Ne hagyjuk kialudni a parazsat – Készület Szent Antal ünnepére a belvárosi ferences templomban

Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el, az a versszakasz, amikor Jézus kiválasztja tizenkét tanítványát, és elküldi őket a nép közé (Mt 10,1–15).

Kovács Zoltán felidézte: tizenkét éves gyermekként itt ült, ebben a templomban a vasárnap reggeli diákmiséken, és vágyakozva nézte az oltárnál szolgáló ministránsokat, milyen jó lenne ebben részt venni. A most gyémántmiséjére készülő Katona István atya készítette fel a hitre. Kovács Zoltán 1991. május 12-én volt elsőáldozó. Nagyon szeretett volna ő is ministrálni, de nem tudta, hogyan lépjen oda István atyához a kérésével. Néhány nap múlva, pénteken délután Katona István így szólt hozzá:

Te, Zoli, úgy gondolom, jó lenne, ha ministrálnál!”

Újabb két nap elteltével, május 19-én, pünkösdvasárnap ministrált életében először.

A szentmise olvasmányára utalva Kovács Zoltán kiemelte, hogy Antiochiában a Szentlélek így szólt Krisztus követőihez: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” (13,1–3) A Lélek indította Katona István atyát is: válaszd ki már ezt az egyet, talán jó lesz, hogy ministrálhasson!

Fontos tehát, hogy a Lélek meghív minket az ő szolgálatára, de az is lényeges, hogy figyeljünk a sugallataira, legyünk vevők azokra. A Szentlélek számára nincsen zárt ajtó. Az isteni Lélek képes a szívek mélyére látni, megmozdít, megérint mindannyiunkat.

A tűz az, amely valamilyen módon és mértékben átalakít bennünket. Ilyen az emberi szív találkozása a Szentlélekkel.

Barnabásról azt is olvashatjuk: derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Ezért tudott együttműködni Istennel, ezért válhatott apostollá, hogy megnyíljon az emberek szíve Jézusnak. Nem véletlen Barnabás nevének jelentése sem: ’a buzdítás fia’, ’a vigasztalás fia’. Arról, hogy milyen lehetett Barnabás karaktere, csak keveset tudunk, nem az eredeti tizenkét tanítvány közül való volt, hanem későbbi kiválasztott.

A többi apostollal többé-kevésbé megismertetnek bennünket az evangéliumok.

A Szentlélek ügyesen válogatott, nem egyformák, hanem különböző vérmérsékletű emberek voltak.

Van közöttük látványosan tüzes, de kevésbé látványosan izzó is. Ám a Lélek mindegyikükben ott van és dolgozik.

Péter apostol vehemens természetű, ellenben János szelíd, galamblelkű, de a hite sziklaszilárd: a Szűzanyával együtt ott áll a kereszt alatt, és halála perceiben Jézus egymásra bízza anyját és a szeretett tanítványt: „Íme, a te anyád!” és „Asszony, íme, a te fiad!” (Jn 19,25–27). János is apostol, mint a többiek, de kicsit más feladatot kap. Péter habitusához jobban illik, hogy ő legyen az első pápa, Krisztus földi helytartója. Jánosra viszont a saját, idősödő édesanyjának oltalmazását bízza Krisztus. Ez sem kevésbé férfias, fontos feladat, mint Péteré.

A Lélek kreatív. Az apostolok, az Egyház életében is az. Nekünk is fel kell ismernünk a felülről kapott küldetésünket.

Kovács Zoltán kifejtette: a Szentlélekkel való találkozást sokszor úgy képzeljük el, ahogyan olvassuk a Szentírásban, az első pünkösdről szóló beszámolóban: az égből támadt heves szélvész zúgása, amely betöltötte az egész házat, „Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre.” (ApCsel 2,2–3)

Felvetődik azonban a kérdés: mi van akkor, amikor nem lobog a láng, amikor nem tapasztalunk szinte semmit? A Szentlélek nem mindig látványosan érkezik, előfordul, hogy az enyhe szellőben van jelen az Isten Lelke, mint Illésnél. Mi van akkor, amikor nem érzek semmit a gyónásban, vagy a bérmálásban, esetleg éppen a papszenteléskor? Ha a kísérő jelenségek nem aktiválják magukat, akkor talán kevesebbet kapunk? Egyáltalán nem, mert

a végtelen Isten működését nem lehet bezárni a mi pillanatnyi érzéseink szűkös dobozába.

Ő akkor is működik, dolgozik, amikor én éppen nem érzem ezt, amikor nem vagyok ráhangolva lélekben. Fölvetődhet az a kérdés is: Ott volt pünkösd a tanítványok életében, és mi van utána? Lehet örökké maximális lángon lobogni?

Aki dolgozott már tűzzel, tudja, milyen a tűz lángja, amit egy mozdulattal is elfújhatunk, illetve milyen a parázs, amely időtállóbb, és könnyen lehet ismét tűz belőle. A lélek működése is hasonló: nem tudunk mindig nagy lángon égni, ne is várjuk el ezt magunktól. Az apostolok is, elteltek Szentlélekkel, újra meg újra, de nincs azért minden áldott nap pünkösd az ő életükben sem. Egy pünkösd volt, ahogyan nekünk is egy bérmálásunk.

A Szentlélekkel való találkozást felidézhetjük, az izzó parazsat is, hogy föl-föllángoljon, de azt nem várhatjuk el, hogy állandóan maximális lángon lobogjon. Attól még ott van, hatékony. Megfáradt keresztényeket látni nem valami lelkesítő dolog. Lelkesíteni is csak lelkes ember tud. Ezért becsüljük meg a belső parazsat, ne hagyjuk kialudni, mert ha kialszik, sokkal nehezebb újra tüzet rakni. Lépjünk oda mindig a húsvéti gyertyához, vagyis Krisztushoz, és legyen, aki újra és újra lángra lobbantja azt a szívünkben. 

A Szentlélek lángja adja a fényt, akkor is, ha nem érezzük ezt annyira, és

képes bevilágítani az emberi szív belső bugyrait, hogy azért ott legyen az a diszkrét, de tiszta világosság, amelyre óriási szükségünk van a mindennapi döntéseinkben, de sokszor a kísértéseinkben, sodródásainkban is.

Kovács Zoltán szerint sokszor azt várjuk a Szentlélektől, hogy oldja meg a problémáinkat helyettünk, nyugalmasabb időszakokban persze nem, hiszen felnőtt emberek vagyunk, hagyjon minket békén, de amikor elfáradunk, vigyen már a hátán. Ne a csodákra várjunk azonban, hanem ismerjük fel: gyakran nem annyira látványosan, de mennyire szépen vezet bennünket az Isten Lelke. Érkezhetnek rendkívüli ajándékok, de ismerjük fel, hogy a Lélek sokszor a leghétköznapibb módon van jelen és dolgozik az életünkben, megadja nekünk a világosságot, vigasztalást, gyógyulást, rengeteg mennyei ajándékot. Becsüljük meg ezeket, és ismerjük fel: a Szentlélek munkatársunk, működjünk vele együtt, mert erre vár.

A mariológus szónok emlékeztetett:

a Szentlélek aktív a Szűzanya életében is. Ő teszi kegyelemmel teljessé, ő avatja a Lélek templomává, betölti újjáteremtő erejével, hogy az Isteni Ige testet ölthessen a méhében, a mi üdvösségünkért.

A Lélek ad kitartást a Szűzanyának a kereszt alatt, a Golgotán, és ő hívja az emeleti terembe az apostolokkal együtt, hogy együtt imádkozzanak, és a Szentlélek el is jön, és betölti őket pünkösdi lángjaival. Segíti a Szűzanyát a továbbiakban is, hogy az apostolokat anyai együttérzéssel bátorítsa, mellettük álljon. Végül pedig beteljesíti az ő életét, testestül-lelkestül a mennybe véve, teljes személyét megdicsőítve.

Szentbeszéde végén Kovács Zoltán atya így fohászkodott: „Jöjj, Szentlélek, és alakítsd át egészen az életemet, olyanná, hogy munkatársad lehessek. Jöjj, és add, hogy a csendben izzó parazsat is megbecsüljem, ugyanakkor tegyek én is azért, hogy az ki ne aludjon. Jöjj, Szentlélek, add, hogy soha ne álljak ellen mennyei fuvallatodnak, amikor azt a belém ültetett parazsat munkába fognád, és úgy döntenél, hogy lángra lobbantod, hogy általam is cselekedjél ebben a mai, Istent űzött világban.

Jöjj, Szentlélek, add, hogy megértsem, mivé tettél, és hogy milyen küldetéssel akarsz engem fölruházni. Ámen.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír