Az ünnepi év lezárása a Mária-tisztelet, Mária-kegyhelyek Közép-Kelet-Európában a 18. században című tudományos konferenciával kezdődik, amelynek Máriapócson az Emmánuel Zarándokközpont ad otthont november 6-án és 7-én.
November 8-án az ünnepi Szent Liturgia 11 órakor kezdődik Kocsis Fülöp metropolita vezetésével, aki a liturgia során diakónussá szenteli Kocsis Dániel papnövendéket.
A Szent Liturgia után az Emmánuel Zarándokközpontban folytatódik az ünnepség, ahol 13 órától Laczkó Anita grafikusművész a Magyar Posta által kibocsátott tricentenáriumi emlékképet mutatja be, amelyet később meg is lehet vásárolni. Ezt követően Kocsis Fülöp metropolita számol be a tricentenáriumi év keretében megrendezett programokról, végül Kapin István kegyhelyigazgató ismerteti a Máriapócson történt fejlesztéseket.
Az 1696-ban Máriapócson könnyezett Mária-ikon igen hamar Bécsbe került, s helyette egy másolatot kaptak a pócsi görögkatolikus hívek, amelyet elhelyeztek fatemplomukba az erőszakkal elvitt ikon helyére. 1715 augusztusában azonban csodálatos módon ez a másolat is könnyezni kezdett. Ettől fogva zarándokok százai, majd ezrei érkeztek ide, hogy leróják tiszteletüket, hálát adjanak, vagy éppen bármilyen szomorúságukban segítséget, bátorítást kérjenek és kapjanak. Ebben az esztendőben vált tehát zarándokhellyé Pócs község, amelynek neve hamarosan Máriapócs lett.
Ennek a háromszáz éve történt eseménynek és az azóta eltelt időszak ajándékainak kívántak méltó emléket állítani azzal, hogy a 2015. esztendőt a magyarországi görögkatolikusoknál a tricentenárium jubileumi évének nyilvánították. Az emlékévet március 24-én, Örömhírvétel ünnepének előestéjén nyitották meg Máriapócson, s most ugyanitt zárják le november 8-án.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
