Nemzetközi Duna-nap

A Duna Európa második leghosszabb folyója (az első a Volga), és több mint 2 800 kilométer hosszan folyik keresztül tíz országon (Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Bulgária, Románia, Moldova és Ukrajna) és négy fővároson (Bécs, Pozsony, Budapest, Belgrád), így rendkívül fontos gazdasági, ökológiai és kulturális szerepet tölt be a térségben.

A Duna Németországban a Fekete-erdőben ered, és délkeleti irányban halad, egészen a Fekete-tengerig. 

Az ünnepnap eredete

1994. június 29-én Szófiában tizenegy ország (a fentebb említett tíz ország és Szlovénia) írta alá a Duna Védelmi Egyezményt, mely a Duna és vízgyűjtője felszíni és felszín alatti vizeinek jó állapotban való fennmaradásáért hangolta össze a köztük lévő fenntartható vízhasználatot, illetve célul tűzte ki a határokon átterjedő környezetvédelmi károk közös erővel történő megelőzését. A védelmi egyezmény nem csupán a megfelelő vízminőségért, de az ökológiai állapotokért is felelősséget vállalt. A szófiai egyezményt az érintett országokon kívül az Európai Közösség (az Európai Unió jogelődje) tizenkét tagállama (A Nagy Britanniát és Észak-Írországot magába foglaló Egyesült Királyság; Írország; a három Benelux állam – Belgium, Hollandia és Luxemburg – Franciaország, Spanyolország, Portugália, Németország, Olaszország, Görögország) együtt, jogi személyként szintén aláírta.

A Duna Védelmi Egyezmény intézkedései végrehajtásának koordinálására 1998-ban létrehozták a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottságot (ICPDR), melyet az Európai Unió alkotott a tizenegy érintett országgal együtt. A listából azért hiányzik Szlovénia, mert azon nem folyik át a Duna, viszont az Ausztriából érkező Mura Szlovéniában beleömlik a Drávába, a Dráva pedig horvát földön táplálja a Dunát, tehát Szlovéniára is kiterjed a Duna vízgyűjtő területe.

A Duna-napot ugyancsak a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság kezdeményezte 2004-ben, az egyezmény aláírásának 10. évfordulója alkalmából. Június 29-ét a Duna-menti országokban vízparti rendezvényekkel, családbarát természetvédő és ismeretterjesztő programokkal ünneplik meg. A közösségi médiában gyakran a Discover Danube jelölés alatt lehet ezekről tájékozódni. 

Győri kötődés

Győr a kezdetek óta kiveszi a részét a Duna-nap ünnepléséből. Egy 2011-ből származó adat szerint abban az évben Győrött bemutatták a régi dunai mesterségeket (halászat, horgászat és egyéb vízhez kötődő mesterségek); egy fotókiállítást lehetett meglátogatni a Dunáról és a vízparti életről; ismeretterjesztő előadások szóltak a Duna-stratégiáról, az ökolábnyom és a vízlábnyom jelentőségéről; bemutatták hogyan zajlanak a biológiai és a bakterológiai vízvizsgálatok; gyermekek és felnőttek részére egyaránt tartottak környezeti nevelési programokat, valamint a győri nyári rendezvénysorozat részeként közösségi vízparti találkozót is szerveztek.

Adatok a Dunáról

A Duna a Fekete-erdőből (egész pontosan a németországi furtwangeni Berg-forrásból) ered, és a Fekete-tengerbe folyik. Eközben tíz országot érint, és éppen ezért a Duna része a Transzeurópai Víziútnak. A 2860 kilométer hosszú folyónak 417 kilométeres szakasza folyik át Magyarországon, s ebből 142 kilométeren képez természetes határt Magyarország és Szlovákia között. Magyarországon a Rába, az Ipoly és a Sió tekinthető a Duna mellékfolyójának. A Rába, Magyarország harmadik leghosszabb folyója Győrben, a Káptalandomb közelében folyik a (Mosoni-)Dunába.

A Duna deltatorkolattal ömlik bele a Fekete-tengerbe. Deltatorkolatnak nevezzük azt a torkolatot, melynek fő jellemzője, hogy az adott folyó több ágra szakad és háromszög alakú szigetek, zátonyok, delták jönnek létre. Ezek azért tudnak létrejönni, mert a tengerfolyás túl gyenge a folyó által hozott hordalék kiöblítéséhez. A Duna deltatorkolata széles és mocsaras. A Duna három ágon ömlik a Fekete-tengerbe. A legészakibb ága, a Chilia-ág az ukrán-román határon van. Számos mellékágra szakadva a vízhozamnak több mint 50 százalékát ez az ág viszi a tengerbe, mégis a középső ágat tartják hivatalosan a fő torkolatnak, mely Sulina városánál éri el a tengert, s ezért Sulina-ágnak hívják. Ez a hivatalos hajózási útvonal is. A legdélibb ág a Szent György-ág a legtermészetesebb, mivel a legkevésbé szabályozott.

Furtwangen, ahonnan a Duna ered, 1078 méter magasságban fekszik a tengerszint felett; Sulina pedig legfeljebb 4 méteres tengerszint feletti magassággal rendelkezik.

A Duna a Győri Egyházmegyében

A Duna keresztülfolyik a Győri Egyházmegyén is, természetes északi határvonalat húzva rajta. Az egyházmegye területére Rajkánál lép be, és Neszmélynél távozik. Ez folyókilométerben véve mintegy 92 kilométer mederhosszúságú szakasz. A folyó szélessége Rajka–Dunakiliti–Szigetköz szakaszon 500–600 méter, a mellékágakat is beleszámítva, míg Komárom-Neszmély térségében a legkeskenyebb: 250–300 méter. Komárom-Neszmély térségénél nemcsak szűkül a meder szélessége, hanem mélyül is a medermélység. Ezáltal itt gyorsabb sodrású a Duna.

Egy folyóvíz sodrását több tényező is befolyásolja. Befolyásolja a vízállás, mely magas víznél gyorsabb, alacsony víznél pedig lassabb sodrást jelent. Minél szűkebb és mélyebb egy folyó medre, annál gyorsabban folyik benne a víz. Számítanak a kanyarulatok is, hiszen a külső íven gyorsabb, a belsőn pedig lassabb a folyóvíz sebessége. Végül befolyással vannak rá a műtárgyak is, például Dunakilitinél a duzzasztómű. A Duna sodrása Rajka térségénél még nagyjából egyenletes, mivel a meder itt még széles, és nem annyira mély. Jellemzően 0,9 – 1,2 m/s sebességgel folyik a Duna, mely alacsony vízszintnél 0,7 m/s sebességre lassulhat le, illetve magas vízállásnál felgyorsulhat akár 1,5 m/s sebességre.

A sodrásra hatással vannak a Szigetköz felső részén található mellékágak, melyek a főág sodróerejét csökkentik. Amint a Duna eléri Komáromot, már egyetlen, mélyebb főmederbe folyik, és ez meggyorsítja a sodrást, melynek átlagsebessége: 1,2–1,6 m/s, melyet az alacsony vízállás 0,9–1,1 m/s sebességre mérsékel, a magas vízállás pedig 1,8–2,1 m/s sebességre fokoz. Ahogy a Duna elhagyja Komáromot, a medre továbbszűkül, a sebessége pedig továbbnövekszik. Ahogy a Komárom utáni gyorsabb szakaszon is túljut, Neszmély térségébe érve kissé kiegyenlítődik a sodrás, de továbbra is erős marad. Az átlagsebesség itt 1,1–1,4 m/s, a minimum 0,8–1,0 m/s, a maximum pedig 1,7–2,0 m/s. Neszmélynél a meder mély, viszont kevésbé kanyargósabb, így aztán stabilabb itt a sodrás.

Azonban nemcsak természetes tényezők hatnak a Dunára, hanem a dunakiliti duzzasztómű is, melynek hatása nemcsak helyben érezhető, de a Rajka–Gönyű–Komárom közötti szakasz egészére kihat. A duzzasztóművek olyan építészeti műtárgyak, melyek keresztirányban zárják el a folyók medrét, és így a vízszint felduzzasztásával vízlépcsőket hoznak létre. A vízlépcsők elősegíthetik az öntözést, a hajózást és a vízerő hasznosítás különböző módjait.

A dunakiliti duzzasztómű a Duna magyarországi felső szakaszának egyik legfontosabb vízügyi beavatkozása, és többféle módon befolyásolja a folyó viselkedését. A hatása nemcsak helyben, hanem a teljes Rajka–Gönyű–Komárom közötti szakaszon érezhető. A duzzasztómű a vízszintet megemeli, ezáltal a fölötte lévő folyószakaszon (20–40 százalékkal) csökken a víz sodróereje, mivel a duzzasztás miatt elveszik annak az energiája. A duzzasztásból fakadó magasabb vízszint stabilabb vízmélységet biztosít a Dunának, míg a lassabban folyó víz több hordalékot képes lerakni. A hordalékvisszatartás mederfeltöltődést okoz, ami nemcsak a mélyítő, de a kanyarulatképző erőket is gyengíti. A Gönyű–Komárom szakaszon a Duna sodrása felgyorsul, medre szűkebb és mélyebb lesz, ugyanis a gyorsabb víz kimossa a kavicsokat a meder aljáról, ezáltal növeli a folyómeder mélységét. Emiatt pedig ezen a szakaszon már könnyebb hajózni a Dunán, igaz az erős vízsodrásra figyelni kell.

A dunakiliti duzzasztóművet eredetileg a bősi vízlépcső magyar oldali részének tervezték. A teljes rendszer azonban nem épült meg. A duzzasztóműnek így még inkább nélkülözhetetlen a szerepe abban, hogy szabályozza a Mosoni-Duna és mellékágai vízellátását, megelőzze a kiszáradást, és biztosítsa a talajvízszint fenntartását a Szigetközben. Noha Dunakilitinél a duzzasztómű nem árvízvédelmi gátnak épült, mégis jelentős szerepet tölt be az árvízvédelemben is. Túl azon, hogy szabályozni tudja a vízszintet a Dunakiliti–Rajka szakaszon, árapasztóként is működik. Télen és kora tavasszal segíti a jég levonulását a Dunán. A hozzá kapcsolódó műtárgyak védik a mentett oldalt.

A kétnevű folyó

A Duna római neve Danubius volt; de a folyót a görögök is ismerték már, akik az Isztrosz nevet adták neki. Isztrosz (vagy Ister) egy folyóistenség neve volt a görögöknél, de voltaképpen a Duna görög elnevezése a keltáktól ered, akik az isztroszt melléknévként használták „erős, gyors” jelentéssel. A Kr. e. VI–III. század között két neve is volt a Dunának. A Vaskapu feletti részt nevezték Danubiusnak, a Vaskapu alatti részt pedig Isztrosznak. A görög mitológiában Isztrosz a folyóisten Okeánosznak, a világot körülölelő kozmikus vízfolyam istenének és egy Tétisz nevű titanisznőnek, a vizek „anyjának” volt a fia. Ami pedig a Vaskaput illeti, földrajzi és kulturális határvonal is volt a görög és latin világ között.

Dunai halfajok

Állandó fajok a Dunában a csukák, harcsák, fogassüllők, sügérek, kecsegék, kárászok, pontyok, míg az angolnák és a vizák a vándorló fajok közé tartoznak. A Dunában időszakosan jelen vannak a Fekete-tengerből felúszó heringfélék is. Az állatvilágban léteznek olyan fajok is, melyek a Duna nevét viselik, de csak a latin nevük szerint.

A dunai tokfélék mint gyűjtőnév csak a köznyelvben szerepel; a dunai galócának a hivatalos névjegyzéktanban Hucho hucho a neve, de mivel a Duna az élőhelye, a szakirodalom Danube salmon néven is emlegeti.

A vágócsíkok egyik alfaja, a Sabanejewia balcanica danubialis tudományos nevét is fordíthatjuk dunai vágócsíknak. Érvényes fajnévnek számít a hivatalos nevezéktanban a dunai csiga latin neve (Theodoxus danubialis), viszont dunai küsztnek csak a régi nevezéktanban hívták Alburnus danubicusnak, ma már csak szinonimája az Alburnus alburnusnak, illetve az Alburnus mentónak. A dunai szegfű latin neve (Silene danubialis) is csak a régi nevezéktanban volt elfogadott, ma már hol kétes névként, hol szinonim névként minősítik.

Szöveg: Bors Imre atya

Fotó (archív): Merényi Zita, Lambert Attila

Forrás: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír