Nem minden veszett oda – Több mint ezren vettek részt idén a doni hősök emléktúrán

A doni hősök emléktúra alapítói – 2001-ben mindössze négyen – azzal a céllal indultak útnak, hogy ne szokványos módon emlékezzenek, hanem testben és lélekben egyaránt közelebb kerüljenek a múlthoz.

Jásdi Balázs ötletgazdaként szélesebb nyilvánosság előtt és négyszemközt azóta is előszeretettel mesél hivatásukról, hogy hogyan igyekeznek átformálni a hétköznapivá, formalitássá váló megemlékezések és koszorúzások gyakorlatát.

„Amikor elkezdtünk rendezvényeket szervezni, sok doni veterán élt még, hiszen, ne feledjük, rengetegen tértek haza a keleti frontról. A gyertyagyújtásokon mi is ott díszelegtünk mellettük abban a formaruhában, amiben ők küzdöttek. Akkor született meg bennünk a gondolat, hogy a külsőségek hangsúlyozása helyett inkább emléktúrát rendezzünk, és valós teljesítménnyel gondoljunk hőseinkre. Eleinte istállókban aludtunk, és konzervet ettünk; ez is segített átérezni az emlékezés jelentőségét” – mondta a kezdetekről Jásdi Balázs.

Az emlékezők mára az ország településeinek egyharmadába jutottak el, a létszámuk pedig alaposan felduzzadt. Idén nagyjából 800 kilométeres távot teljesítve huszonöt állomáson fordultak meg, külön hangsúlyt fektetve a leszakadt térségek apró településeire. Nem feledkeztek meg a munkaszolgálatosokról sem: a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátusa által adományozott lapáttal meneteltek és tisztelegtek emlékük előtt.

Negyed évszázad alatt civileket és külföldieket szintén magához vonzott az esemény. „Sokszínűvé váltunk, hiszen helyi polgárok, hagyományőrzők, kadétok, a tartalékos és aktív állomány, valamint veteránok csatlakoznak a menethez minden évben, vagy legalább annak kisebb szakaszaihoz. Erdélyből, Partiumból és Felvidékről egyaránt érkeznek résztvevők. Az egyik legfontosabbnak viszont a románok szerepét érzem: a II. világháborúban ellentétes oldalra kerültünk, most azonban együtt emlékezünk” – fogalmazott Jásdi Balázs, aki immár a kormányrúd továbbadására és a hagyomány átörökítésére készül.

Az idei, január 12. óta zajló túra egyértelműen bizonyítja, hogy a kezdeményezés kinőtte magát: 1500 résztvevőt regisztráltak, akik közül szép számmal jelentek meg az utolsó állomáson is.

A zárószakasz túrázói napos időben érkeztek a bajnai temetőbe február 16-án délelőtt. Miután az orosz és a német parcellánál díszlövéseket adtak le, átvonultak a főtérre, az esemény befejező ceremóniájára. A templomkertben álló világháborús emlékmű előtt ekkor már több tucatnyi helyi polgár, valamint középiskolás diák várta őket.

A megemlékezésen Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke képviseletében Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka beszélt a Don-kanyarban helytálló egykori magyar királyi 2. honvéd hadsereg tagjairól.

„Bár az 1942 tavaszán a Donhoz vonult hadsereg az ország hadianyagának javát magával vitte, az elmaradt az orosz és a német csapatok felszereltségétől. Az egyének hősies viselkedése és bajtársiasságuk mégis azt eredményezte, hogy az embertelen körülmények ellenére és a letaglózó méretű túlerővel szemben is meglepően sokáig tudták tartani magukat a Don partján és az utóvédharcokban” – mondta a dandártábornok.

„Hősök vagy áldozatok?” – tette fel a kérdést Pallagi Tibor, Bajna polgármestere. Erős Gábor országgyűlési képviselővel egyetértettek abban, hogy mindkét jelző megfelelő, ugyanakkor valamennyi megszólaló hangsúlyozta az elesettek mellett a hazatérők szerepét. „Ez az emlékmenet a katonák hősies helytállására hívja fel a figyelmet, hiszen a túlerő és a zord időjárás ellenére a személyi állomány jelentős része hazatért” – fogalmazott a község polgármestere.

A túlélő hősök szerepéről Jásdi Balázs beszélt részletesebben. „Néhány évvel ezelőtt rájöttünk, hogy rossz az emlékezetkultúránk. Halottkultuszban élünk: mindig csak a hősi halottakra emlékezünk. Az emlékműveinken szintén csak a halottak szerepelnek. Szerencsére mára kezdik megfogadni az üzenetünket, és egyre több emlékműre kerül fel kiegészítő tábla a hazatért hősökről. Ez a fiatalok szempontjából is fontos: lássák, hogy még egy vesztes háborúból is hazatért a személyi állomány kétharmada” – tette hozzá.

Az emlékművek figyelmeztessenek arra, hogy a háborúban nem veszett minden oda. Az emlékezés nem csupán visszagondolás, hanem a jövő élhetővé válása és tétele.

Akik itt vannak, ne csak nézzenek, hanem világítsanak is az ő szellemükben” – hangsúlyozta az eleven hősi kultusz fontosságát Takács Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészi karának vezetője, aki Szabó György alezredes, református tábori lelkész mellett osztotta meg gondolatait és mondott imát a bajnai világháborús szobor előtt.

Az eseményen koszorút helyezett el többek között Drót László dandártábornok. Megjelent Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánja és Mudra József ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.

Forrás és fotó: Honvédelem.hu/Katolikus Tábori Püspökség

Magyar Kurír