Nézzünk Jézusra és nézzünk őszintén önmagunkba – Nemzetek miséje a Szent István-bazilikában

Hazai – 2026. szeptember 27., vasárnap | 15:30

Erdő Péter bíboros, prímás évek óta közös szentmisére hívja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében élő idegen ajkú közösségeket. Fővédnökségével immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg szeptember 26-án, szombaton este a budapesti Szent István-bazilikában a nemzetek miséjét, a „Közös otthonunk az Anyaszentegyház!” hagyományos és állandó alapgondolat jegyében.

A szentmise főcelebránsa Mohos Gábor, a külföldi magyarok ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök volt, vele celebráltak a főegyházmegye idegen ajkú papjai, illetve a külföldön szolgáló papok közül is többen, valamint szerzetesek.

A külföldi katolikus közösségek mellett együtt ünnepeltek azok a magyarok is, akik a világ különböző tájain élő magyar katolikus közösségeket képviselik, és ezen a héten részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által immár ötödik alkalommal megrendezett, kétnapos diaszpóratalálkozón.

A Laudate Dominum kezdetű taizéi ének ünnepélyes orgonakíséretére vonultak be a különböző idegen nyelvű közösségek képviselői zászlókkal, változatos öltözékekben, népviseletben, őket követték a püspökök, papok, a  Magyarországon élő idegen ajkú és a külföldi magyar közösségek lelkipásztorai.

A szentmise elején a bazilikát csaknem teljesen megtöltő híveket Mohos Gábor köszöntötte, kiemelve, hogy

az Egyházban mindannyian otthon vagyunk.

Üdvözölte a főegyházmegyében jelen lévő sokszínű közösséget, amely az egész világegyházat megjeleníti, „azt, hogy katolikusok vagyunk, vagyis mindenkit, az összes népet, kultúrát megtestesítő, Krisztus titokzatos testében összekapcsoló Egyház vagyunk. Tisztelettel köszöntjük azokat a magyar testvéreket is, akik a világ minden tájáról vannak most itt, és szintén kifejezik a Katolikus Egyház sokszínűségét, azt, hogy mennyi módon kapcsol össze bennünket. Maga Jézus az, aki ennek az egységnek létrehozója, formálója, alakítója, őt ünnepeljük, az ő oltára, asztala körül jövünk össze, és azt kérjük, hogy tápláljon minket az ő szavaival, tanításával.”

Az evangélium – példabeszéd a két fiúról, akiket apjuk dolgozni hív a szőlőskertbe (Mt 21, 28-32) – vietnámi és magyar nyelven is elhangzott.

Szentbeszédében Mohos Gábor kifejtette: a mai evangéliumi példabeszédben Jézus két fiút állít elénk. Azzal, hogy fiúkról beszél, máris elhelyezi őket egy kapcsolatrendszerben. Van édesapjuk – és nyilván édesanyjuk is, de erről most nem esik szó –, mindenesetre valahonnan származnak, és ez meghatározza a helyzetüket. Az apának van egyfajta tekintélye előttük, és ebből fakadóan kérést intéz hozzájuk: menj ki és dolgozz a szőlőben. Egy ideális világban az lenne a természetes, ha mindketten megtennék atyjuk kérését. Ám a példabeszéd arról a sebzett világról szól, amelyben valójában élünk. Mindkét fiúnak akadályok vannak a szívében, akár az apjukkal kapcsolatban, akár a munkához mint tevékenységhez való viszonyukban. Az engedelmességet mai világunkban nemhogy nem tekintik természetesnek, hanem sok esetben függő viszonynak, az önállóság, a szabadság korlátozásaként értelmezik. A munka pedig legtöbb esetben nem a személy kibontakozásának, az alkotás örömének a szinonimája, hanem a rabszolgaságé, amelyért fizetnek ugyan, de sokan mégis inkább szenvedésnek élik meg a munkával töltött időt.

Mohos püspök megvilágította: az első fiú talán őszintébbnek látszik, jobban tisztában van azzal, hogy mi zajlik a saját, belső világában. Apja kérésére az első, spontán reakciója teljesen őszinte. Feltárja a pillanatnyi lelkiállapotát. Nincs kedvem. Ám ezzel nem zárul le benne a történet, hanem folytatódik. Apja kérése továbbra is visszhangzik benne, a lelke mélyén tudja: a helyes az lenne, ha teljesítené a kérést. Nem tudjuk, mennyit vívódott magában, de végül megbánja, és felülbírálja az első reakcióját. A benne lezajló folyamat valójában gyógyulás. A meghozott döntés gyógyítja az apjával való kapcsolatát, a munkához való viszonyát és saját belső világában is békét hoz. Ha az első szavai nem is, de a döntés és a tettei összhangba kerülnek a dolgok valódi rendjével. A farizeusoknak Jézus éppen azt veti a szemére, hogy látják a vámosokat és utcanőket, hogyan változik meg az életük, hogyan kerülnek közelebb mennyei Atyjukhoz, és bennük mégsem születik meg a vágy, hogy ők is megéljék az Istennel való gyermeki kapcsolat helyreállását, azt, hogy a szeretet újjászületik és kibontakozik bennük.

A szentmise szónoka emlékeztetett rá: Szent Pál apostol a szentleckében hallott, Filippiekhez írt levelében éppen arra hívja fel a közösség figyelmét: nézzenek Jézusra, és nézzenek őszintén önmagukba. Vajon a lelkületük, amely a tetteiket, különösen is az emberi kapcsolataikat és következetesen az egész közösség életét meghatározza, mennyire hasonlít Krisztus Jézus lelkületére? Jézusnak az Atyával, velünk, és a teremtett világgal való kapcsolata mentes minden sebzettségtől, mégis vállalja, hogy megsebződik. Magára veszi az egész világ nyomorúságát, egészen a kínhalálig. Jézusnak ez a döntése az Atyával való belső közösségéből, egységéből ered, és az irántunk tanúsított, mérhetetlen szeretetének belső törvényszerűségét tárja fel. Szent Pál arra kéri a filippieket – és minket is –, hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban volt. Ezt a lelkületet nem megszereznünk kell, hiszen ajándékba kapjuk, hanem ápolnunk, vagyis gondoznunk, hogy kibontakozzon. Szembe kell néznünk sebeinkkel, a lelkületünk azokból táplálkozó helytelen megnyilvánulásaival, és

kérnünk kell a Szentlelket, hogy gyógyítson, vezessen, élessze fel bennünk a szeretetnek a tüzét, amely az egyetlen gyógyír lelkünk minden bajára.

A püspök kiemelte: az aznapi szentírási tanítások megvilágítják az Egyház titkát is, ahol Krisztus egy misztikus testben egyesít bennünket, függetlenül minden nyelvi és kulturális különbségtől, amelyek immár nem elválasztanak minket egymástól, hanem éppen a sokszínűség, gazdagság világát jelenítik meg, amely Krisztusban harmonikus közösséggé válhat. Az aznapi közös szentmise tehát ilyen a világ számára: a Krisztusban kapott és tudatosan megélt szeretet az az út, amely a népeket és kultúrákat úgy tudja egységre vezetni, hogy közben megőrzi és segít még teljesebben megélniük sajátos, rájuk jellemző értékeiket, identitásukat.

Jézus Krisztus példája, aki egészen kiüresítette önmagát, hogy tökéletesen nekünk ajándékozzon mindent, indítson minket is az önmagát ajándékozó szeretetre. Növelje bennünk kegyelmét, hogy hiteles tanúi lehessünk a világban, hogy gyógyuljanak azok a sebek, az a megosztottság, amelynek meghaladása nélküle nem lehetséges. Ebben mutatnak utat a Szűzanya, Mennyei Édesanyánk szavai: „Tegyetek meg mindent, amit mond!”

A Credo és az egyetemes könyörgések után népviseletbe öltözött hívek vitték a kenyeret, a bort, valamint gyümölcsöket és virágot az oltárhoz.

A szentmise végén, még a záróáldás előtt Mohos Gábor püspök köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ennek a szép ünneplésnek a létrejöttéhez, minden közösségnek, a jelen lévő híveknek. Külön megköszönte Papp Tamás atya szolgálatát, aki a főegyházmegyében összefogja a nem magyar ajkúak lelkipásztori ellátását.

A szentmisén Mohos Gábor magyarul mondta a homíliát, de a tanítás angolul is elhangzott. A hitvallást, az egyetemes könyörgéseket különböző nyelveken – francia, szlovák, német, vietnámi, horvát, olasz, lengyel, kínai, spanyol, arab – olvasták fel az idegen ajkú közösségek képviselői. A szertartás állandó részei és a Miatyánk imádsága latinul hangzott.

Zenei szolgálatot végzett a bazilika kórusa, orgonakísérettel, valamint egy afrikai kórus és egy spanyol ajkú hívekből álló, dicsőítő zenét játszó gitáros kórus.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria