Nincs dicsőbb múlt a hitelesnél – Türk Attila régész a Lovakon, nyergekben című filmről

A közösségi médiában, a videómegosztókon elérhető Lovakon, nyergekben című dokumentumfilm a honfoglalás korával foglalkozó régész és történész kutatók, a tudományos hagyományőrzők, valamint a csatarekonstrukciókban, animációk készítésében jártas Digitális Legendárium filmes műhely közös munkájaként született meg.

– Az ötlet már eredendően egy filmről szólt, amelyhez célirányosan kerestek alkotói együttműködőket? 

– Így történt, de a megvalósítás nem ment egyik pillanatról a másikra. Több mint két és fél éves projekt eredménye ez a huszonnyolc perces film. Legkorábbi előzménye a Magyar Őstörténeti Kutatócsoportnak a Helikonnál megjelent hatkötetes tudományos ismeretterjesztő Magyar őstörténet-sorozata, amelybe sok pázmányos és hagyományőrző munkatárs is bedolgozott. Ezt ma már több egyetem is internetről letölthető tankönyvként használja. A film egy teljesen új világot, új terepet nyitott meg számunkra, akik különböző tudományterületek képviselőiként közreműködtünk benne. Be kellett látnunk, hogy a film, a vizualitás ma már megkerülhetetlen, fokozott igény van rá. Általában a szakcikkeimet is képbőség jellemzi, de manapság már ez sem elég ahhoz, hogy kellőképpen átütő legyen a mondanivaló. Ha közpénzből végzünk kutatást, és az eredményét szeretnénk úgy felmutatni, hogy az minél többekhez eljusson, ilyen módon is alkalmazkodnunk kell korunk kihívásaihoz.

Olyan filmet akartunk csinálni, ami egyfelől kőkeményen szakmai, másfelől kellőképpen látványos, és annyira könnyen befogadható, hogy még egy általános iskolás korú gyerek is élvezi.

Ezért fordultunk a Digitális Legendáriumhoz, amelynek csapata már megfelelő gyakorlattal rendelkezett hasonló filmek elkészítésében, miközben tökéletesen értették a szakmai mondanivalónkat. Természetesen elengedhetetlen volt a tudományos hagyományőrzők munkája is, akik az elmúlt tíz évben egy elképesztően gazdag információs bázist hoztak létre. Mostanra érett meg a helyzet például arra, hogy hitelesen bemutathatók legyenek a korabeli viseletek: kellő mennyiségű és minőségű rekonstrukció készült.  

– Amikor legutóbb beszélgettünk, még javában zajlottak az oroszországi és ukrajnai őstörténeti feltárások, épültek a vonatkozó nemzetközi kapcsolataik. Bár a film jórészt a honfoglalás koráról szól, a bemutatott rekonstruált tárgyak már e kutatások eredményeihez is köthetők? 

– A fokozott őstörténeti forrásfeltáró munka a honfoglalás kori hagyaték korabeli eurázsiai kontextusát tágította, s ezzel párhuzamosan haladt a tudományos hagyományőrzés előrelépése. A film végén tételes felsorolás olvasható arról, hogy mely tárgyrekonstrukció mely konkrét régészeti lelet alapján készült; közöttük számos őstörténeti vonatkozású. A hagyományőrzés keleti vonalát nézve egyébként az oroszok, de még inkább a lengyelek korábban fényévekkel előttünk jártak, így e téren főleg ők húztak magukkal minket. Ami a mi munkánkat illeti: a filmen megjelenített valamennyi tárgyrekonstrukcióhoz szakmai alátámasztó információt tudunk kapcsolni. Az ukrán, orosz területeken a magyar őstörténeti régészeti kutatás azzal foglalkozik, hogy a 895-ben a Kárpát-medencébe érkezett, aztán nagyjából száz évig létezett honfoglalás kori anyagi műveltség milyen keleti előzményekkel és kapcsolatrendszerrel bírt. Korábban csak néhány lelettel rendelkeztünk.

A pázmányos expedíciók előtt 1975 és 1982 között zajlott a Kárpátoktól keletre az utolsó olyan terepi régészeti munka, amelynek magyar résztvevői voltak. Az évtizedeken át tartó passzív információvárásból mára sikerült újra aktív helyszíni kutatásokra, kapcsolatfelvételre, kooperációkra váltanunk.

Ennek eredményeként például a feltételezett Etelköz helyét ma már nem három, hanem harminc lelőhellyel tudjuk alátámasztani, ráadásul az ott feltárt csontok alapján igazolódott a biológiai kapcsolat is a korai honfoglalás kori sírokkal. Az adatbázis növekedése minőségi ugrást eredményezett a korai magyar történelem régészeti kutatásában. 

– Mik voltak az elmúlt évtized legfontosabb hozadékai a film témái tekintetében? 

– A film alapvetően a 10. századi tárgyi anyag ismeretében, a sírokból előkerült leletek elemzésével és újraalkotásával készült. Tulajdonképpen a régészeti rekonstrukciók tesztelését, egy gyakorlatias megközelítést mutat be, hogy némileg teljesebb, átfogóbb képben gondolkodhassunk a 10. századi magyarságról. Napjainkra már világosan kimutatható a honfoglalás kori hadszervezeten belül a „pásztorkatonaság”, illetve a professzionális haderő kettőssége. Az utóbbi a fejedelem, valamint az előkelők katonai kíséretét adta. Textilleleteink nyomán immár nagyobb biztonsággal tudunk például ruhákat, szabásokat rekonstruálni. Az elmúlt tíz-tizenöt évben meglepően sok új selyemlelet került elő, amelyeket már fejlettebb restaurálási módszerekkel és vizsgálatokkal ismertünk meg. Ez azért izgalmas, mert a selyem a honfoglalóknál importtermék volt, és mutatja a „beszerzési irányokat”, utalva a kereskedelmi és egyéb külkapcsolatokra. Ennek nyomán egyre bizonyosabb, hogy Közép-Ázsiával a Kaukázus északi előterén keresztül, a selyemút kereskedelmével tartották a kapcsolatot a honfoglalók. A női sírokban jellemző kauricsiga ékszerek, valamint az egyre több szablyamarkolaton talált rája-, illetve cápabőr bevonatok az Indiai-óceán térségéből származnak. Ezek önmagukban nüanszok, de együtt valóban nagyon sok mindent elárulnak. Egyre több régészeti lelet utal 10. századi kapcsolatra a Kaukázus térségével, ahol a selyemút északi ága futott. A Kaukázus északi előterében sziklába vájt kamrasírokban komplett ruhák, kaftánok, sapkák maradtak meg a korszakból. A Kárpát-medencei új kapcsolatok pedig alapot jelentettek arra, hogy a honfoglalás kori viselet terén ezeket egyes esetekben analógiaként, mintaként használjuk a filmben bemutatottakhoz.

Korábban többnyire úgy értékeltük a honfoglalást kiváltó besenyő hadjáratot, hogy azzal le is zárultak eleink keleti kapcsolatai, és onnantól a magyarok már csak Nyugatra tekintettek.

A honfoglalók keleti kapcsolatrendszerének azonban egyre több nyoma mutatható ki a 10. században, főleg annak első felében.

Folyamatosan kerülnek elő ilyenek Moldávia, Ukrajna, Oroszország területéről. A selyemúttal való megismerkedés nyilván főleg Etelközben történt, de a kereskedők később elérhették a Kárpát-medencét is, hiszen a honfoglalóknál megvolt a potenciális vásárlóerő. A 940-es évekre megerősödött a Kijevi Rusz, a besenyők is beköltöztek Etelközbe, így lezárták azt a keleti területet. A honfoglalóknak pedig a kalandozó hadjáratok megszűnésével folyamatosan elapadtak a gazdasági forrásaik, így előbb-utóbb megszűnt ez a távolsági kereskedelem. Azt, hogy a keleti kapcsolataik a honfoglalás után még vagy ötven éven át elevenek voltak, és kiterjedtek az Urálig, szintén az utóbbi évek friss eredményei igazolták. Ezek miatt is nagyon kíváncsi leszek a film angol, de főleg orosz nyelvű változatának nemzetközi szakmai fogadtatására.

– Milyen helyszíneket érintettek az új nemzetközi pázmányos régészeti expedíciók? 

– A legtávolabbi terület, ameddig régészeti és immár archeogenetikai szempontból is elértünk, az az urálontúli vidék, a Baraba-sztyepp és Tyumeny környéke. Itt, a Tobol, Irtis, Isim folyók vidékén feltételezték már korábban is a magyar őshazát, a korai magyarság kialakulásának helyszínét. A tyumenyi régészeket nagyon motiválta a mi ottani feltűnésünk, érdeklődésünk, kutatásunk. A Kr. u. 4–8. század, főként ennek az időszaknak a második fele valójában még számukra is fehér folt volt. Így egyre jobban kezdte érdekelni őket ez az időszak, komolyan ráálltak. Van olyan kinti kolléga, aki emiatt váltott szakirányt a vaskorról a népvándorlás korára. 2018-ban ennek nyomán vett részt nálunk a Pázmány angol nyelvű régészeti részképzésén egy helyi szakember, Alekszandr Sz. Zelenkov, aki tavaly decemberben Moszkvában sikerrel védte meg e témában írt doktori disszertációját. Bízom benne, hogy mi fogjuk majd kiadni a munkáját.

Az Urál közvetlen keleti oldalán (Urálontúl) van egy két-háromszáz kilométer széles, erdős sztyeppsáv, ami Kazahsztántól felmegy egészen Cseljabinszkig, majdnem Jekatyerinburg déli előteréig. Innen, az urálontúli Ujelgi lelőhelyről kerültek elő a legfontosabb leletek, melyek között a honfoglaló jellegűek már más temetőkből is ismertté váltak tavaly (például Aktjubinszk). Az Ujelgiből származó, közel negyven csontminta archeogenetikai vizsgálata is elkészült, és meglepően szoros kapcsolatot mutatnak a honfoglalók genetikai állományával. Sőt egyedi rokoni kapcsolatokra utaló adatok is napvilágra kerültek, a BTK AGI munkatársainak hála.

A Cseljabinszk környéki régióban folyik egy másik kutatásunk is arra vonatkozóan, hogy a 8. század végén, a 9. század legelején minek hatására indulhatott innen népmozgás nyugati irányba. Másként megfogalmazva, miért indulhattak útnak a magyarok elődei? Jelenleg úgy tűnik, erre a kérdésre az Ob és az Altaj közötti terület kora középkori régészeti és archeogenetikai eredményei fogják megadni a választ. Az említett térség szomszédságában egykor élt obi-ugor nyelvű népek kora középkori elődeivel – a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának eredményeihez hasonlóan – a mi csontmintáinkkal dolgozó BTK Archeogenomikai Intézet is talált kapcsolatokat.

– Visszatérve a filmre, a 10. századi magyar harcmodort, hadászati taktikát miért éppen a Brenta menti csata animációs megidézésével illusztrálták?  

– A válasz roppant egyszerű: azért, mert erről az ütközetről van a legtöbb forrásunk, így itt volt szükség a legkevésbé a fantáziára. Tudományos szempontból nézve itt lehetett a leghitelesebben bemutatni egy korabeli csatát, ha már annyit foglalkoztunk a fegyverekkel. A pozsonyi csata (907) valóban különösen izgalmas, nagy történeti jelentőségű esemény, amely „véglegesítette” a magyar honfoglalást, de megközelítően sincs hozzá annyi adatunk, mint a Brenta menti ütközethez (899). A magyarok minden helyzethez rendkívül jól tudtak alkalmazkodni, továbbá komoly politikai és földrajzi ismeretekkel is rendelkeztek. Elképesztő szervezettségükkel nagy területekre kiterjedően értek el sikereket a korabeli széttagolt, feudális Nyugat-Európában. Voltak ugyan vesztes csatáik, és szemmel láthatóan kerülték a nagy frontális ütközeteket, de megsemmisítő vereséget nem szenvedtek. A kalandozó hadjáratok lehetőségének elmúlását felismerték, és alkalmazkodtak hozzá. Véleményem szerint tehát

nincs szükség a mítoszokra, hiszen nincs annál nagyobb jelentőségű, nemzeti büszkeségre okot adó tény, mint hogy a magyar az egyetlen keleti eredetű nomád nép, amely államalkotóként máig megmaradt Európában.

A honfoglalók anyagi műveltsége pedig lenyűgöző.

A Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadművészete című dokumentumfilm megtekinthető a Digitális Legendárium YouTube-csatornáján. 

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.