lettek.

Így telt-múlt az idő. Egyre idősebb lett. Már nem volt csodagyerek. Utak, lehetőségek százait, ezreit kellett elengednie. Már alig voltak szavai, melyeket megoszthatott volna másokkal. A hallgatói is elfogytak. Majd leült egy kőre, és így gondolkodott magában: „Az egész életem veszteségek sorozata. Utak, ismeretek, álmok vesztek el számomra. Minden lépéssel elzártam magam valamitől, mintsem hogy gazdagodtam volna. Jobb lett volna otthon maradnom. Akkor még mindent tudtam, nem kellett volna állandóan döntenem, melynek következtében egyre több dolgot elvesztettem. Most meglenne még minden lehetőségem.”

Bár nagyon fáradt volt, elhatározta, hogy befejezi útját, mert amint érzékelte, már csak egy rövid útszakasz feküdt előtte. Így haladt lépésről lépésre előre. Már csak egy szó volt, amely lélegzete szüntelen ritmusában elhagyta ajkát: Jézus neve, mígnem egy sziklatetőn találta magát. Minden elveszettnek hitt út ott feküdt előtte. Látta az elengedett völgyeket és lehetőségeket. És látta, bár mindig kisebbek és szűkebbek lettek a lehetőségei, de közben folyamatosan felfelé haladt.

A teljes írás IDE kattintva olvasható.

Szöveg: Hofher József jezsuita szerzetes, pap

Fotó: Merényi Zita és Lambert Attila/Magyar Kurír

Forrás: Bízd Rá Magad Média

Magyar Kurír