Gyerekek karácsonyoztak Veres András püspökkel Győrben

Hazai – 2024. december 20., péntek | 16:21

Immár harmadik alkalommal szervezte meg a Győri Egyházmegyei Karitász a Gyerekek karácsonya elnevezésű akcióját, melynek keretében idén húsz nehéz sorsú gyermek részesülhetett meglepetésben. Az ünnepélyes ajándékátadásra december 19-én délután került sor a karitászszervezet győri központjában.

Az ünnepség elején Lőrincz Attila karitászigazgató köszöntötte a résztvevőket. Ismertette az akció lényegét, miszerint a Karitász a gyerekek előzetesen megírt karácsonyi kívánságait igyekszik célzottan teljesíteni. Felidézte, bár sok utánajárást és szervezést igényel a feladat, mégis nagy lelkesedéssel végzik, mert tudják, milyen csillogó tekinteteket és együtt megtapasztalt gyermeki örömet kapnak cserébe.

Lőrincz Attila köszöntője végén áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánt.

Ezután rövid, vidám műsor következett az egyik karitászmunkatárs előadásában, aki egy tanulságos mese cselekményébe vonta be a jelen lévő gyerekeket, sok kacagtató pillanatot okozva.

Veres András győri megyéspüspök beszéde elején a gyerekekkel együtt kiszámolta, hogy hányat kell még aludni karácsonyig, majd kiemelte, hogy bár az ajándékozás most kicsit korábbra esett, figyeljünk Jézus Krisztusra, aki kétezer évvel ezelőtt a szeretet jegyében született erre a világra.

Zárásként a jelenlevők együtt elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű népéneket.

A főpásztor ezután ünnepélyesen megáldotta az ajándékokat, majd egyenként átadta azokat a gyerekeknek.

Az ajándékbontás izgalmával együtt nőtt a vidám gyerekzsivaj, majd búcsúzóul a Pedró Pékség jóvoltából egy-egy mákos és diós bejglit, valamint szaloncukrot ajándékozott a családoknak a Győri Egyházmegyei Karitász.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria