Nem a tökéletesre, hanem a hitelesre törekedve – Beszélgetés a Forráspont házigazdáival

– Kik vagytok, és hogyan lettetek a Forráspont házigazdái?

Kálnoky Kati: Jelen pillanatban én sem nagyon tudom, hogy ki vagyok, mert most volt az esküvőm, és felvettem a férjem nevét. De még csak „adminisztratív átmenet” van, mert nem csak a nevemben, de a lelkemben is Kállayból Kálnokyvá szeretnék válni. Jelenleg a Pázmány jogi karán tanulok, és mellette dolgozom is. De visszatérve a kérdéshez, a  NEK-re (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – a szerk.) készülés második évében történt, hogy két héttel a Forráspont előtt Fábry Kornél atya felhívott, hogy lenne-e kedvem egy „ilyen kis műsorra”, mert lemondta a korábban felkért műsorvezető hölgy. Én akkor tizenkettedikes voltam, és nagyon megilletődtem. Nem gondoltam végig, hanem rávágtam, hogy persze. Mire lett volna időm végiggondolni, már túl is voltunk az eseményen.

Nagyon gyorsan történt minden, de rájöttem, hogy ez nem is olyan durva, mint ahogy gondolnám akár a mostani fejemmel.

Így csúsztam bele ebbe a szerepbe, és hiszem, hogy a Jóisten ajándékaként. Édesanyámmal nem is olyan régen beszéltünk arról, hogy kicsiként milyen lámpalázas voltam a szavalóversenyeken. Most pedig a magabiztosságon túl megtapasztalhattam, hogy milyen jó ennyi embernek valamit adni.

Fogarasi Botond: Családomban és a miskolci jezsuita diákéveim alatt is megtapasztaltam, milyen adni vagy leginkább továbbadni. Aztán a regnumi kis csapatomban vagy egy-egy lelkigyakorlaton, baráti beszélgetésben is megélhettem, hogy az örömhírt tovább kell adni és ennek én is a részese lehetek.

A NEK Forráspont után az egyik barátom, ismerve engem, viccesen megjegyezte: mi lenne, ha jövőre én állnék ott fent a színpadon?

Akkor nevettem, hiszen nem gondoltam, hogy ennek lesz folytatása. Amikor 2022-ben elindult újra a Forráspont szervezése, mégis vettem a bátorságot, és jelentkeztem e-mailben Fábry Kornélnál, hogy szívesen lennék házigazda, mit gondol róla. Kisebb egyeztetések voltak Katival, illetve Punk Zsófival és Ernyey Áronnal, a rendezvény szervezőjével és igazgatójával, majd indult a közös kaland.

– Ennek köszönhető, hogy a mostani programnak is ti lettetek a házigazdái?

K. K.: Azt gondolom, hogy egy nagyon jól szervezett csapat állt össze az elmúlt évek során. A zenekar, a kórus, a szervezők, a helyszín – még akkor is, ha előtte csak a BOK Csarnokban tudtunk próbálni –, egy jól működő, olajozott közösség lettünk. Most az idő rövidsége miatt ez nagy előny volt, hiszen a korábbi több hónapos készülés helyett most alig egy hónapunk maradt a felkéréstől számítva.

– Azzal, hogy most a pápalátogatásra szerveződött ez a Forráspont, mi lett más?

F. B.: Kihívást jelentett, hogy a látvány, a showbusiness mellett a fókusz, a cél Ferenc pápán keresztül is a Jóistennel való találkozás maradjon. Igyekeztünk úgy jelen lenni, mint bármelyik lány vagy srác a tömegből, nem rajtunk volt a hangsúly. Jó volt a próbák alatt is megélni, hogy a nevesebb előadóművészekben is ott volt az alázat, hogy

ez nem egy újabb színpad, amire most felállnak, és ők vannak a középpontban, hanem ők ugyanennek a „nagyobb dolognak” a részei, és ehhez szeretnének hozzájárulni.

– Ad maiorem Dei gloriam! Mindent Isten nagyobb dicsőségére! – hallom ki ebből a jezsuiták jelmondatát is.

F. B.: Pontosan. Illetve Ferenc pápa szavával élve: „Az Úr nem a rendkívüli emberekkel tesz nagy dolgokat, hanem valódi, hozzánk hasonlóan korlátolt emberekkel.”

– Hogy készültetek? Áruljatok el nekünk néhány kulisszatitkot!

K. K.: Van egy technikai és egy lelki készület. Nekem idén a lelki megérkezés volt a nehezebb. Nem a pápai találkozásra, hanem hogy hiteles tanúságtevőként tudjak ott lenni. Az életünkkel, a tapasztalatainkkal megosztunk valamit magunkból. Személy szerint én nagyon nehezen beszélek magamról, a magánéletemről. Ezért minden Forráspont egy lelki utazás a Jóistennel, hogy a végén tényleg kiüresítve önmagamat átengedjem a vezetést a Szentléleknek. Most azonban nehéz volt a megérkezés, mert egyik héten esküvő, a másik héten munkahelyváltás és még a Forráspont technikai előkészületei is…

Az utolsó nap előtt elmentem egy misére, egy kis elcsendesedésre vágyva, hogy olyan lelkiállapotba kerüljek, amiben nem a technikai megoldások profizmusa jön át, hanem az emberi őszinteség, nyitottság.

Most ezen a Forrásponton különösen sokat kellett önmagunkból adni, és erre rá kellett hangolódnom.

F. B.: A lelkivel kezdeném én is. Úgy éltem meg, mint egy lelki hullámvasutat a Jóistennel. Kezdve ott, amikor megtudtam, hogy én leszek megint az egyik házigazda. Éppen egy barátommal beszélgettünk, az őszi Forráspontra is reflektálva, a telefonom épp le volt merülve, vagyis megszűnt a külvilág számomra. Miután feltettem a töltőre, és bekapcsoltam, láttam, hogy Kornél atya keresett, majd az SMS-t: „Kedves Boti! Ferenc pápa jön Magyarországra, lenne kedved az ifjúsági találkozó házigazdája lenni?” Ha nem velem történik, akkor azt mondom, hogy ilyen nincs. Nem tudom, hogy lehet-e egy ilyen kérésre nemet mondani, de azért jöttek az elbizonytalanodások, hogy tényleg ki tudok-e én odaállni, vagyok-e elég hiteles, rövid az idő, lelkileg rá tudok-e hangolódni… De ez mégis milyen nagy dolog! Aztán

a külső megjelenésünkre, a fényekre, a beállításokra is sokkal nagyobb hangsúly került, mint tavaly, ez megnehezítette számomra a megérkezést a program tényleges céljához.

– Mi segített végül?

F. B.: A tavaly őszi alkalom után megfogalmazott kép segített: Eljönnek ide fiatalok, jelen esetben tizenegyezren, akik a Jóistennel akarnak találkozni, aztán itt van Isten, aki meg nagyon akar a fiatalokkal találkozni, és végül itt vagyok én a kettő között, mint egy híd. Ha én úgy tudok itt állni, hogy ezt Jézussal együtt fogom csinálni, akkor ez a híd nem fog összedőlni. Lehet, elkövetek bakikat, meg lehetnek részek, és voltak is, amik nem úgy jöttek össze, ahogy elterveztük, de

nem a tökéletesre, hanem a hitelesre szerettünk volna törekedni.

Olyan jó volt, mikor az utolsó főpróba végén, a kezdés előtt az egyik gitáros mondta, hogy most álljunk meg, és a köztünk levő egységet, a jelen lévő Istent együtt szólítsuk meg. Ebben az elcsendesedésben, a kórus, a színészek, kicsik és nagyok megéreztük, hogy nem mi vagyunk a középpont, hanem a Jóisten. Erre az imára sikerült végül teljesen „megérkeznem”.

– A Ferenc pápával való találkozásra való készületben mi érintett meg titeket?

K. K.: Nekem sok újdonságot hozott a készülés. Beleásva magamat Ferenc pápa életébe, rádöbbentem, hogy elképesztően jó dolgokat képvisel, és én eddig mennyire nem voltam képben ezzel. Tetszik, ahogy kommunikál, bár sokan félreértik. De akár csak itt a három napban követve a beszédeit, azt tapasztaltam, hogy az ő elképzelése az Egyházról nagyon jövőbe mutató cél, és elérhető! Nem varázsütésre fognak persze megváltozni az emberek, de talán mégis kaptunk egy olyan lendületet, ami előrevisz. Személy szerint engem a legmélyebben az a gesztusa hatott meg, ahogy megállt a kerekesszékes barátaim előtt, és egyenként kezet fogott velük. Ezeket a fiatalokat én jól ismerem, és tudom, hogy nekik ez mekkora öröm volt. Hiszen ők sokkal kevesebb kézzelfogható élményt élnek meg, mint mi.

Olyan megható volt látni, hogy Ferenc pápa, akinek szintén vannak korlátai, érti és végtelen szeretettel, odafordulással volt jelen.

Ő, mint az Egyház feje, olyan emberien, de mégis olyan istenien lehajolt azokhoz az emberekhez, akik lent vannak, és felemelte őket. A figyelem, az odafordulás, a megosztás az, amiből a csoda létrejön, ahogy ezt később beszéde végén a kenyérszaporítás példája kapcsán mondta.

F. B.: Volt már lehetőségem Ferenc pápát élőben és persze tévében is többször látni. De sokáig olyan kép élt bennem róla, hogy ő az Egyház feje, egy nagyon távoli, elérhetetlen valaki, akihez én nem érek fel. A vele való találkozáshoz felnőni az segített, hogy ha tavaly már sikerült megugrani a feladatot, és ki tudtam állni Jézusról beszélni, akkor az Ő földi helytartója előtt is menni fog, akiről egyre többet olvasva kezdett átalakulni a kép egy nagyon szerény, alázatos, krisztusi ember képévé. Az Arénában tényleg úgy tűnt, hogy szinte megfiatalodott, és mint egy boldog gyermek örült a labdának, a Rubik-kockának, a zenészeknek, a tanúságtevőknek, „lepacsizott” az emberekkel, mosolygott. Sugárzott belőle az emberség, mint egy „nagypapa”, aki jelen van az unokái életében, és szeretve tanítja őket.

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást a házigazda szerepben?

F. B.: Talán az, amikor a pápa beszéde után fel kellett menni a színpadra, összeszedetten reflektálni az ő gondolataira. Hiszen bennünket is megérintettek a gondolatai, és ebben az állapotban nehéz megszólalni. Vettem egy nagy levegőt és kértem a Szentlelket, hogy most ez nekem egyedül nem megy, Ő legyen velem. Hiteles akartam lenni, és nem színész, vállalva, hogy ez engem is megérintett, és nehezen találom a szavakat.

– Mit visztek tovább a szombati napról, a tanításból?

– F. B.: Az elején a csendet, hogy gondoljuk végig, hogy mit keresünk az életben. Annyira eltalálta ennek az eseménynek a lényegét, hogy itt van tizenegyezer fiatal, 15–25 évesek, akik az életük elején vannak, keresik a hivatásukat, a hitüket, az irányokat, és meg tudta őket szólítani. Nagyon meghatott, amilyen tisztelettel és figyelemmel reflektált a négy fiatal tanúságtevőre.

Ferenc pápa példát adott számomra, hogy lehet krisztusi szeretettel és alázattal lépni mások felé, és tenni a jót.

K. K.: Én a pápa stílusát, hangvételét és a beszédét viszem magammal. Például: „Két alapvető lépés van, csakúgy, mint a sportban: először is, tűzz ki magas célokat, másodszor pedig eddz!” – Semmi eget rengető nincs ebben a két lépésben, de mégis olyan új nézőpontba helyezte beszédében. – „Érezd a szívedben, hogy van olyan képességed, amellyel sok jót tehetsz!”, majd pedig „Jézussal párbeszédben haladj előre!” Egyszerű, de mégis újszerű!

– Mondtátok, hogy a felkészülés során olvastátok Ferenc pápa fiataloknak szóló, Christus vivit,  Krisztus él kezdetű apostoli buzdítását. Ajánlanátok-e ezt a kortársaitoknak olvasásra?

F. B.: Nagyon is. Ferenc pápa a mi nyelvezetünket használva írta. Máriát például influencernek nevezi, aki azért fejt ki óriási hatást, mert Istennek igent mondva nem kötött életbiztosítást. De a legjobban az a mondata fogott meg, hogy „Te eltávolodhatsz, azonban a Feltámadott melletted marad, hív téged és várja a te újrakezdésedet”. Nagyon megütött az ebben rejlő ellentmondás, hogy én eltávolodhatok, de Ő mellettem marad. Igazából nem tudok Istentől eltávolodni, csak nem veszem észre, vagy nem tudom elfogadni, hogy Ő mindig jelen van. Nagyon új ezt most felfedeznem, hogy amikor nagyon mélyen vagyok, sebzettség, fájdalom miatt, akkor sem vagyok egyedül.

K. K.: Szerintem is érdemes gondolatokat válogatni belőle. Én a házasság, elköteleződés és a szerelem résznél érintődtem meg, mondjuk ez a jelen életállapotomból érthető is. Olyan természetességgel, egyszerűséggel fogalmaz ebben a témában is!

Hála van bennem, hogy ilyen pápánk van!

Fotó: Fogarasiné Pusztai Virág; Eseményfotók a Papp László Arénából: Lambert Attila, Merényi Zita, Csapó József 

Magyar Kurír