Augusztus 17-én, szombaton görögkatolikus egyházunk egyik legrégibb egyházközségének 400. születésnapját ünnepeltük Rakacán. Az alapító okiratok bejegyzései alapján 1619-ben jött létre egyházközségünk, amely ezen a napon elszármazott híveit, innen származó papjait, valamint azokat az atyákat várta haza, akiket korábban szolgálatuk kötött ide. Nagyon sokan jöttek el, hogy velünk ünnepeljenek. A jeles napra zarándokok is érkeztek, hogy osztozzanak örömünkben. A zarándokok egy csoportja szintén régi hagyományt felelevenítve Irotáról érkezett gyalogosan.
Az ünneplés tizenegy órakor kezdődött püspöki liturgiával, melyet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök celebrált az elszármazott papokkal együtt. A szertartást a Kossuth rádió felvételről közvetítette, mely ITT hallgatható meg újra.
Orosz Atanáz püspök vezetésével a körmenet Magyarországon egyedülálló módon, rakacai hagyományok szerint, a Mária-lepellel történt, melyet a településről elszármazott papok vittek a két év híján százéves templom körül.
Az elbocsátás, olajkenet és éltetések után a már szokássá vált panachidát végeztük el Bobák János kanonok sírjánál, majd pedig búcsúi ebédre gyűltünk össze a parókián felállított hatalmas sátornál beszélgetni, emlékezni, élményeket megosztani.
Hálás szívvel köszönöm meg annak a maréknyi csapatnak, akik időt és energiát nem kímélve segítették, hogy ez az ünnepi program létrejöjjön.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria