Nemcsak az árvíztől fenyegetett hajléktalan emberek, hanem kutyáik is menedéket kaptak

A területen hosszabb ideje tartózkodó hajléktalan emberek közül többen is kutyát tartanak, ők jellemzően nem fogadják el a szociális munkások által ajánlott intézményi elhelyezést, mivel a legtöbb szállóra a kutyájukat nem vihetik magukkal.

A kutyát nem tartó hajléktalan embereket már kedden délelőtt sikerült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat krisztinavárosi és óbudai intézményeiben elhelyezni, a kutyatartók elhelyezése pedig később oldódott meg: az állatokat a Noé Alapítvány fogadta be térítésmentesen az árvíz levonulásáig. Az állatok gazdái ezt követően elhagyták a szigetet, a területen élő hajléktalan emberek közül egy idősebb férfi maradt a helyszínen a társai által rábízott kutyákkal, hogy megvárja az értük küldött járműveket.

Gergely Sándor, aki már húsz éve él a Hajógyári-sziget egy eldugott szegletében, a kunyhója ajtajában állt, amikor begördült elé a Máltai Szeretetszolgálat autója, hogy az árvíz elől bemenekítse őt a szervezet Miklós Utcai Integrált Hajléktalanellátó Központjába. Tudja, hogy ott tiszta szoba, fürdési lehetőség és napi háromszori étkezés várja, mégis nehéz szívvel hagyja ott a kunyhóját: már húsz éve építgeti, ez az otthona, amit még kívülről is művirágok, girlandok, családi fényképek és csipkefüggönyök díszítenek. Élettársa az árvíz idejére egy ismerőse lakásába költözött. A kutyáit, Apát, Szépséget és Ördögöt az Óbudai Kutyás Egyesület közbenjárására a NOÉ Állatotthon fogadta be. Már csak ő maradt itt, hogy utolsóként becsukja maga mögött az ajtót. Nem könnyű ezt megtenni. Ki tudja, hogy látja-e még valaha a kunyhót, vagy az egészet elviszi a víz…? Gergely Sándor egy nagy piros zsebkendővel törölgeti a szemét.

Az autóból Pál Andrea utcai szociális munkás ugrik elő, akit Gergely Sándor régi ismerősként üdvözöl. Pár vigasztaló, bátorító szó, és Pál Andrea már emeli is be az autó csomagterébe a gondosan összekészített gurulós bevásárlókocsit, kerekesszéket és botot – nincs sok idő, kár vesztegetni. Indulás a Miklós utcába! Az úton Gergely Sándor a szintén a Hajógyári-szigeten élő ismerőseiről érdeklődik, ki melyik szállóra került, és ki az, aki ragaszkodik ahhoz, hogy nem hajlandó elhagyni a szigetet. A 2013-as nagy dunai árvízről is mesél, amikor őt magát is  rendőrök vitték ki a hídon, mert nem volt hajlandó elmenni, és amikor szabadon engedték, az áradó Dunán keresztül próbált meg visszaúszni a szigetre a kunyhójához. Az elmúlt tíz évben sokat romlott az egészségi állapota, most már nem tiltakozik a kimenekítés ellen.

Az MMSZ Hajléktalanellátó Központjában most csak a második emeleten van szabad ágy. Pál Andrea nagy megkönnyebbülésére Gergely Sándor, ha lassan is, de biztosan veszi a lépcsőfokokat, a korlátba kapaszkodva teljesen önállóan sikerül felballagnia a második emeletre. Amikor benyit a számára kijelölt háromágyas szobába, rögtön ismerős arcot pillant meg: az egyik ágyon egy másik árvízi menekült ül, akit az utcai gondozók ugyanazon a napon hoztak be a Római-partról.

Pál Andrea takarót és párnát hoz, a frissen mosott ágynemű illata körbelengi a szobát, miközben Gergely Sándor nekifog, hogy a holmiját a gurulós bevásárlókocsijából átpakolja a szekrénybe. Előkerül féltett kincse, a nejlonszatyorba gondosan bebugyolált hordozható DVD-lejátszója is, és hozzá néhány DVD abból a több tucatból, amit a kunyhójában tartott. A többi ott maradt… Gergely Sándor nagyon szereti a filmeket, egy óbudai adományboltban a DVD-k darabját 130 forintért veszi, hosszú évek óta így bővítgeti a gyűjteményét. Most is betesz gyorsan a lejátszóba egy lemezt, a Halj meg máskor című James Bond-film zenéje meglepő hangerővel harsan fel a kis szobában.

Közben Pál Andrea végzett az ágyhúzással, röviden összefoglalja Gergely Sándor számára a ház szabályait és a legfontosabb tudnivalókat: mikor és hol lehet étkezni, hol van a konyha, a fürdő, a mosoda, este meddig lehet kint maradni. Mivel krízishelyzetben van, Gergely Sándornak a szállásért és ellátásért semmit sem kell fizetnie, de ha szeretné, maradhat itt az árvíz levonulása után is; ennek a díja havonta hatezer forint. „Az nem sok – mormogja Gergely Sándor, de a gondolatai igazából máshol járnak. – Ha leapadt a Duna, ugye visszavisznek majd a kocsival ugyanúgy, ahogy behoztak?”

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír