Nem maradtunk védelem és segítség nélkül – Az Istenszülő oltalmának ünnepe

A 10. század elején Konstantinápolyban, a Blakhernai Szűz Mária-templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért balgatag Szent Andrásnak. Krisztusért őrültséget színlelő Szent András szokása volt, hogy az Istenszülőnek szentelt templom ambónja előtt állva imádkozzon, amíg erejéből telt. Egy virrasztás során hajnali négykor látta, hogy a királyi ajtónál az Istenszülő a kíséretével együtt megjelenik, és hosszan imádkozik. Imája közben a vállkendőjét levette a fejéről, és a jelenlévők feje fölé terjesztette. A hagyomány szerint így tehát maga az Istenszülő szabadította meg a várost az ostromló szaracénoktól.

Magyarországon a Görögkatolikus Egyház 336 templomából és kápolnájából 34-et az Istenszülő oltalma ünnepére szenteltek fel; minden tizedik tehát ezt a titulust viseli, ami azt jelzi, hogy népünk ennyire szereti Máriát, Jézus Krisztus édesanyját, és „oltalma alá fut”.

Bár ez az október 1-jei ünnep Máriáról, az ő édesanyai oltalmazó, védelmező szeretetéről szól, ekkor sem szorul háttérbe Jézus, hiszen jól tudjuk, hogy az Istenszülő éppen neki köszönheti istenanyai méltóságát; nem közvetlenül Mária nyújtja a segítséget számunkra, hanem kieszközli Istentől. Az ünnep fő éneke, a tropár harmadik része, amely egyben a himnusz csúcspontját is jelenti, igazolja Mária közbenjáró szerepét:

…kérvén a te Fiadat, a mi Krisztus Istenünket, hogy üdvözítse lelkünket.”

Nem Mária adja tehát a kegyelmi segítséget, hanem Jézustól esdi ki számunkra – és éppen a legfontosabb, üdvösségünk érdekében kéri.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Ivancsó István

Fotó: P. Tóth Nóra

*

Az Istenszülő oltalma ünnepe alkalmából a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján Baráth Gábor atya elmélkedését tették közzé, amelyet szerkesztett formában olvashatnak.

Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor édesanyám felvett a hátára, és úgy vitt engem. Ilyenkor azt játszottuk, hogy láthatatlan vagyok, hogy igazából eltűntem mások szeme elől. Így vitt engem oda nagymamámhoz, hogy keressen meg engem, mert eltűntem. És láss csodát, még nagymamám sem vett észre, mert én édesanyám hátán ülve eltűntem mások szeme elől. Ilyenkor úgy éreztem, semmi sem árthat nekem, mert anya mindentől megvéd.

Az ünnep kapcsán bizonyára sokunknak jut eszébe a gyermekkor gondtalansága, amikor biztosan tudtuk, hogy szeretve vagyunk, és nem kell attól tartanunk, hogy bármi baj érhet bennünket, hiszen édesanyánk vigyáz ránk, oltalmaz bennünket. Aztán előrehaladva a korban az ember szépen lassan rádöbben arra, hogy vannak helyzetek, amelyektől nem óvhat meg bennünket sem édesanyánk, sem a szeretteink. De akkor mit tegyünk? – merül fel a kérdés.

Erre jó válaszként szolgálhat Konstantinápoly megmenekülése: a 900-as években a várost a szaracénok seregei ostromolták. A város népe megrettent, és az Istenszülő blakhernai templomában összegyűlve imádkozott Istenhez és az Istenanyához, hogy járjon közbe a város népéért Istennél. Október 1-jén, az ünnep estéjén, az alkonyati imádság alkalmával Krisztusért balgatag András és Epifán főpap azt látták, amint az Istenszülő a prófétákkal, apostolokkal és angyalokkal együtt belép a templomba, és imádkozik Egyszülött Fiához; ezt követően a levegőbe emelkedett, hogy oltalmazó leplével betakarja a keresztényeket. Ez a látvány vigasztalást és erőt adott a népnek, és Konstantinápoly megmenekült.

Az Istenszülő imáinak köszönhetően elmúlt a veszély, mert Mária tudta, hogy hol, mikor és mit tegyen.

Az ünnepi Szent Liturgián Mária és Márta történetét hallhatjuk az evangéliumban. Bár az itt szereplő Mária nem az Istenszülő Szűz, mégis sokban hasonlít rá. A történet szerint Jézust házába fogadja egy testvérpár, Mária és Márta. Amikor Jézus betér hozzájuk, Mária nyomban a lábaihoz ül, és hallgatja a szavait. Márta pedig tevékenyen kiveszi részét a vendéglátásból, hiszen mindent megtesz, hogy a hozzájuk betérő Jézus jól érezze magát. Ahogy Márta sürög-forog, hogy elvégezze a teendőket, látja, hogy Mária Jézus szavait hallgatva ül, és csendben figyel. Mártának ez nem tetszik; mintha Mária kivonná magát a teendők alól. Ez a csendes figyelem azonban mégsem lustaság. Mária érezte, hogy jó Jézus közelében lenni és hallgatni rá. És azzal, hogy ült, és hallgatta Jézus szavait, nagyon is sokat tett, hiszen esélyt adott magának, hogy Jézus begyógyítsa a lelki sebeit. Nekünk pedig példát mutatott ezzel. Mert mi is számtalanszor rohanunk, kapkodunk, és ilyenkor nem jut kellő figyelem sem az Istennek, sem pedig szeretteinknek. Mária tudta, hogy mit kell tennie. Tudta, hogy a figyelmes hallgatás erőt ad leküzdeni a mindennapok nehézségeit.

Az Istenszülő oltalmának ünnepe mindannyiunk számára azt az üzenetet hordozza, hogy

aki az Istenszülő közbenjárását kéri, az nem marad védelem és segítség nélkül.

Gyermekkoromban édesanyám hátán ülve éreztem, hogy védve vagyok mindentől, itt biztonságban vagyok. Ezt érzem most is, amikor az Istenszülő oltalmának ünnepére készülünk, hogy Szűz Mária oltalmában lenni nagyon jó, mert tudom, hogy megvéd minden rossztól.

Érzem, a közelében biztonságban vagyok, oltalmának leple alatt újra otthon vagyok...

* * *

Az Istenszülő oltalmának emlékezete a debreceni főszékesegyház címünnepe is egyben. Hagyományosan, október első vasárnapján tartják a templom felszentelésének búcsúünnepét. Mivel a felújatási munkálatok még zajlanak, a klasszikus ünnepléstől eltérő lesz az idei megemlékezés: október 6-án, vasárnap a 11 órakor kezdődő Szent Liturgia után várnak mindenkit szeretettel a közösségi házba, ahol meghallgathatják és megnézhetik Seres Tamás művész terveit a székesegyház ikonográfiai programjáról, illetve egy beszámolót az egyházközség mariazelli zarándoklatáról, de lesz lehetőség íjászkodásra és kis kedvencek horgolására is.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír