Nyolcvanéves az Új Ember – Rónay György: Boróka

Rónay György

Boróka 

Abban az évben nem tudtak karácsonyra szerezni rendes fát a nagyanyáék. Igaz, sosem volt könnyű; lent éltünk az Alföldön, a Kiskunság közepén; fenyő hetedhét határban nem akadt a buckákon. Boróka annál több, főként a mi vakondtúrásnyi »hegyeinken«.

Hát így segítettek magukon. A Nagyhegy legszebb borókája lett ebben az esztendőben a karácsonyfánk.

Mi, gyerekek izgatottan vártuk a szentestét; már ahogy alkonyodott, ültünk némán s füleltünk, mint a nyulak: jön-e már az angyal, hallani-e már a szárnya suhogását. Végre aztán fölhangzott a csöngettyűszó. Lelkendezve futottunk be a szobába; hanem a küszöbön gyökeret vert a lábunk, s még a sebes lélekzet is belénk szorult a nagy álmélkodástól. Mert olyan gyönyörűséges fát még sosem láttunk.

Egy egész fényes, csillagos erdő zöldellett a sarokban. A bozontos, mennyezetig érő boróka minden szúrós kislevele külön csillámlott a gyertyafényben; a csillagszórók szikrázása mögött mintha sötétzöld barlangok nyíltak volna; az angyalhaj csodálatos gyöngédséggel borult a törékeny, zegzugos ágacskákra; s az egész fa körül, ahogy egy-egy levélke megpörkölődött, valami soha-nem-érzett, keserédes, mennyei illat áradt.

Ha most, férfifejjel visszagondolok a réges-régi időkre, hajdanvolt szép karácsonyokra: tudom, az volt a legszebb karácsonyfa az életemben.

Az az egyszerű, kócos, alföldi boróka.

Nem valami előkelő fa, az igaz. Nem szép, sudár ezüstfenyő. De a homokon is megterem, ott zöldellik télen-nyáron a dombjainkon, egész erdő, és csak úgy rajzik benne a sok kanigli (üregi nyúl – a szerk.). Ki gondolná, hogy olyan szép karácsonyfa lesz belőle? Hogy annyi szépség, boldogság, öröm rejlik egy ilyen hitvány borókában.

Pedig hát így van ez az életünkben is, ma már tudom. Szép, sudár, szálas ezüstfenyő ritkán akad. De boróka, az megterem a mi gyarló, homokbuckás, héjjafüves napjainkban is. Nem pompázik, nem hivalkodik; meghúzódik szép szerényen. De ha észrevesszük, meglátjuk, földíszítjük a szeretet egy-két csillagszórójával: karácsonnyá varázsolhatjuk vele az életünket.

A magunkét is, a másokét is.

Magyar Kurír