Nevelőszülői hálózat indul a Szombathelyi Egyházmegyében – Várják a jelentkezőket

Hazai – 2024. június 3., hétfő | 15:45

A Szent Család Nevelőszülői Hálózat elindításával Vas megye nevelőszülői hálózatába kíván csatlakozni a Szombathelyi Egyházmegye. A tervekről május 30-án, csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a szombathelyi püspöki palotában – adta hírül a Vaol.hu.

Fiatalkora óta szívén viseli az állami gondozásban élő gyermekek sorsát Székely János szombathelyi megyéspüspök, aki régóta hordozza magában a gondolatot, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében nevelőszülői hálózatot indítson – derült ki a sajtóeseményen. Székely János azt is elmondta: a Szent Család Nevelőszülői Hálózat elindításához tíz leendő nevelőszülőre lenne szükség, így várják a jelentkezőket.

Arra, hogy miért is van szükség egy újabb nevelőszülői hálózatra – hiszen a megyében működik már evangélikus, református, zsidó és pünkösdista is –, kétféle választ is kaptunk. A nevelőszülővé válás lelki részéről a megyéspüspök azt gondolja, egy elhagyott gyermek szívén óriási seb tátong, amit azzal, hogy nevelőszülőkhöz, családba kerülhet, ha teljesen begyógyítani nem is, de enyhíteni lehet. A nevelőszülő szerinte nemcsak ad, de kap is: rengeteg hálát, örömöt és szeretetet.

Szakmai oldalról Pados Zsolt, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi igazgatója elmondta, hogy bár az országos átlaghoz képest Vas megyében a legalacsonyabb a szakellátásban nevelkedő gyermekek száma (jelen pillanatban körülbelül 180 gyermek él otthonban, közel 100 pedig nevelőszülőknél), a cél az lenne, hogy minél többen nevelkedhessenek családban. Ahhoz pedig, hogy ez teljesülhessen, a fenti arányokat látva még több nevelőszülőre lenne szükség. Arról is beszélt, hogy Nyugat-Magyarországon a keleti országrészhez képest jelentősen kevesebben vannak.

A családban felnövő gyermekek könyebben elsajátíthatják a megfelelő viselkedési és gondolkodásbeli mintákat, amivel a nevelőszülők lényegében megmentik az életüket – hangsúlyozza a szakember.

A Szombathelyi Egyházmegye nevelőszülői hálózatának koordinátori feladatait Kázár Szilvia gyermekvédelmi szakember látja el, aki hangsúlyozta: minden gyereknek joga van ahhoz, hogy családban éljen, ez azonban a nevelőszülők hiánya miatt sajnos még a 12 év alattiak esetében sem teljesül.

Ismertette a jelentkezés feltételeit is: fontos, hogy a jelentkező 24 évnél idősebb, büntetlen előéletű legyen; a vállalt gyermeknél pedig minimum 18 és maximum 50 évvel legyen idősebb. Rendelkezzen magyarországi lakcímmel és életvitelszerűen tartózkodjon az országban, legyen megfelelő az egészségi állapota, és vállalja, hogy elvégzi a nevelőszülői képzést. Egyedülállók és házasok is jelentkezhetnek, a házasok esetében azonban a másik fél beleegyezése is feltétel. A szakember kiemelte, fontos, hogy a nevelőszülő megértse, a gyermek, még ha ő is neveli, nem a sajátja, hiszen a cél az, hogy a gyermek visszakerülhessen a saját, vér szerinti családjába, vagy éppen egy későbbi örökbefogadóhoz.

Végül a jelenlévők Meskóné Kovács Mária nevelőszülő történetén keresztül bepillantást kaphattak a nevelőszülőség hétköznapjaiba, amiből – mint Mária is elmondta – bár nehézségek is adódnak, bőven kijut számukra az öröm is. Két fiúnak lett előbb nevelő-, majd örökbefogadó szülője. Az anya meghatódottan mesélte el családjuk történetét. Úgy fogalmazott, hogy ő a szívében hordta gyermekeit. Akkoriban, amikor vállalta a feladatot, még egyedülálló volt, és a fiai már vele éltek, amikor megismerkedett férjével, aki az első perctől fogva elfogadta a gyerekeket. Időközben pedig a hit is megérkezett az asszony életébe, így vallásosan szerette volna nevelni gyermekeit. Mindent megtett annak érdekében, hogy példát mutasson számukra. Elsőáldozó lett, majd végül kisebbik fiával együtt bérmálkozott. Arról is beszélt, hogy idősebb fia mára családot alapított, Máriának így már unokái is vannak. Kisebbik fia sérült, így ma is velük él. Az asszony szeretné, ha az ő és férje halála után is hasonló gondoskodást kaphatna, mint amiben általuk részesült.

„Örülnék annak, ha nagyon sokan lennének, akik ezt a boldogságot át tudnák élni, amit mi élünk a családunkban” – fogalmazott, végül elmondta: örömmel fogadnak az otthonukban bárkit, aki kedvet kapott ahhoz, hogy nevelőszülő legyen, szívesen adnak bepillantást abba, hogyan is élnek ők.

Forrás: Vaol.hu/Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria