Ne féljetek, bizakodjatok! – Taizéi találkozót tartottak Pannonhalmán

Több mint négyszáz fiatal gyűlt össze Szent Márton hegyén ezen az október végi szombaton. Az Úrhoz szólt hangos, ujjongó énekük és imájuk délelőtt, délben és koraeste a bazilikából. A kapuvári Ars Camerata kórus és a pannonhalmi bencés diákok adták az erre az alkalomra szerveződött kórus és a zenekar magját.

Az Isten jelenlétében, az Isten szavára való figyelésben töltött nap ritmusát az imádságok, valamint az imaalkalmak közötti idők – kiscsoportos megosztások, műhelymunkák, szabadidők – adták, ahogy az imádságokat a kimondott szó, az énekhang és a csönd ritmusa tagolta, szervezte, építette.

Ezeket a találkozókat, szervezzék bár őket a „forrásnál”, Taizében vagy Európa bármely nagyvárosában, tartsanak bár több napig vagy hívják egyetlen napra a fiatalokat, mindig a „bizalom zarándokútja” elnevezéssel illetik. Így volt ez Pannonhalmán is: Isten gyermekeinek szabadságára hangolta ez a szombat a jelenlévőket, és arra, hogy a béke, a bizalom és a kiengesztelődés építői legyenek a világban.

Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát köszöntőjében kivételesnek nevezte ezt a napot a főapátság ezeréves történetében. Mint mondta, Magyarország minden egyházmegyéjéből és minden református és evangélikus egyházkerületből érkeztek fiatalok a találkozóra, sőt a határokon túlról is.

Az ősi monostornak küldetése van a világ felé – folytatta a főapát. – A védőszent, Márton a fiatalságát töltötte ezen a vidéken: itt küzdött a hitéért, itt kereste a hit útját. Ahogy a jelen lévő fiatalok közül is talán sokan így vannak most itt. Hitetekkel, vágyaitokkal, kihívásaitokkal – melyeket elhoztatok ide, s melyekkel kapcsolatban talán sokszor meg nem értést tapasztaltok,

talán úgy érzitek, nagy és szép céljaitok, képességeitek nincsenek összhangban a környezetetekkel, és értetlenséget, meg nem értést tapasztaltok. Ne csüggedjetek! Szent Márton példát ad: ahová a Gondviselés helyezte, ott tett tanúságot az igazságról, oda ment és ott maradt, ahova az Isten rendelte.

Jézus a mi életünk, erőnk és békénk. Ezért nincs mit félnünk – zárta köszöntő és buzdító szavait Hortobágyi Cirill a jól ismert és a reggeli imádság elején már elhangzott taizéi éneket idézve.

Alois testvér, a taizéi közösség perjele miután megköszönte, hogy a pannonhalmi monostor megnyitotta kapuit a fiatalok számára, felidézte, hogy II. János Pál liturgikus emléknapja van éppen. A Szentatya, mikor Taizébe látogatott, azt mondta, forráshoz érkezett. S amikor itt járt, Pannonhalmán, ugyanezt a metaforát használta. „Mi is szeretnénk most itt, a forrásnál időzni” – tette hozzá Alois Löser.

Péterhez hasonlóan, aki egyszer már kivetette hálóit, de nem fogott semmit, napjainkban mi is sok reménytelenséget, sok nehéz helyzetet érezhetünk magunk körül. Éjszakát, melyben egyedül vagyunk, melyben nincs remény – folytatta a perjel, immár az elhangzott evangéliumi szakaszra irányítva gondolatmenetét. – De Jézus most is azt mondja, nekünk is, hogy ne adjuk át magunkat a csüggedésnek. Mozgásba kell lendülnünk. Ti, akik eljöttetek ma, ezt már meg is tettétek.

Mert a Szentlélek akkor tud megérinteni, ha mozgásba lendülünk. És akkor csodákra képes.

Jézus belépett Péter életébe ebben az éjszakában, és megváltoztatott mindent. Pétert persze félelemmel töltötte el, mikor tudatosult benne, hogy Jézus belépett az életébe. Szent rettenetet érzett, nem érezte méltónak magát. „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Saját magával szembesült, ez veszélyesebb, nehezebb tulajdonképpen, mint a külvilág nehézségei. De Jézus nekünk is ezt mondja: „Ne félj!” Fontos, hogy meghalljuk Krisztusnak ezt a szavát, mikor bűnösnek érezzük magunkat. Ne magunkra hagyatkozzunk, hanem Jézusra! Bízzuk magunkat egészen őrá – biztatta az összegyűlteket Alois testvér.

Nehéz volt ez Péter számára is, egészen Krisztusra bíznia magát. De micsoda választ kapott a bizalomra: „Emberhalásszá teszlek.”

Az Egyháznak szüksége van mindannyiunkra. Ki kell lépni, fölmutatni a szeretetet és közösséget otthon és kifelé, a világ felé is. Belépni mások életébe – ahogy Jézus belépett Péter életébe.

Hogyan álmodtok az egyházról? Milyen egyházról álmodtok? – hangzottak a kérdések a pannonhalmi bazilikát megtöltő fiatalok számára. – Jézus hív, ahogy Pétert. Válaszoljunk bizalommal.

A reggeli imán az Úr szavára másodszor is kivetett háló, Péter apostol félelmet eláruló szavai és az Úr válasza – Ne félj, ezentúl emberhalász leszel – kerültek a középpontba. Ezek mentén keresték aztán a résztvevők a hittel kapcsolatos kérdéseikre a válaszokat, csoportbeszélgetések, megosztások keretében.

A délutáni műhelybeszélgetések alkalmat adtak a fiatalok számára, hogy a mai világ és az Egyház életét meghatározó kérdésekről gondolkodjanak együtt. Az egyik csoportban az imádságról, máshol a szinódusról esett szó, megint máshol Béke és igazság cím alatt a háború és a menekültválság égető kérdéseiről, de hirdettek az ökumenizmussal és a teremtésvédelemmel foglalkozó műhelyfoglalkozást is.

Az imádságról Weltler Gábor Malomsokon szolgáló evangélikus lelkész, valamint két fiatal bencés testvér beszélgetett. A Bakonybélből érkezett Ignác testvér a napraforgó képét hozta szemléltető például arra a kérdésre, mi az imádság. A napot, a meleget keresve forgó virághoz hasonlít az imádság gesztusa: hangolódás, a figyelem finomhangolása az Istennel való kapcsolatra; arrafelé figyelés, ahonnan az Isten meg akar lepni minket. A cél: jó irányba fordulni, nyitottnak lenni. Weltler Gábor azt emelte ki, hogy életünk minden pillanatában az Isten előtt vagyunk, és ennek az Isten színe előtt való létnek a tudatos megélése az imádság. Lőrinc testvér pedig, aki a pannonhalmi közösségben él, a jelenlétet jelölte meg mint kulcsszót, számára az imádság a jelenlétre irányuló és irányító cselekedet.

Elhangzott az is, hogy az ima erőforrás;

a különösen nehéz napokon, amikor kétszer-háromszor annyi dolgunk van, mint máskor, kétszer-háromszor annyit kell imádkozni.

Az ima nehézségeiről szólva arra a fontos szempontra hívták fel a figyelmet, miszerint gyakran azt várjuk, hogy az imában történjen valami, érintsen meg például egy erős érzelem. Azonban nem az istenélményt kell keresni, az imában sem, hanem magát az Istent!

A találkozót záró esti imádságon Hortobágyi Cirill főapát kiemelte, talán elhatározások is születtek ezen a szép napon, s biztatott, most rögtön kezdjük megvalósítani őket. „A találkozó véget ért. Küldetésetek van” – köszönt el a fiatalotoktól, feladatukra figyelmeztetve őket. S ezzel az édesanyjától gyakran hallott, elgondolkodtató tanáccsal búcsúzott: „Lassan siess!”

„Ne félj, ne aggódj” – szólt az egyik utolsó ének. A nap során többször felhangzottak a szavak, Jézus szavai, melyeket II. János Pál pápa oly nagy erővel mondott ki 1978. október 22-én a Szent Péter téren: „Ne féljetek!” 44 év elteltével is visszhangot vetnek ezek a szavak, nem csak Pannonhalmán, mikor több száz fiatal énekel és imádkozik együtt. Ott kell visszhangozniuk mindannyiunk lelkében. Szüntelenül. Ne féljetek!

Szöveg: Borsodi Heni

Fotó: Hajdú D. András

Magyar Kurír