Nehezék vagy tőkesúly? – Kerekasztal-beszélgetést rendeztek a keresztény hagyomány szerepéről

Az est házigazdája Nacsinák Gergely András ortodox pap volt. A beszélgetést Parlagi Gáspár vallástörténész vezette. Az eseményen jelen volt Paisziosz Larentzakisz, az Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusának segédpüspöke és Joannisz Fortomasz, a Múzeum utcai görög egyházközség papja.

A beszélgetés elején a szervezők megemlékeztek a napokban elhunyt Xeravits Géza biblikus professzorról.

„A kereszténység a szeretet, az összhang és a megértés hídjait építi. A hagyomány nem más, mint az élő hit, az üdvösség szabatosan megfogalmazott üzenete. Eleven erő, mely nem a múlthoz való ragaszkodást jelenti, hanem az apostoli üzenethez való hűséget” – kezdte köszöntőjét Paisziosz Larentzakisz püspök. A hagyomány maga az Egyház, melyben a Szentlélek lakik. A teológia nem azt jelenti, hogy azt az igazságot, melyet pünkösdkor kaptunk, egyre jobban megértjük, a teológia művelése sokkal inkább az Egyház tanúságtétele.

„Hűnek kell lenni hozzá, vagy kritikusan kell szemlélni, esetleg meg kell újítani? Pótolhatatlan vagy lecserélhető? Nehezék vagy tőkesúly? Mihez tartozik, az időhöz vagy az időtlenséghez? A hagyomány összeköt vagy elválaszt?” – e kérdésekkel fordult Nacsinák Gergely András a beszélgetőkhöz.

Zsengellér József református teológus azt emelte ki, hogy a református egyház Kálvin János személyéhez kötődik, ugyanakkor Kálvin a Szentírásból indult ki, ezt jelzi a sola scriptura jól ismert elve is. Ma már a protestantizmus is komoly hagyománnyal rendelkezik.

Perczel István szerint az ortodoxok számára a hagyomány liturgikus és spirituális, nem pedig tételes. Ezt jelzi az ortodoxia szó is, mely helyes dicsőítést jelent.

„A görögkatolikus egyház sajátos helyzetben van, hiszen Róma és Konstantinápoly között helyezkedik el” – hangsúlyozta Baán István. A görögkatolikusok számára is a liturgia a fontos, a liturgikus hagyomány alapján élik meg az önazonosságukat.

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes a Szentírás, a szenthagyomány és a Tanítóhivatal hármasságát emelte ki. Akkor válik élővé a hagyomány, ha megkeressük a forrást, aki nem más, mint az élő Krisztus. Az igazi hagyomány Jézus Krisztus személye, ezért a legfontosabb kérdés az, hogy milyen kapcsolatban vagyunk vele. Senki nem mondhatja magáról, hogy a teljesség birtokában van, a hagyomány igazi hordozója ugyanis a közösség. Éppen ezért nem lehet csak a Bibliára alapozni, hiszen a Szentírást is a közösség értelmezi. Ugyanakkor a világ ma nem vevő a vallási hagyományra. Éppen ezért kell megtalálnunk azt a lényeget, amit át lehet adni belőle.

„A reformátorok a Szentírással kapcsolatban mindig a testté lett Igéről beszélnek” – tette hozzá Zsengellér József. Pál apostol írja, hogy „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint” (1Kor 15,3–4). Ez azt jelenti, hogy a hagyomány valójában a Szentírást jelenti, és csak az élő Krisztusból indulhat ki. Ugyanakkor a reformátorok az apostoli korhoz szerettek volna visszatérni. Napjainkban is fontos, hogy csak az átélt hagyományt lehet átadni.

„Vajon mennyire voltak azzal tisztában, hogy milyen is volt az az apostoli kor?” – tette fel a kérdést Baán István. Ma is probléma ugyanis, hogy a különféle keresztény közösségek leegyszerűsítik a tanítást, és csak egy részére figyelve alakítják saját életüket. Holott a hagyomány nem egy szokásegyüttes.

Perczel István arról beszélt, hogy az ortodoxok mit tanulhatnak a különféle egyházaktól. A katolikusoktól a társadalmi szerepvállalást, a görögkatolikusoktól a hűséget, míg a reformátusoktól a Szentírás kiemelt jelentőségét és a megélt közösségi létet lehet elsajátítani. A hagyomány örökös visszatérés a kezdetekhez és a keresztény örökség újraértelmezése, nem pedig a formális elemek megőrzése.

Nacsinák Gergely szerint „ma mindenki a konyhakész, azonnal fogyasztható termékeket szereti”, ám a hagyomány nem ilyen; ahhoz, hogy elsajátítsuk, erőfeszítéseket kell tennünk. Baán István mindehhez azt tette hozzá, hogy a mai embernek sok esetben meg kell magyarázni a hagyomány azon elemeit is, melyek elsőre magától értetődőnek látszanak.

A szervezők mindenkit várnak a Keresztény hidak sorozat következő alkalmaira, melyekre október 20-án, november 17-én és december 8-án kerül sor a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus magyarországi központjában (1088 Budapest, Múzeum utca 11.) 18 órától.

Baranyai Béla/Magyar Kurír