Nincs béke önmagunk legyőzése nélkül – Kommentár VI. Pál Christi Matri kezdetű enciklikájáról (2.)

Honlapunkon olvasható a teljes enciklika magyar fordítása. A kommentár első része ITT érhető el.

Hogyan tapasztalja a megdicsőült názáreti Szűz a mennyország békés valóságában élve a béke égető szükségességét és a békevágy kínzó szomjúságát az emberek életében? Miért is remélhetjük, hogy anyai szívében igazán átérzi a békétlenség minden nyomorúságát? Tegyünk most egy rövid teológiai kitérőt!

Szeplőtelenül Fogantatottként eleve igen messze áll tőle a bűn világa, ő a „kegyelemmel teljes”, akit Isten békéje a külső békétlenségek közben is áthat.

„Új Évaként” személye reménykeltő válasz Isten részéről az édenkert eltékozolt békéjét sirató emberiség számára.

Gábor angyal is bátorítja a kiválasztott názáreti Szüzet, hogy ne veszítse el belső nyugalmát: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél!” (Lk 1,30). A Szentlélek pedig, akit a Békesség Lelkének is szoktunk hívni, aki az Ige megtestesülését viszi végbe a názáreti Szűz testében, ezáltal még inkább lélekhordozóvá teszi őt. Sőt, Stefano De Fiores professzort idézve: „Mária együttműködésbe lép a Lélekkel nemcsak a megtestesült Ige világra hozatala által, hanem az Isten fiainak [a Lélekben] való újjászületésével is”. Isten Anyja az Egyház Anyja is, ezért nem csupán „messziről együttérez”, hanem élő módon kíséri is Isten népét.

A Szűzanya is ismeri a shalom fogalmát és a köszöntésként is megfogalmazott béke jókívánságát. Bár a társadalmi élet különféle formái messze nem tökéletesek, és a zsidók akkoriban római befolyás alatt állnak, ő maga és majdan a méhében testet öltött Ige mégiscsak a Pax Romana időszakában születnek e világra – ebben is érzékelhetünk a Gondviselés részéről bizonyos jelszerű üzenetet. Az Ószövetségből azt is tudjuk, hogy

Dávid király házára fiával, Salamonnal (a név jelentése is: békés, szelíd) köszönt egy békés szakasz. A Messiás pedig, aki szintén „Dávid Fia”, Isten békéjét közvetíti, éspedig nemcsak kortársai számára. Általa új szövetséget köt Isten az ő népével, melyben békét ígér (vö. Ez 34,25),

Mária pedig a béke Szövetségének Asszonyaként, az „Újszövetség Frigyszekrényeként” lesz ebben együttműködő. Ő a várandósság időszakában is tapasztalhatja, hogy mekkora öröm és béke forrása az Erzsébethez és annak méhében felujjongó Keresztelő Jánoshoz közeledő shekinah, azaz isteni jelenlét, melynek ő maga is hordozója (vö. Lk 1,39–45). Ebből a találkozásból fakad a Szűzanya hálaéneke, a Magnificat is (vö. Lk 1,46–55). A szabad ég alatt békésen tanyázó betlehemi pásztorok életébe is szelíd, ám lelkeket átformáló erővel lép be a mennyei fényesség, és az angyalkórus dala is egyfajta békeszózatként hangzik: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (Lk 2,14). A napkeleti bölcsek is ezt a páratlan békét tapasztalhatják, amikor hosszú útjuk méltó megkoronázásaként a csillag vezetésével beléphetnek oda, ahol „meglátták a gyermeket anyjával, Máriával”, és leborulva imádhatják őt (vö. Mt 2,11). Az Egyiptomba való menekülés megpróbáltatásai közepette sem hagyja el a Szent Családot az a belső béke, mely a folytonosan Istenre tekintő szívek osztályrésze. A názáreti ház békés légkörében, Mária és József társaságában nevelődik és dolgozik Jézus, készülve e csendességben nagyon is mozgalmas nyilvános működésére.

„Boldog békeidőket” sejtet a kánai menyegző légköre is, melyben Mária közbenjárására Jézus első csodáját műveli, és amely előre mutat a megdicsőültek el nem múló menyegzős lakomájára. Biztonságot adó, szilárd pontként van ott jelen és cselekszik Jézus, hogy a bajba sodródott pár elkerülje a botrányt, és békében, örömben folytatódhasson a lakodalom.

Mária jól tudja, hogy bizalommal rámutathat a tanítványok előtt Fiára – „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5) –, hiszen ezt a feszült és emberileg reménytelen helyzetet már csak ő képes isteni ereje által jól kezelni.

De ahhoz is kell kegyelem, hogy Mária, a „hűséges anya, aki erős lélekkel állott a kereszt tövében, hol Fia üdvösségünkért vérének ontásával mindenkinek békességet szerzett” (a Béke Királynője votív szentmiséjének prefációjából), bensőségesen egyesülni tudjon Fiának üdvösséghozó szenvedésével. A simeoni prófécia a Golgotán beteljesedik: a Szűzanya maga is meghozza a saját áldozatát – nem lázadva, hanem Fiáéval együttműködve. És ezzel is tanít:

nincs béke önmagunk legyőzése nélkül, nincs igazi győzelem Istennek tetsző áldozat nélkül.

Mária ennek atmoszférájában fogadja el istenanyaságának az Egyház iránti lelki anyaságban való kiteljesedését (ld. „Íme, a te fiad”). A „szeretett tanítvány” gondjaira bízni az Istenszülőt – mondhatjuk – azt is jelentheti: Jézus, emberi szempontból békés, védelmező környezetet biztosít Édesanyja számára, aki „házába fogadta őt” (vö. Jn 19,25-27). A reményvesztett tanítványok lelki támasza ezekhez az embert próbáló napokhoz épp a saját szenvedésére készülő Mester szavaiban rejlik, aki mintegy „előre biztosította” övéit: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” (vö. Jn 14,27). Az ő békéjéből Édesanyja is részesedik, hogy ereje legyen Fia mellett állni a szenvedésben. Mária tehát maga is részese a tanítványok nagyszombati gyászának, hogy aztán őt is áthassa húsvét mindent átformáló öröme, hiszen a remegve összetömörülő apostolok a Feltámadottal találkozva már „félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak” (Mt 28,8). Jól tudja ekkor a Feltámadott, hogy mivel köszöntse övéit: „Békesség nektek!” (Lk 24,36). Milyen megerősítő volt ezt hallani az újonnan pápává választott XIV. Leó szájából is! Mondhatni: az Úr szavait idéző „programbeszéd” egy fél mondatban, mely békét áraszt a szívekbe!

Az „emeleti teremben” a tanítványok imája „Máriával, Jézus anyjával együtt” (ApCsel 1,14) méltán hasonlít minden olyan cönákulumhoz, rózsafüzér-társulati közös imához, melyben Isten népe ma is megtapasztalja Jézus Anyjának diszkrét, békét sugárzó közelségét, amelyben az imádkozó szív könnyebben feltárul Krisztus misztériumának szemlélésére, és telik meg mennyei békével. A Szentlélek ereje pedig, mely ott majd betölti mindannyiukat, szintén nem békétlenségbe sodró, mindent szétvető (ld. diabolosz – szétszóró!), hanem újjáteremtő isteni Erő. A „Magasságbeli ereje” (Lk 1,35), mely éppen a belső békét őrzi, miközben a széthullást eredményező bábeli nyelvzavart az egymás megértését helyreállító lángnyelvek pünkösdi adományával gyógyítja, és az isteni küldetést a lelkekben felizzítva mindent a feltámadt és velünk élő Krisztus köré rendez. A Szentlélek kiáradásának azonban nem kizárólag ők a részesei:

az egész „Egyház állhatatosan kitart Máriával az imádságban” – tanítja Szent II. János Pál pápa. Aki imádkozik, az kegyelemben részesül. Átéljük ezt ma is, amikor Máriával együtt Jézus lábaihoz telepedünk, és a rózsafüzér titkain keresztül elmélyedünk az ő szemlélésében.

Erre a Szűzanya tanít a leghitelesebben, aki maga is szívébe vési, elmélkedve őrzi elméjében a pásztorok és a tizenkét éves Jézus szavait (vö. Lk 2,19.51), forgatva és sorjázva magában azokat szelíd szemlélődéssel, miként Isten imádkozó népe ujjai közt a szentolvasó szemeit.

(Folytatjuk.)

Fotó: Fábián Attila (Béke Királynője szobra a Santa Maria Maggiore-bazilikában); portré (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír