Nikl János: Tíz lépés a másik világ

Valamennyi szerzetesrend halmozottan hátrányos helyzetű, többségében mélyszegénységben élő romák között végzi küldetését. Esztergomban a Mi Házunk Marista Közösségi Háza több mint tíz éve végez szociális-karitatív tevékenységet. A nem roma származású helyi lakosok fenntartással fogadták a közösség házépítését. Pau testvér, a maristák magyarországi tartományának rendfőnöke szerint az egyik legsúlyosabb probléma, hogy a roma és nem roma emberek hogyan tudnak együttműködni, közösségben élni. „Ez kétoldalú, mi pedig a két fél közt középen vagyunk a frontvonalban. Próbálunk közelíteni, de mindkét oldalon vannak nehézségek… Az utcán húzódik egy láthatatlan, képzeletbeli határ a roma és a magyar nép között. Itt az egyik, ott a másik. Annyira valós ez a vonal, hogy a magyarok nem jönnek erre, a romák pedig nem mennek tovább.” A cigánytelepen égető probléma a munkanélküliség, a szellemi fogyatékosság. A maristák tanodát működtetnek, és annak érdekében, hogy a gyerekekkel hatékonyan tudjanak foglalkozni, a családokkal is törődnek.

Karcagon a gyerekek 90 százaléka hátrányos helyzetű, és magas a halmozottan hátrányos helyzetűek aránya is. Itt a marista nővérek iskola-előkészítő programot szerveznek. A marista nevelés alapja a jelenlét, az egyszerűség, a szerénység és a családi szellem. A jelenlét nemcsak a gyerekekre vonatkozik, hanem a szülőket is érinti. A nővérek által működtetett iskolában azonnal reagálnak a kimaradásra, felkeresik a családot, hogy mi az oka a csemete hiányzásának. Az idejáró diákok pedig érzik, hogy tanáraikat őszintén érdeklik a gondjaik. Az intézmény világi igazgatónője, Alexa Józsefné elmondta: „Mi mindig a gyerekek között vagyunk, nem hagyjuk őket magukra. Mindenről beszélgethetünk velük… Azon túl, hogy kibeszéli magából a gondjait, ezáltal jobban kötődik hozzánk, és sokkal többet tudunk kihozni belőle.” Hatalmas eredmény, hogy a gyerekek kétharmada szakiskolában tanul tovább, de néhányan már főiskolát is végeztek, egyetemre járnak. Húsz év szívós, következetes munkával sikerült elérniük, hogy a marista iskolából mindenki tovább tanul, és van, aki be is fejezi a középiskolát.

Arlón Assisi Szent Ferenc kisnővérei a Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösségen belül hozták létre az Elfogadlak Alapítványt. Célja a halmozottan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett, valamint roma gyerekek és fiatalkorúak társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, életminőségük javítása, de jelen van a családsegítés, a lelkigondozás vagy a felnőttoktatás is. Mint minden közösségben, itt is előfordul, hogy az adományozás feszültséget gerjeszt, így a hízók és baromfik szétosztása Arlón is irigységet vagy értetlenséget szül. Akik kapnak, örülnek, akik nem, azok dühösek. Márta nővér, az alapítvány képviselője mindenfajta hamis illúzió nélkül végzi küldetését, elismerve: „Mindig a sok rossz lehetőség közül választunk egyet, mert tökéletes megoldás nincs.”

Budapesten a Jó Pásztor Nővérek két anyaotthont is vezetnek többségében olyan nők számára, akiknek élete – egyedül vagy gyermekükkel együtt – ellehetetlenül a férjeik vagy az élettársuk mellett. Otthontalanná válhat azonban egy nő a gyermekével akkor is, ha váratlanul meghal az apa, magára hagyva őket a hitelre vásárolt házzal. Ám legmagasabb számban a bántalmazás – 35 százalék – jelenik meg a kérelem indokaként. A rend lelkiségének központja az irgalmasság és az engesztelés. Mária nővér, a magyarországi elöljárónő vallja: „El kell fogadnunk az embereket úgy, ahogy vannak. Különösen fontos számunkra az emberi méltóság.”

A Jó Pásztor Nővérek Gyöngyösorosziban is alapítottak közösséget, hogy közel kerüljenek a fiatalokhoz. Az elöljáró, a Portugáliából származó Mária nővér a 20. század közepén került Magyarországra. Az itteni nyomorral való találkozására így emlékszik: „Amikor misszionárius lettem, nem Európába, hanem Afrikába szerettem volna menni. Ezt látva 1995-ben pedig azt mondtam, hogy itt van Afrika! Nincs nagy különbség.” Éveken keresztül vezettek egész napos napközit, ami 2013 óta szünetel, a női műhelyfoglalkozás viszont hat éve folyamatosan működik. Mária nővér a rendalapító, Pelletier Mária-Eufrázia jelmondatát idézi: „Egy ember többet ér, mint az egész világ! Mi nem a tömegeknek dolgozunk, hanem az elveszettekért. Ha egy emberen segíteni tudtam, elvégeztem a feladatom… minden ember Isten gyermeke, és ettől fogva méltó mindenre.”

Zsámbék egyike a legfejlettebb településeinknek, ám még itt is legalább nyolcvan család él mélyszegénységben. A premontrei nővérek rajtuk próbálnak segíteni, a Szent Norbert Karitatív Alapítványon keresztül, többek között szakiskolát vezetnek a nehéz anyagi helyzetben élő családok helyzetének könnyítésére, szociális étkeztetést, idősellátást, házi ápolást, családsegítést is végeznek. Ágnes nővér, általános főnöknő szavaiból kiderül: húsz év kemény munkájának eredményeképpen sikerült az írástudatlanságot megszüntetni. Legfontosabb számukra, hogy „mi a jó a gyerekeknek és a családoknak együttesen… A szeretet kicsit felülírja a törvényt.”

A kötet a jezsuiták Tűz és Lélek sorozatában jelent meg, Hofher József SJ szerkesztésében. Előszavában még a szegénységnél is szomorúbbnak tartja, hogy a riportokból kiderül: egyre jobban erősödik a cigány-magyar ellentét. „E kötetnek épp az az egyik missziója, hogy érzékennyé tegyük egymást gondjainkra, bajainkra. Fontos, hogy az emberek lássák: minden nehézség és negatív kicsengésű sajtóhír ellenére sok jó dolog történik ezen a területen.”

(Jezsuita Kiadó, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír