Nevüket és áldozatukat megőrzi a nemzeti emlékezet – Könyvbemutató a Magyar Nemzeti Levéltárban

„A halotti lepel fekete színét időző könyvborító tudatos választás. Könyvkoporsó. Méltó módon szeretnénk megőrizni az elesettek neveit. Legyen nevük s az általuk hozott áldozat a nemzeti emlékezet és az örökkévalóság része” – fogalmazta meg Molnár Tibor azt a szándékot, ami őt és kutatótársait vezeti, amikor összegyűjtik és kötetekben közreadják a „Nagy Háború”, a magyarság számára meghatározó jelentőségű első világháború emberveszteségeit.

661 ezer fős emberveszteségével a korabeli Magyarország több katonát vesztett ebben a háborúban, mint a magyarság a korábbi történelme során vívott háborúiban együttvéve; a lakosság számarányát tekintve az egyike vagyunk a legnagyobb veszteséget elszenvedett országoknak – kezdte a könyvbemutatót Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. – A levéltár elkötelezett írásos és képi emlékeink, forrásaink feltárásában és rendszerezésében, őrizve a nemzet – határon innen és túl – emlékezetét, hogy közelebb kerüljön hozzánk a múlt és a jelen.

Az In nomine Domini kiadvány egy évtizedes kutatás része, mely világháborús emberveszteségeinket veszi számba. Újdonsága, hogy a katonai és polgári közigazgatási forrásokat egy új forrástípussal egészíti ki: a Katolikus Egyház által az újra házasságot kötni szándékozó özvegy kérésére lefolytatott holttá nyilvánítási eljárások dokumentumait vizsgálja. Molnár Tibor a Kalocsai Érseki Levéltár dokumentumai alapján dolgozott, melyet a levéltár Lakatos Andor igazgató vezetésével az utóbbi években digitalizált, jelentősen megkönnyítve ezzel a kutatómunkát. Így gyűjtötte össze a szerző a Bácska 84 településén élt 1334 személy holttá nyilvánítási eljárását és adatait.

Kovács Gergely gyulafehérvári érseket személyes érdeklődése köti a témához. Márton Áron boldoggáavatási ügyének posztulátoraként többször járt a doberdói csatatéren, ahol Márton Áron is harcolt; és mint egyházjogászt foglalkoztatja a Kalocsai Érseki Szentszék által kidolgozott holttá nyilvánítási eljárás.

Az érsek elmondta, örömmel és köszönettel fogadják Gyulafehérváron a Magyar Nemzeti Levéltár által nyújtott segítséget levéltáruk felállításában. „Nagyon fontos, hogy szakszerűen megőrizzük és elérhetővé tegyünk múltunk forrásdokumentumait” – emelte ki a főpásztor.

Molnár Tibor könyvét Pintér Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezetője ismertette. Mint elmondta, a kutató a zentai Történelmi Levéltár munkatársa, a „Nagy Háború” blog egyik szerzője, valamint a 19. és 20. század társadalomtörténetének kutatója. Az elmúlt huszonkét évben megjelent hat kötetében az első világháborús veszteségkutatás módszertanát fokról fokra haladva dolgozta ki.

A most megjelent kiadvány sokkal több mint egyszerű adattár. Településtörténeti ismertetőt ad, bemutatja a katonák alakulatait, és tartalmazza az 1910-es népszámlálás adatait is. A nevek mögött betekintést ad a katona életébe azáltal, hogy a név mellett a születési és családi adatok, a foglalkozás, a felekezet adatai is szerepelnek. Így további kutatások alapjául szolgálhat az adatanyag, és a személyes történetekből nagyobb történetek állnak össze.

Pintér Tamás két történelmi eseményt említett példaként, melyekre a kutatómunka során derült fény. Az egyik az 1914. szeptember 6-án történt szerb áttörés, melynek során brutális körülmények között mészárolták le a szabadkai huszárezred 43 katonáját. „A vallomásokból az egész történet megismerhető” – mondta a főosztályvezető. Ugyancsak a kutatás eredménye, hogy ismertté vált az úgynevezett „balkáni halálmars”, melyben 33 hadifogoly vesztette életét.

A kötet további érdeme, hogy bemutatja a holttá nyilvánítás egyházi eljárási menetét. Ennek során több adatot kellett az érintetteknek megadni, mint a polgári eljárásban. Ez mutatja, hogy a jogi szempontok felett állt az erkölcsi bizonyosság – hangzott el.

Mi mindenről mesélnek az összegyűjtött adatok? A holttá nyilvánítási eljárást a feleségek kérték újraházasodás miatt. Egyrészt mutatja, mennyire fontos volt számukra a szentségi házasság, de azt is, hogy a házasság a túlélés lehetőségét jelentette. Az elhunytak 78 százaléka földműves volt, több mint 20 százaléka az iparban és kereskedelemben dolgozott. Az áldozatok 54 százaléka volt 20–30 év közötti fiatal, köztük sok 19–21 éves hozott véráldozatot hazájáért. A többség az orosz fronton esett el, a legtöbben 1914–1915-ben. Az alakulatokat tekintve a legtöbb áldozatot a gyalogság soraiban szenvedték el.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában a Délvidékiek a nagy háborúban sorozat negyedik köteteként Zentán 2021-ben megjelent mű a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával látott napvilágot.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír