Novák Katalin köszönetet mondott a Törökországban segítséget nyújtó magyar mentőcsapatoknak

Hazai – 2023. február 16., csütörtök | 17:04

A magyar köztársasági elnök és Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország budapesti nagykövete február 14-én Budapesten, a Sándor-palotában fogadta és köszöntötte a földrengés helyszínén szolgálatot teljesítő mentőcsapatok tagjait, köztük a Katolikus Karitász mentőmissziós csapatát, a mentőkutyákkal együtt.

A törökországi természeti katasztrófa során tanúsított áldozatos és emberfeletti munkájuk elismeréseként Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a Sándor-palotában látta vendégül a mentésben részt vevőket. Az eseményen jelen volt Gülşen Karanis Ekşioğlu asszony, Törökország budapesti nagykövete is. A köztársasági elnök és a nagykövet hálájukat fejezték ki a jelenlévőknek, köszönetet mondtak a kitartó munkáért mind a 167 mentésben részt vevőnek.

Az államfő minden magyar nevében köszönetet mondott: „Önök a mi hőseink. Önök, azok a nők és férfiak, akik ott voltak és segítettek a tragédia után, akik éjt nappallá téve, pihenés nélkül mentették az életeket.”

A nagykövet asszony is kifejezte háláját hazája nevében, és elmondta: „Magyarország ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani a nehéz időkben.”

A Katolikus Karitász a Budapest Mentőszervezettel együttműködésben indított mentőmissziót. A csapat harmincegy fővel, köztük két orvossal, három szakápolóval, hat kutyavezetővel, valamint hat képzett keresőkutyával kapcsolódott be a túlélők felkutatásába február 8-án éjszaka.

A 92 órán át tartó művelet során csúsztatott váltásban, az önkénteseket két-négy egységbe szervezve, folyamatosan dolgoztak, kiváló együttműködésben a török és más nemzetek mentőerőivel. Huszonhat kárhelyszínt, köztük hat települést vizsgáltak át kutyákkal, kézi erővel, technikai eszközökkel, drónos felderítéssel kutatva a túlélők után, és egy élő személyt emeltek ki a romok alól. A keresés során több mint ötven holttestet találtak meg és hat elhunyt személyt ki is emeltek a romok alól.

A csapat tagjai épségben tértek haza; repülőgépük február 13-án este landolt Budapesten.

A Katolikus Karitász a mentőcsapatok kiküldésével egy időben hosszú távú adománygyűjtést indított a túlélők támogatására.

Segíteni az 1356-os adományvonalon  lehetséges hívásonként 500 forinttal, vagy átutalással a 12011148-00124534-00100008 bankszámlaszámra (közlemény: törökországi földrengés); emellett online adományozással is eljuttathatják támogatásukat a karitasz.hu oldalon.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Katolikus Karitász, MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria