Nem lehet csak kicsit követni Istent – Udvardy György érsek megáldotta a zalabéri templomot

Hazai – 2024. augusztus 27., kedd | 12:45

Teljesen megújult külsőleg a zalabéri Szentháromság-templom, amelyet – a hívek sokaságának jelenlétében – Udvardy György veszprémi érsek áldott meg augusztus 24-én, szombaton.

Szalontai István Balázs plébános köszöntőjében elmondta: „Isten gyönyörű ünnepet készített nekünk.

Ezt az ünnepet egy évtizeden át tartó kitartó munka előzte meg. A templom leromlott állapota már Kiss János atyát arra sarkallta a 2014–2015-ös években, hogy sokakkal összefogva megújuljon a templomtető és a toronysisak. Hálásak vagyunk érte János atyának, aki ma nem lehet közöttünk. Mint ismert, 2017-ben magához szólította a Teremtő.”

A szertartáson elhangzott, hogy a külső homlokzat teljes felújítása 34 millió forintba került. A plébános a plébániaközösség és a maga nevében is megköszönte a magyar kormánynak a közel 19 millió forint értékű támogatást, valamint a magánadakozók segítségét is.

A szentmisében Udvardy György veszprémi érsek arról szólt, hogy a templom Isten hajléka az emberek között, hiszen

az Úr közöttünk akar lakni.

„Ezért öröm minden alkalommal, amikor egy megújított templomot megáldhatunk, hiszen ez nemcsak egy munka eredménye, megkoronázása, hanem a közösség élni s tenni akarásának ünnepe is, ami a jövőt hozza közel hozzánk. Ezért is kérem az Úr áldását erre a templomra, megköszönve mindazok munkáját, akik a felújításhoz hozzájárultak.”

Amikor hallgatjuk az Egyház tanítását, néha megfogalmazódhat bennünk: kemény beszéd ez – hívta fel a napi evangélium kapcsán a figyelmet a főpásztor.

A külsőleg megújult templom megáldását követően homíliájában a veszprémi érsek elismerte, „sokszor tűnhet úgy, hogy mindez szép, de azért az élet más”. Sőt vannak, akik továbbmenve azt gondolják: ezek a szavak, mondatok nem ebbe a világba valók.

Olykor meg kell küzdeni a tanítással, hisz Isten igéje mindig megszólít, személyes, és arra vezet, hogy szembesüljünk önmagunkkal, meghallva: menj, és cselekedj hasonlóan. Isten igéjéről hisszük, hogy igaz, hisz ő adta nekünk, legfőképpen szent Fia által.

Amikor az evangéliumból az Úr tanítása szól hozzánk, azt képesek vagyunk megvalósítani, hiszen megnyugvást és biztatást ad számunkra – mondta Udvardy György, hozzátéve: persze nem mindig könnyű megérteni, befogadni, de Isten ehhez is erőt, segítséget nyújt.

A főpásztor kiemelte:

Nem lehet kicsit követni, csak teljesen és végérvényesen. Az igen – igen, a nem pedig – nem.”

Az ünnepi szentmisét követően a napot szeretetvendégség zárta.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria