Ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb – Önkéntes segítők a jégverés sújtotta Marócsán

Ahogy beértünk Marócsára, azonnal feltűnt a pusztulás mértéke. Néhány kivétellel minden ház teteje fóliával volt letakarva vagy még mindig összetört cserepek borították. Az utak szélén szépen összegyűjtött törmelékkupacok várták az elszállításukat.

Volt olyan ház is, melynek az udvarát cseréphalom borította, mi épp egy ilyen házzal szemben parkoltunk le. Szekszárdról érkeztünk heten a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség képviseletében. Vég Beáta, a szekszárdi beteglátogatók koordinátora szervezte utunkat.

A beteglátogatás sokféle karitatív munkát kíván – most épp Marócsán egy kis tetőjavítást.

Az említett házzal szemben, egy másik udvaron már nagyban folyt a munka, mi is odasiettünk, hogy kivegyük a részünket belőle. Nagy örömömre ismerős arcok fogadtak, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal Műszaki Irodájának üzemeltetési csoportvezetője, Korom József két fiával és több egyházmegyei és karitászos munkatárssal. Amikor csatlakoztunk hozzájuk, épp egy idős férfi házának tetejével foglalatoskodtak, hogy az ismét megfelelő védelmet nyújtson magányos lakójának.

Megtudtam, hogy hatvanan lakják a települést. Istennek hála, személyi sérülés nem történt a viharban, de mintegy ötven ház teteje súlyosan megrongálódott. A munkával gyorsan telt az idő. Mielőtt a gondosan kiválogatott cserepek a tetőre kerültek volna, a faluházban ebédet szolgáltak fel számunkra. Ez az épület sem úszta meg a vihart, a plafonon beázás nyomainak fura mintázatát hagyta maga után az eső, mint egy szignót.

Ebéd után visszamentünk Józsi bácsi szépülő házához. Amíg vártunk a tetőlécek cseréjére, a már említett szemközti ház udvarán spontán összeverbuválódott egy csapat az összetört cserepek kihordására. Itt egy szintén magányos, idős ember, Terike néni lakik Léna nevű, súlyosan beteg kutyájával. Az asszony portáját a legnagyobb melegben egyre fáradó csapatunk gyorsan járhatóvá tette.

Még a szanaszét heverő tűzifát is rendbe rakták néhányan, amikor kiderült, hogy az asszony nem tud fűteni télen, mert lyukas a kályhája. Az Ormánság legszegényebb településein nem szokatlan az ilyen eset, mégis megviseli az embert, amikor ilyet hall és lát.

A szomszéd házban egy középkorú férfi lakik kutyáival, ő egész nap fáradhatatlanul segített a munkában. Személyében a falu talán legönzetlenebb emberével találkoztam. Sokszor eszembe jutnak azóta Jézus szavai: „Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.” (Mt 6,3) Nem hiszem, hogy valaha találkozok még ezzel a férfival, de példájából erőt merítettem.

Szöveg: Priskin Zsolt diakónus

Fotó: Vég Beáta

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír