Nyíregyházára érkezett Szent László koponyacsont-ereklyéje

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ereklye a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Szent László-évi központi ünnepségére érkezett, melyet Szabolcs községben, a lovagkirály által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén tartottak június 23-án.

Nyíregyháza főterén ünnepélyes keretek között fogadta az ereklyét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, majd a zsúfolásig megtelt Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban helyezték el, ahol a főpásztor köszöntője után Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatott be ünnepi szentmisét Jézus Szíve liturgikus ünnepén.

A szentmisén Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Seregély István nyugalmazott érsek, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, Bognár István győri plébános és egyházmegyés papok koncelebráltak. Jelen voltak a városi elöljáróságok.

A liturgiát megelőzően, valamint utána a híveknek lehetőségük volt egyéni tiszteletadásra az ereklye előtt. A jelenlévők meghallgathatták Bognár István plébános előadását, majd Szent László király tiszteletére tartott imaórával zárult az ünnepi esemény.

Szent László koponyacsont-ereklyéjét közel egy hónappal ezelőtt Debrecenbe is elvitték, ahol a Szent Anna-székesegyházban imádkozhattak előtte a hívek. Az ereklye őre a győri székesegyház mindenkori plébánosa, aki nélkül az ereklye nem mehet sehova. Bognár István jelenlegi győri városplébános akkor, Debrecenben örömét fejezte ki, hogy az ereklye 410 év utáni első utazásának ő is részese lehetett, mint mondta, örömmel „kísérte haza” az ereklyét.

Jézus Szíve ünnepe a szeretet ünnepe. Ezen a napon különös módon is rácsodálkozunk arra, hogy Isten mennyire szereti az embert, annak méltatlansága ellenére. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) – kezdte homíliáját Veres András megyéspüspök, majd feltette a kérdést: Viszonozzuk-e ezt a szeretetet? 

A főpásztor ezután Szent László király hitét állította példaként a hívek elé, aki Isten szeretetéért végtelen hálás tudott lenni, és ezt egész életével, munkálkodásával kifejezte. Nem véletlen tehát, hogy már életében szentként tisztelték. A magyar uralkodó megtalálta a módot, hogyan lehet, kell Isten szeretetére válaszolni. Történelmünk nagyjai között megkülönböztetett tisztelettel veszzük őt körül. Történészek állítják, hogy a 18–19. századig ő volt a szent király a magyarság számára. Minden bizonnyal azért tekintettek fel rá szegények és gazdagok egyaránt, mert olyan végtelen alázat nyilatkozott meg az ő életében, amely csak azzal a szeretettel hozható kapcsolatba, amit megismert Isten szeretetéből. Azért nyerte el a magyar főurak bizalmát, akik felkérték, hogy legyen a magyarok királya, mert őt a királyi méltóság nem ihlette meg, nem első akart lenni, hanem alázatos szeretettel a népe szolgálatába állt.

A szónok ezután Prohászka Ottokár Szent Lászlóról megfogalmazott gondolatát idézte: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység.” Majd így folytatta Veres András: „Szent László egyszerre volt szelíd és határozott. Minden körülmények között Isten szeretetéről tett tanúságot, amely példaként szolgált családja és alattvalói előtt. Ne gondoljuk azt, hogy az utókor szépítette meg életpéldáját, hiszen számtalan bizonyítékát találjuk a legendáiban, a róla szóló történetekben, hogy Szent Lászlóra a legegyszerűbb ember is mint erkölcsi nagyságra tekintett. Az Isten iránti szeretet átjárta egész életét, személyiségét. Ebben nagy szerepe volt Richeza hercegnőnek, Lengyelországból származó édesanyjának, aki mély hittel élte a vallásos életet, és ezt igyekezett átadni gyermekének is. Kétségtelenül állíthatjuk, mindnyájunk hitében a legjelentősebb szerepet az édesanyák, nagymamák játsszák. Az édesanya tanítja gyermekét az első szavakra, ugyanúgy az Isten iránti szeretet első szavait is az édesanya kell, hogy megtanítsa. Rá kell döbbennünk arra a felelősségre, hogy a hit továbbadásában a szülőnek pótolhatatlan szerepe, feladata van. Szent László édesanyjának sikerült gyermekét meggyőződésesen vallásossá tennie.”

Amikor Szent László életpéldáját szemléljük, mindnyájunknak szembesülni kell azzal a kihívással, hogy hozzá hasonlóan naggyá, tehát szentté kell lennünk – hangsúlyozta az MKPK elnöke. – Ez a lehetőség nemcsak a kiváltságosoknak van fenntartva, ellenkezőleg. Minden megkeresztelt embernek szól ez a felhívás. Mindnyájunknak feladatunk, hogy az Isten és emberszeretetben naggyá növekedjünk. Szent László erre törekedett. Az életszentséghez bármennyire szükség van emberi törekvésre, az mégsem emberi csúcsteljesítmény, hanem a kegyelem műve bennünk. Készek vagyunk-e Isten szeretetét befogadni, átadni magunkat ennek a szeretetnek, hogy ezt éljük meg embertársaink felé, és mindenekelőtt azok felé, akiket a Gondviselés a szeretet rendjében a legközelebb rendelt hozzánk? Tudnunk kell ugyanakkor azt is, hogy az életszentség megvalósulásához kell emberi alap is, adottságok, eszközök, hiszen ahogy Szent Ágoston mondja, „a természetfölötti feltételezi a természetest”.

Minden emberben megszületik a vágy az életszentségre. A hitetlenben is, aki a boldogságra vágyik, ezzel együtt a szeretetre, vagyis az életszentségre, hiszen a szeretet köt bennünket össze Istennel és embertársainkkal. Minden ember szívében, azért mert Isten teremtményei vagyunk, ott él az Isten utáni, a jóság utáni vágy. Ha ezt nem palástoljuk, nem nyomjuk el, egyre inkább a beteljesülés felé fog bennünket vonzani és arra fog sarkallni, hogy a jóságot, a szeretetet éljük meg a szívünkben. Sokszor az a baj, hogy nem erős bennük ez a törekvés – mutatott rá a győri megyéspüspök, és erre példaként Babits Mihály Psychoanalysis Christiana című versét idézte:

„Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

            ilyen szentek vagyunk mi!”

De nem szükségszerű, hogy ez így maradjon – tette hozzá a főpásztor. – Épp ellenkezőleg, arra kaptunk meghívást, hogy mindennap az irgalmasság szeretetében megfürödve akarjunk másokkal kiengesztelődni, szeretetben élni.

Azzá kell válnunk, amire megteremtett az Isten. Mindannyian megkaptuk a képességet, adottságot ahhoz, hogy szentté legyünk, mert mindnyájan Isten gyermekei vagyunk és a természetfölötti építeni tud a természetes adottságunkra, hogy szentekké válhassunk. Ez egy életre szóló feladat, soha nem érezhetjük úgy, hogy már szentek vagyunk. Az igazi szentek épp az ellenkezőjét érzik, a szeretetlenség legkisebb hibáját sem hajlandók elviselni. Fölismerik, hogy hol nem tökéletesek a szeretetben. Az életre szóló feladat küzdelemmel is jár. Reményik Sándor Istenarc című versében így ír erről:

„Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.”

Ebben áll a keresztény élet: állandóan törekedni arra, hogy egyre bűntelenebbül, szentebbül, egyre inkább a szeretetben akarjunk növekedni, erősödni, hogy méltó követői lehessünk Szent Lászlónak, aki vallásosságában, életszentségében rendkívüli példát mutatott kortársainak és minden kor emberének” – zárta gondolatait Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Nyíregyházán.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír