Nyílt köszönőlevél a 22 éves Adoremus kiadvány szerkesztőségének

Éppen huszonkét napja nézzük egymást. Ferenc testvér az íróasztalomon fekvő októberi Adoremus címlapjáról tekint rám, és bár eddig is feltétlen szerettem őt, most ezzel az állandó szembenézéssel csak mélyül a barátságunk.

Mert az övé simogató, gyöngéd, biztató tekintet. A legjobb egyszerűen csak csendben lenni, és nézni, nézni, nézni…, szó nélkül, míg valami meleg – vagy ilyesmi – meg nem születik a szívünkben. Nekem ez a szembesülés kétféleképpen sikeredik: elmosolyodom vagy gyöngéden elsírom magam örömömben, csendes, szabadító gyógyító sírással-nevetéssel. Köszönöm is: Mille grazie, Francesco!

Mondom, huszonkét napja, igaz csak reggelente és minden este, de sokáig, sokáig…!

Ha nem tudnánk, hogy ő az Assisiből való Frater Franciscus, Ferenc testvér, ahogy a képen olvashatjuk a rövidített latin feliratot, akkor is megszeretnénk ezt a jóembert, mert ő az: jó ember!

Jó ember, mint az a másik bibliai fiatal (vö. Mk 10,17–22), aki futott Jézus után, de aztán elszomorodott, mert sok vagyona volt. A mi Francescónknak tán még több volt, szórta is két kézzel, előbb bohém fiatalként, hogy szeressék őt, majd azért, hogy megszabaduljon tőle, és hogy fölszabaduljon arra az életfogytiglan tartó futásra, mellyel Urunk Jézus nyomában járt. És persze, hogy így nincstelenül is szeressék, nem, egyáltalán nem őt, hanem az ő kedves Urát.

Igen, tán ez a titka Ferencnek! Fut, mint a hancúrozó gyerekek és mint az Énekek énekének párját kereső kedvese. Az ő hite nem tárgyilagos, hanem kézből-kézbe dobált eleven parázs, mert ő így gyújtogatta a lelkeket, föl-föllobbantva bennük a szeretetet egy másfajta életre.

Így érkezett Subiacóba élete vége felé, 43–44 évesen, ahogy az akkori Benedek-rendi remetekolostor altemplomának Nagy Szent Gergely kápolnája falára meg is festették alakját. Talán furcsa, de nem véletlen! Ez a kicsi kápolna annak a barlangnak a közelében van, ahol Szent Benedek úgy hat századdal korábban három éven át remeteként élt, és kihordta szíve „méhében” a később alapított remeteközösségeket, melyek számára monostorokat alapított. Harminc év után vonult tovább Subiacóból és alapította meg Cassino hegyén a rend anyamonostorát, immár a mértékadó Regulával.

Ferenc pontosan tudta, hogy az a közösség, amit az Úr tőle kért, nem a megelőző rendek sora, ahogy maga mondta a „gyékényes káptalanukon”: „Nem akarom, hogy bármiféle regulát is emlegessetek nekem, sem Szent Ágostonét, sem Szent Bernátét, sem Szent Benedekét.” Ugyanakkor azt is tudta, hogy a rendek, mindenféle rend az Egyház Krisztus-Testébe kapcsolódik bele. Ennek ékesszóló jele, hogy valóságosan és jelképesen is „beojtja” a kistestvéreket a nagyobb Benedek-rendi testvérek mintegy közös katolikus törzsökébe. Hiszen mindnyájunknak ugyanazon a szenvedésen kell átmennie. Magával vitt saját, porciunkulai kápolnája mellől egy hajtást abból a rózsából, melybe egykoron belevetette magát kínzó megkísértettségében, ami nemcsak kioltotta testének tüzét, hanem kioldotta annak a rózsának vérfakasztó tüskéit is. Elment tehát a subiacói Sacro Speco monostorának kis kertjébe, és ott az áhítattal őrzött Szent Benedek-i tövises rózsába ojtotta a maga megszelídített oltványát, és íme, itt a példa előttünk az igazi testvériségről. Benedek lelki küzdelmeibe belegyökerezteti a saját spirituális harcait. Ebben egyek, s mondom hozzá, akkor Krisztusban is egyek!

Ferenc ekkor már híresen és közismerten Isten embere, falvak, városok szaladnak utána. Subiacóban részt vesz a monostor új, Nagy Szent Gergely pápa tiszteletére épített sziklakápolnájának felszentelésén, melyet atyai barátja és tisztelője, Ugolino bíboros, ostiai érsek, a későbbi IX. Gergely pápa végez, aki Ferencet 1226-os transitusa után két évvel szentté avatja. Istennek hála, a kápolna falán egy ismeretlen, de fölötte tehetséges mester megfestette az oltárszentelés jelenetét, amint Ugo püspök krizmával fölkeni az oltárt, s imáját a nyitott szertartáskönyv máig hirdeti: „Vere locus iste sanctus est!”, „Valóban szent ez a hely!” Az oltár fölé hajló püspök és a mögötte álló, keresztet tartó ministráns közt föltűnik Ferenc arca, de – minthogy szent ez hely – az ismeretlen festő később önállóan megfesti Franciscust, és éppen ezt a freskót hirdeti az októberi Adoremus címlapja. Minthogy élő kortársát festi, így nevezi meg: Frater Franciscus – Ferenc testvér, pedig szíve szerint már most becserélné a FR frater rövidítést a ST, a Sanctus – szent két betűjére. Tesz is érte egy vargabetűt, igaz játékossággal. A megelőző korok ikongráfiája a szentnek tartott élő személyeket a „signum viventis”, az „élőnek jele” négyszögletes nimbusszal ruházta föl, a szentség dicsfényének karikája helyett. A fej körül szokásos négyszögletes glóriát azonban a test mögé húzza szét, és abban helyezi el Ferencet, a szentség természetfölötti, kiérdemelhetetlen, de megküzdött kontextusában. Kezein nem láthatók a La Verna hegyén 1224. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén megkapott stigmák, így a kép ezek szerint annak előtte készülhetett. Jobbja az oltárszentelés jelenetére, illetve a titulus Nagy Szent Gergely pápára utal, akinek Szent Benedek életrajzát vélhetőleg ismerte is. Balja írástekercset mutat, rajta üzenettel: „Pax huic domui”, „Békesség e háznak!” Tudjuk, Ferenc alapvető evangélium élménye Jézusnak az apostolok kettesével szétküldése: Menjetek! Menjetek felszereletlenül és ha beléptek egy házba, mondjátok: Békesség e háznak! (vö. Mt 10). És valóban, a szürke csuhába öltözött Francesco mezítlábas, a nyolccsomójú kordát is csak később festették oda, nehogy bencésnek nézzék. Nincs tarisznyája, se botja, se két ruhája és biztos egy árva fillére sem! Ferenc nem méricskélt, szíve egész szeretetével szó szerint értette Jézust és éppen ez fogta meg annyira az embereket. Ferenc abban is jézusi, hogy egyszavas üzenetét viszi: Pax! Hiszen az Üdvözítő, amikor köztünk körül-járt, ezzel a szóval mindent kifejezett, ami persze ő Maga, a Minden. Ezért toldotta meg a békét annak mindenféle jót kifejező tartalmával: Pax et Bonum! Milyen rövid és mily csodálatos programok: Ora et labora! Pax et Bonum!

Nekem ezen a ponton eszembe jut a mi szegény Ignácunk, aki még bőven útja elején téved be a monserrati bencés kolostorba és válik ott szabaddá minden fölöslegétől. Hát nem egy vagyunk az Úrban?! Csak tegyünk mindent az ő nagyobb dicsőségére: Omnia ad maiorem Gloriam Dei!

És még egy szót Ferencről, hogy jó szemmel, azaz pontosan nézzük a szemeit. Mert a szép szimmetrikus arcon a festő mintha megfeledkezett volna a szemek azonosságáról és éppen a jobb szemet lényegesen kisebbnek ábrázolta és közelebb helyezte a szemöldökhöz. Tudjuk, hogy amikor Szent Ferenc 1219-ben az egyiptomi Damiettába utazott és találkozott Malik al Kamil szultánnal, útközben a szeme megfertőződött és zöldhályog (glaukoma) hatalmasodott el rajta. A hagyomány szerint éppen Ugolino bíboros szorgalmazta a szemműtétet, mert Ferenc látása nagyon gyorsan romlott és ezért a Rieti melletti Fontecolombóba (galambos forrás) utazott. Erről már a Fioretti is ír: „Egy időben Szent Ferencnek nagyon fájtak a szemei, s Hugolin kardinális, a Rend védője, mivel gyengéden szerette őt, írt néki, hogy jöjjön hozzája Riétibe, hol akkor kitűnő szemorvosok voltak… Szent Ferenc szembaja a következő éjjel annyira rosszabbodott, hogy már a világosságot sem látta…”, így aztán nem kevés megfontolás után végül „elindult Rietibe”. A hely egyébként nagyon kedves volt a szentnek, mert 1223-ban itt írta meg a kisebb testvérek Reguláját (Regula bullata). A közeli Greccióban, ahol korábban „élőben” megidézte Betlehemet, egy ikon úgy mutatja, amint kendővel törli a szemét. Már nem lát jól, de annál inkább érzi az Utat és kedves Leo testvére karjára támaszkodva fölmegy La Verna hegyére, és ott az egész testére megkapja Krisztus megváltói szenvedésének jeleit. Aztán lejön a hegyről és nem sokkal később, érett óráján, kéri, fektessék le őt a humuszra „cum tucte le humilitate”, majd angyal jön érte és átkíséri ada, ahová örökké vágyott.

E képmeditációt a 22 éves Adoremus kismisszálé szerkesztőségének ajánlom, és kérem az Urat, Assisi szentjének közbenjárására, hogy teremjen bőséges lelki gyümölcsöt Isten Igéjének és a szent liturgia imádságainak az átelmélkedése minden kedves olvasóban. Béke veletek!

Róma, 2023. október 22–23.

Szeretettel rádiós kollégátok:
Vértesaljai László

Fotó: Vértesaljai László / Vatikáni Rádió

Magyar Kurír