Nyaralást szerveznek a háború elől menekült gyermekeknek a lembergi szaléziak

Megszentelt élet – 2024. július 12., péntek | 13:28

A lembergi „Pokrova” szalézi családi otthon (az ukrán pokrova szó jelentése menedék, védelem) annak köszönheti a nevét, hogy a Pokrovi Boldogságos Szűz Máriáról elnevezett plébániatemplomhoz kapcsolódik. A szaléziak alapították 2006-ban, hogy minden veszélyeztetett gyermek és fiatal számára kedvező feltételeket, átfogó fejlődést biztosítsanak.

A házba árva vagy rosszul funkcionáló és alacsony jövedelmű családokból kiemelt gyermekeket, valamint jelenleg a háború elől elmenekült gyerekeket is befogadnak, akik a konfliktus által leginkább érintett területekről jöttek, mint Odessza, Harkov és Zaporizzsja.

Az otthonban élő gyerekek és fiatalok iskolába járnak, a nagyobbak pedig a szalézi központ szakképzéseire. Emellett számos tanórán kívüli tevékenységben is részt vesznek, beleértve az angol, ének- és futballtanfolyamokat a szalézi fociiskolában. 

A nyári időszakban a normál iskolai foglalkozások szünetelnek, de természetesen a gyerekek, akiknek nincs annyi lehetőségük a szabadidő eltöltésére vagy a nyaralásra, mint sok kortársuknak, továbbra is jól érezhetik magukat. A lembergi szaléziak célja, hogy a menekült gyerekek a következő tanévben a gondtalan és vidám nyár képeivel és emlékeivel térhessenek vissza az iskolába, távol a háborús hétköznapok szorongásaitól. Idén nyáron egy tábort terveznek a horvátországi Pulában, augusztus 15. és 25. között. 

„Az ukrán szaléziak támogatást kérnek tőlünk, hogy a családotthonban élő gyermekek és fiatalok számára nyaralást és nyugodt időszakot biztosítsunk – írja a Missioni Don Bosco, a torinói szalézi missziós iroda. – Ily módon erre a rövid időszakra elfelejthetik a szirénák és óvóhelyek rémálmát, a háború kínját, a bombázástól való félelmet.”

A szaléziak már a háború előtt is szerveztek rövid nyári tengerparti nyaralásokat, hogy segítsenek a kiszolgáltatott gyermekeknek elszakadni a mindennapi élettől, és fizikailag és lelkileg regenerálódni, de anyagilag függetlenek voltak. Mára a háború miatt minden megváltozott, és a szaléziaiak már nem tudják segítség nélkül állni az utazással, étkezéssel és szállással, kisebb kirándulásokkal, oktatási anyagokkal és játékokkal kapcsolatos számos kiadást.

Az augusztura tervezett pulai tábor megvalósulásához a szaléziaknak segítségre van szükségük: a 65 (6 és 18–19 év közötti) gyermek Horvátoszágba történő utaztatásához, akik közül tizenöten a háború által leginkább sújtott területekről származnak, valamint tíz vezetőre, akik elkísérik őket Mykhaylo Chaban ukrán szalézi atyával együtt, aki a Mária Keresztények Segítsége görögkatolikus rítusú ukrán altartomány elöljárója.

Forrás és fotó: ANS-Lemberg/Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria