Ne a tárgyaktól függjünk, hanem attól, aki kezdetben volt – Imatáborok találkozója Zalakaroson

Hazai – 2024. augusztus 10., szombat | 17:24

Augusztus elején ismét imatáborba hívták a fiatalokat a Kaposvári Egyházmegyében – immár 27. alkalommal. A tábort idén is három helyszínen rendezték meg: Galambokon a 2–5., Homokkomáromban a 6–8. osztályosok, Garaboncon pedig a 15–25 éves fiatalokat várták. Augusztus 8-án a három tábor a zalakarosi Isteni Irgalmasság-templomban találkozott, ahol Varga László megyéspüspök mutatott be szentmisét.

„Az imatáborba azért jövünk, hogy a gyermekeket Jézushoz vigyük, s közben a saját lelkünk is alakul. Az ittlévők kilencven százaléka azért jön az imatáborba, mert ebben az egy hétben különösen is megéli Isten közelségét” – mondta Némethné Horváth Emília, a középkorosztály táborának vezetője, az imatábor egyik alapítója.

Három tábor működik párhuzamosan, mert annyi gyermek jelentkezik évről évre, hogy nem találnak olyan helyet, ahol együtt elférnének.

80–70–70 fős létszámmal zajlik a három tábor, különböző korcsoportokban – ismertette a táborvezető. – A táborokban ugyanazokat az evangéliumi szakaszokat dolgozzák fel, élik meg, a korosztályoknak megfelelő mélységben. 

A csoportvezetők az evangélium meghallgatása előtt saját tanúságtételüket osztják meg a gyerekekkel, fiatalokkal, közérthetően, egyszerűen, segítve őket abban, hogy megnyíljanak és befogadják az evangéliumot.

„Az evangélium örömhír. A fiatalok látják, hogy békesség és öröm van bennem, tudok örülni a legegyszerűbb dolgoknak, amit más észre sem vesz – fogalmazott Némethné Horváth Emília. – Erre is tanítjuk a gyermekeket a táborban, melynek

lelkiségét a tanúságtételek mellett a dicsőítő imádság adja.”

*

Augusztus 8-án a három tábor a zalakarosi Isteni Irgalmasság-plébániatemplomban találkozott, ahol Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be szentmisét.

Homíliájában a főpásztor János evangéliumának két gondolatához – „Minden általa lett…”, és „…hatalmat adott nekik...” – kapcsolódóan szólt a fiatalokhoz.

„Az első örömhír az, hogy nem te vagy a világ közepe. Bármennyire nem tetszik, nem te teremtetted saját magadat, hiszen minden Őáltala lett, nem teáltalad, s nem te fogod beteljesíteni az életedet – emelte ki szentbeszéde elején Varga László püspök. – Kezdetben az Ige volt, mely azt jelenti, hogy

ajándékba kaptad az életedet. S akitől ajándékba kaptad, az tudja, hogy miként lehetsz boldog.”

Amikor egy gyártó elkészít egy autót, akkor eldönti, hogy dízellel vagy benzinnel működik-e majd. Ha a szülők azt mondanák, hogy engem nem érdekel, mit mond a gyártó, én majd eldöntöm, hogy milyen üzemanyagot töltök bele, mert ez az én autóm, akkor azt nagyon megbánnák. Ha gázolajat töltenének a benzinüzemű motorba, akkor minden összeégne. „Ezt a hasonlatot azért mondtam, mert rendszeresen ezt csinálják a fiatalok, amikor azt mondják, hogy senki se szóljon bele az én életembe. Majd én eldöntöm, ez az én életem. Ez hazugság, mert

nem a tiéd az életed, hanem ajándékba kaptad azt”

hangsúlyozta a főpásztor. 

Az életed azé, akitől ajándékba kaptad: Istené.

„Ő tudja, és el is mondja, hogy: Figyelj, drága szeretett gyermekem: én alkottalak, s ha megtartod azokat a szabályokat, törvényeket, amelyeket az életed boldogítására, kiteljesedésére, szeretetben való növekedésére adtam, akkor szép életed lesz; de ha felülírod ezeket a szabályokat, akkor kockáztatod, hogy boldog legyél, s hogy szép életed legyen, mert önmagadat teszed középponttá.

Énközpontú kultúrában élünk. A kortársaitok az okostelefonok és az internet bűvöletében élnek. Lehet, hogy ti is. Ha igen, akkor azt javaslom, hogy változtassatok, mert ezeknek a kis kütyüknek az egyik legrombolóbb hatása, hogy téged tesz a világ közepévé. Te döntöd el, hogy mit nézel meg, milyen oldalakat keresel fel, te döntöd el, hogy azokkal mit csinálsz. 

Mindent te döntesz el. S mi a következmény? 

A szülőktől hallom, hogy ha valamit kérnek a gyermekeiktől, képtelenek megtenni azt, mert nem tudják letenni a kütyüt, s akörül forog minden. Nagyon sok jóra lehet használni az okostelefont, nekem is van és használom is. Nem az okostelefon a hibás, hanem az, aki használja.

Ha nálad van a készüléked, akkor is könnyen, lelkesen mész segíteni, amikor a szüleid szólnak? Az a kütyü, amit mindenki elővesz, ha már két perc szünete van, s azt nézi. Elbűvölt benneteket, és a bűvölet az, hogy én vagyok az isten, én döntök el mindent és mindent tudok. Ez az eszköz sok mindent tud, nagyon kitágítja az ismereteteket. Lehet, hogy többet tudtok, mint a tanáraitok – a szüleiteknél biztos, mert mindent elérhettek.

Ez az eszköz azonban nem tud személyesen szeretni. És mire van leginkább szükséged, mert Isten képmása vagy és ő alkotott téged? A személyes szeretetre. Levágja a kapcsolatokról a fiatalokat. Nem találkoznak, csak virtuálisan, az internet segítségével.

Ott van köztetek egy eszköz, s közben arra vágysz, hogy személyesen szeressenek. Úgy, hogy ne legyen köztetek semmi, hiszen akkor nem tudod befogadni.

A teljes szeretetre vágytok mindannyian, és ezt akadályozza meg ez a kis készülék. Aki önközpontúvá, énközpontúvá válik, az képtelen lesz észrevenni a másik szükségét, és nem tud segíteni, csak hirtelen, keveset, rövid ideig, mert vissza kell térnie ahhoz, ami elbűvöli, ami teljesen leköti a figyelmét.

Váljatok szabaddá! Isten a gyermekeinek, akik befogadták őt, hatalmat adott arra, hogy használják a szabadságukat. Hatalmat kaptál arra, hogy használd a szabadságodat,

mert ami most van, az rabszolgaság. Mindenki rabszolgája az okostelefonjának, az internetnek, mert az megköti őt. Nem tud nélküle élni, és aki nem tud nélküle élni, az rabszolga. Használjátok a szabadságotokat, melyhez le kell tenni ezt az eszközt. Próbáljátok ki, hogy egy nap hány órát bírsz ki nélküle, hogy az ne fájjon, ne hiányozzon. Abból tudhatod, hogy hol tartasz a szabadságodban – mondta a megyéspüspök.

 

Meg kell tanulni szabaddá válni, s az istengyermeki szabadság hatalmát gyakorolni, mely már a miénk. Ez akkor kezd működni, amikor nem a tárgyaktól függünk, hanem attól, aki kezdetben volt, aki által az életünk lett. Attól, aki a legnagyobb szeretet, aki a legteljesebb szépség, a legnagyobb jóság, a teljes igazság és a teljes boldogság.

A szentmise végén a táborvezetők köszöntötték a francia házaspárt, Gabrielle és Alfred Marxot, akik hazájukból évtizedekkel ezelőtt elhozták az Imatábort Magyarországra, s idén nyolcvanadik születésnapot és ötvenedik házassági évfordulót ünnepeltek.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk, Tóth Bálint Ferenc

Videó: Szerafin Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria