Nem ítélve vagyok a magányosságra, hanem meghívva – Interjú Palánki Ferenc püspökkel

Az alábbiakban részleteket közlünk a beszélgetésből.

– Nemrég volt éppen 13 éve, hogy 2011. február 26-án püspökké szentelték Egerben...

– (...) Azt gondolom, hogy a Jóisten kezében vagyunk, és bármi történik velünk, az az ő tudtával és engedélyével történik, és éppen azért enged meg néha olyat, ami esetleg rossz, fájdalmas vagy nehézség, mert ebből egy nagyobb jó tud kijönni. Ez a nagyobb jó pedig életünk végén, ha meghalunk, akkor ér el: a feltámadás és az örök élet. Jézus Krisztus ezzel váltotta meg a világot, és mi ebben hiszünk...

– Mit üzenne most a harmincéves, pappá szentelésére készülő vagy már papi szolgálatait elkezdő Palánki Ferencnek?

– Nem éretlen fejjel vállalkoztam erre, hiszen előtte már mérnök voltam, dolgoztam is a szakmámban, távközléstechnikában, és 30 elmúltam, amikor felszenteltek. Mondhatni, tudtam, mire vállalkozom. Az élet, a nehézségek pedig igazolták, hogy az evangélium valóság, abban érdemes hinni, és abban is, hogy amit Jézus tanít, az igaz, amikor azt mondja: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

A kereszténység, a Krisztus-követés nem az áldozatokból és önmegtagadásokból áll, hanem Krisztus meghívására adott válasz, az, hogy ő meghívott engem.

Szokták mondani, milyen rossz és nehéz a papoknak a magányosság. Igen, a magány nehéz, de én nem ítélve vagyok a magányosságra, hanem meghívva. Amikor magányos vagyok, abban az értelemben, hogy egyedül vagyok, akkor sem vagyok magányos: igyekszem nyitva lenni, hol egy másik emberen keresztül, hol közvetlenül az Isten felé. Ez az isteni jelenlét különféle eseményeken, embereken, találkozásokon keresztül jelenik meg az életünkben, és ez a jelenlét tesz boldoggá.

Nem azt érzem, hogy „jaj, milyen magányos vagyok”, hanem azt, hogy jó az Isten, szeret az Isten, itt van az Isten. Nem abban hiszek, hogy van Isten, hanem abban, hogy jelen van.

– 2015-ben lett a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye történetének második vezetője. Mekkora felelősséggel jár az egyházmegye élén tevékenykedni?

– Amikor idekerültem, még nem is tudtam, mekkora felelősséggel jár, milyen sokféle területe van ennek a szolgálatnak. Az elődömtől, Bosák Nándor püspök atyától nagyon sokat tanulhattam és tanulhatok most is, nagyon sok tanáccsal látott el és lát el mindig, amikor hozzá fordulok. Bevezetett a papokkal való kapcsolatba, a lelkipásztorkodásba, az egyházmegye területi ellátásába, lefedésébe. De ott vannak még a családok, a Karitász, az intézmények fenntartása, építkezések, felújítások – annyi mindenhez kellene érteni. 

Szokták mondani: a zseninek nincs szüksége segítőkre. Én nem vagyok az, nekem szükségem van rájuk. Igyekeztem egy olyan közösséget, csapatot építeni magam köré, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata azon a szakterületen, amit rábíztam, és amiért ő felel.

– Püspöki jelmondata: „Jesus est resurrectio et vita” – „Jézus a feltámadás és az élet”. Miért ezt választotta annak idején? Mit jelent ez Önnek?

– Nemrég, február 24-én volt Szent Mátyás apostol ünnepe. Azért választották ki őt az apostolok, hogy legyen valaki, aki velük együtt tanúskodik a feltámadásról. Nem valamiről vagy Jézus valamelyik csodájáról, tanításairól, hanem a feltámadásról. Püspökké szentelésem időpontját február 26-ára tűzték ki, ami közel van Mátyás apostol ünnepéhez.

Egy püspök hivatala szerint apostolutód. Úgy éreztem, arra kaptam meghívást, hogy a feltámadásról mint hitünk központi igazságáról és valóságáról tanúskodjak.

Püspöki kinevezésem előtt másfél évvel hunyt el édesanyám, és a halálos ágyánál ülve, amikor átment a kapun az örök életbe, az jutott eszembe, amit Jézus mondott Máriának és Mártának Lázár halálakor: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Másfél évvel később, a püspöki kinevezéskor újra beugrott: „Hiszed ezt?” Összeállt a kép, hogy a feltámadásról kell tanúságot tennem, és hogy szeretnék arról tenni tanúságot, hogy hiszem: Jézus a feltámadás és az élet. Ezért választottam ezt a jelmondatot. Azóta is hálás vagyok ezért az üzenetért, és igyekszem ennek örömében, derűvel és meggyőződéssel végezni a szolgálatomat.

– Mit üzenne azoknak a fiataloknak, vagy nem csak fiataloknak, akik az útjukat keresik?

– Legyenek nyitottak, érdeklődők, és hallgassanak a lelkiismeretük hangjára – az mindig meg fogja mondani, mi a helyes út. Az ember fiatalon úgy van vele: miért ne úgy éljek, ahogy én akarok? Minél idősebb lesz, annál inkább rájön, hogy ha a saját feje után megy, elveszíti azt a fiatalkori paradicsomot, amit Ádám és Éva is. Az ő kísértésük az volt, hogy olyanok akartak lenni, mint az Isten, csak épp nélküle: csak megeszünk egy almát, és? Most mi van? Vegyél be egy gyógyszert, igyál alkoholt, használj tudatmódosító szert, drogot, és máris jól fogod érezni magad. Az Isten is azt akarja, hogy jól érezzük magunkat, de csak a szeretet tesz boldoggá. Akkor is, ha olykor a szeretet áldozattal, lemondással is jár.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Szöveg: Kandert-Mikula Szilvia

Fotó: Kandert Szabolcs, Kandert-Mikula Szilvia, Debrecen-Nyíegyházi Egyházmegye

Forrás: dehir.hu

Magyar Kurír