Nemzeti és keresztény önazonosságunk jövője Európában – Patsch Ferenc SJ online előadása

A beszélgetést felvezető előadást Patsch Ferenc SJ, a Pápai Gergely Egyetem fundamentális teológia tanszékének vezetője tartotta. Bevezetőjében elmondta: kilenc éve él Rómában, összesen tizenhat évet élt távol a hazájától, évente egy-egy hónapra szokott hazalátogatni, de most a járvány miatt másfél éve nem volt Magyarországon. Előrebocsátotta, hogy a nemzeti identitásról, a hazáról nem lehet objektív módon beszélni, „tárgyilagosan talán igen, nem túlozva, nem elvakultságtól vezetve”. Mint mondta: a szülőföldhöz vagy az anyanyelvhez való viszonyunk személyiségünk mélységeibe ágyazódik. Semmiképpen sem tárgyiasítható maradéktalanul. Másrészt ha valaki úgy érzi, hogy nincs európai identitása, elég ha elhagyja a kontinenst, rögtön fontossá válik a számára, felfedezi a létezését.

Az előadó megvallotta, hogy gyermekkorában az internacionalizmus társadalmat átható szellemi közegében élve hazafias, irredenta, revizionista nevelést kapott. „Megvannak a magyar gyökereim” – mondta. Hozzátette: jelenleg egy hetvenfős, soknemzetiségű közösségben él. „Nagy nemzetek fiaival kell versenyezni a teológia, a filozófia szférájában, s ez nem könnyű.” Teljesítménykényszer és versenyszellem uralkodik az egyetemen. „Kilenc év után pedig elmondhatom: magyarként helytállni nehéz, behozhatatlan a hátrány, ugyanakkor felmérhetetlen az előny.”

Külföldön élve sajátos elszigeteltségre vagyunk ítélve – folytatta – magyarként, 10-12 millió ember nyelvét beszélve. Mert például aki portugálul beszél (hasonló nagyságrendű népességről lévén szó), a szomszéd Spanyolországba átlépve is azonnal érti, hogy miről van szó, sőt általában megérti a latin nyelvcsaládhoz tartozó nyelveket. Ráadásul ha elutazik Afrikába, két gigantikus méretű országban, Mozambikban és Angolában is az ő anyanyelvét beszélik. Egy portugál tehát az anyanyelvével együtt perspektívát is kap a világra. Hasonló a helyzet nálunk kisebb nemzetekkel is: a szlovák, a cseh, a szerb, a horvát szinte minden nehézség nélkül megérti az oroszokat, és ezzel kinyílik Ázsia felé a világ, ellátnak egészen Alaszkáig.

Mi, magyarok nyelvi szempontból totális elszigeteltségben élünk, hasonlóan a baszkokhoz – tette hozzá Patsch Ferenc. – A tudományos életben, főleg a humán közegben ha megfeszülök, sem tudok bizonyos témákat úgy megfogalmazni, ahogy azt az anyanyelvemen mondanám el. Vörös Győző egyiptológus mesélte egyszer, egy professzorára hivatkozva: magyarként kétféle érvényesülési stratégia létezik:  a becsületes tudósé és a mamutvadászé. Az előbbi elolvas száz könyvet, és megírja belőlük a százegyediket – csakhogy Magyarországon nincs meg az a száz könyv, amit ehhez el kellene olvasni. A mamutvadász az, aki meglátja a nyomokat az erdőben, követi azokat, és amikor meglátja a hatalmas állatot, hihetetlen bátorsággal leteríti. Csak mamutvadásznak állhatunk – mondta Vörös Győző.

Az érem másik odala: magyarnak születni hihetetlen nagy áldást is jelent – mondta Patsch Ferenc. – Ha valaki magyarul keres információt az interneten, hihetetlen gazdagságra talál, rendkívül magas szintű ismeretek állnak a rendelkezésünkre. A magyarok hallatlan nagy munkabírással, tehetséggel, elkötelezettséggel kezdenek bele dolgokba; részei vagyunk egy ezeresztendős intellektuális hagyománynak, kulturális örökségnek, amelyben benne állunk, és attól nem lehet eltekinteni. Weissmahr Béla Münchenben tanító teológus mondta egyszer: kétféle tudós van, a méhecske típus, aki gyűjti az ismereteket, és a pók típusa, ami inkább illik ránk, magyarokra: kreativitást, egyensúlyérzéket jelent, erre predesztinál minket Kárpát-medencei helyzetünk. Itt a fennmaradáshoz meg kellett őrizni identitásunkat, és be kellett fogadni az új hatásokat. Magyarnak lenni ezt az egyensúlyérzéket jelenti. Aki csak az identitását őrzi, az felőrlődik a nagy népek tengerének hullámverésében.

A katolicizmusról szólva Patsch Ferenc rámutatott: a helyi alapanyagokból lehet főzni az igazán ízletes, emészthető, jó ételt. Helyi szinten kell befogadhatóvá tenni az egyetemes örömhírt, s ez kreativitást igényel.

Arról is beszélt az előadó, hogy előreláthatóan miként zajlanak majd a jövőben a kultúrák közti találkozások pradigmái. Véleménye szerint a szélsőségek nem fognak működni. Az egyik szélsőség a kozmopolitizmus (a kultúrák amerikanizálódása, a világgazdasági fórumon kijelölt út követése, a „davosi kultúra”), a másik a protekcionizmus. Az előbbi a kultúrák elszürkülését, homogenizálódását eredményezheti a romlott kozmopolita elit irányítása alatt. A gyakran tapasztalható neoliberális arroganciát például II. János Pál pápa a halál kultúrájának nevezte.

Változik a vallásosság is. Már nem lehet ugyanúgy vallásosnak maradni, mint korábban. Peter Berger osztrák-amerikai szociológus szerint a konfesszió (amiért az életemet is adom) helyébe a preferencia (üzleti életből átvett szó) lép. Azt kérdezik manapság: mi a vallási preferenciád? Ezt szupermarket-vallásosságnak nevezhetjük. A protekcionizmus jellemzője az egy személyben összpontosuló vezetés, a nemzeti vezető (ebben az esetben szűken értelmezett nemzeti mivoltról van szó) rövid távú politikai érdekek miatt beáldozza a hosszú távúakat. A baj az, hogy a globális problémák nem oldhatók meg a nemzetállamok szintjén (például egy környezeti katasztrófa) – mondta az előadó. – Kuba és Észak-Korea nem éppen vonzó példa. 

Itt, Európában tanulhatunk a múltból. Václav Havel író-politikus mondta: a kapitalizmus meg tudta termelni a javakat, de nem tudta elosztani; a szocializmus pedig éppen fordítva. Semelyik ideológia nem győzedelmeskedett. De létezik-e alternatíva? Az előadó szerint igen, ez az úgynevezett kulturális keveredés modellje. Ma elképesztő változásokat élünk át, nehéz átlátnunk korunkat. Ipari forradalom zajlik két-háromszáz éve, a biotechnika, robotika, digitalizáció átalakítja az emberi identitást. Az idők változnak, és benne mi is. De észre kell vennünk, hogy a világpolgár és a hazafi alakja nem szükségképpen áll éles ellentétben egymással. A kereszténységben a közösségi etikára van szükség, Ferenc pápa fellépésével is ezt éljük meg – tette hozzá Patsch Ferenc. – Iszlám és kereszténység nem A plusz B, hanem találkozva mindkettő változik.

*

Az előadás után rövid reflexiók következtek.

Meskó Zsolt rendező szerint nem oktatnak minket arra, hogy miként határozzuk meg és fejtsük ki a saját (illetve a nemzeti vagy a keresztény) identitásunkat. A szocializmus idején erre nem is volt lehetőség. Nemzeti identitásunk is afféle innen-onnan összetákolt elemekből áll. Fontos volna, hogy egy egészséges képzés során mindenki kialakíthassa az egyéni, a nemzeti vagy éppen az Egyházon belüli identitását. 

Bellovics Gábor SJ arról beszélt, hogy fiatalon Rómába kerülve gazdagságként élte meg azt, hogy a kicsinységünkből fakadóan meg kell tanulnunk mások nyelvén beszélni. Sokrétű is a magyar identitás, nézve mondjuk egy gyimesfelsőloki vagy egy mosonmagyaróvári fiatalt – mondta.

Sajgó Szabolcs SJ kérdésére Meskó Zsolt arról is beszélt, hogy a jövő egyik téglája a múlt, családi történeteink ismerete, hiszen a nemzet története a családok történeteiből áll össze. Az identitás egyik alapja, hogy tudjuk, honnan jövünk, s amit megtudtunk, azt szeretettel elfogadjuk. Sajnos a kibeszéletlen múltunkkal nem tudunk mit kezdeni a rendszerváltozás után harminc évvel sem; üres lózungok helyett például jó volna megismertetni a fiatalokkal az aradi vértanúk leveleit, amelyeket életük utolsó napjaiban írtak a hazáról.

Bellovics Gábor reflektált az elhangzottakra: a magyarok hősiesek, de mindig elnyomják őket – ezt tanuljuk, de egy őszinte levél üzenetével tudna azonosulni egy mai diák is. Hozzátette, hogy a miskolci jezsuita gimnáziumban vette észre, hogy a néptánc révén észrevétlenül épül a diákok nemzeti identitása.

Sajgó Sabolcs a keresztény identitás témája felé vezette a beszélgetést. Meskó Zsolt szerint a közösségben megélt öröm lehetne előremutató szempont a nemzet és az Egyház szintjén is. A bűnközpontú nemzet és egyházkép arra sarkall, hogy minduntalan ítéletet mondjunk a másikról.

Bellovics Gábor SJ szerint a retorikánkra is oda kellene figyelni: sokszor leegyszerűsítve beszélünk összetett dolgokról. A vallásosság jelenével-jövőjével kapcsolatban megjegyezte:  Felix Körner SJ német teológus szerint a vallásosságot ezer évvel ezelőtt az határozta meg, hogy hova született valaki; ötszáz évvel később az, hogy melyik felekezethez tartozik (confessio); napjaink vallásosságának kulcsszava pedig az inspiráció.

Körössy László/Magyar Kurír