Nyugdíjasokkal találkozott szinodális keretek között Székely János megyéspüspök

Székely János köszöntője után kiemelte a meghallgatás jelentőségét, ami a másikra való odafigyelésből forrásozhat. Az időskori tapasztalatok átadása meghallgatással párosulva a családban, a környezetben pozitív változást idézhet elő. Az idősek kincsei is lehetnek világunknak missziós küldetésük teljesítése által. A missziós és irgalmas szinodális Egyház feleletet tud adni a mindennapok kérdéseire is.

Magyarné Hegyi Mária tanúságtétele következett. Mária élete állomásainak bemutatása közben nagyívű pályát rajzolt fel nagyon szerényen, a különböző generációk (ük-, déd-, nagyszülők, szülők és unokák) egymásba kapcsolódását a hit talaján. Voltak magasságok, mélységek, nagy próbatételek, de az Istenbe vetett hit átsegítette őt és családtagjait a nehézségeken. Különösen megrendítő és példaértékű volt a stramm és egészséges férj, Sándor hirtelen bekövetkezett „covidhalálának” elviselése, feldolgozása, amihez neki is fentről adták az erőt. Hamarosan követte ezt vejének, Péternek a földi létből való távozása, a „gyilkos kór” úgy ragadta el a fiatalembert, hogy három kisgyermeket hagyott maga után. A tanúságtétel ITT hallgatható vissza.

Marx Gyula diakónus tanúságtétele az időskorhoz kapcsolódott a provokatív Minek élek még? címmel. A gyakorló orvos szemével és praktikumával mutatta be ábrákon személyes példákon és praxisából vett történeteken keresztül az időskor nehézségeit, örömeit, módszerekkel és célcsoportok megtalálásával segítette a jelenlevőket. Az időskorban is végezhető missziós tevékenység gyakorlására Szent Pál és Szent Lukács a mai ember számára talán kicsit elvont figuráján túl az egyszerű, mindennapi életet példázó élő, eleven szociális otthoni lakótárs, Zsuzsi néni esetét taglalta. Neki mindenkihez volt jó szava és cukorkája, áradt belőle a derű és az ima, így szimpatikus közvetítője volt Krisztusnak. Gyakran vezethet azonban az idős életuntság mentális betegségekhez, például depresszióhoz. Marx Gyula a szívből fakadó, sugárzó, másokat is boldogító mosolyra hívta fel különösen is a figyelmet. Ez öröm annak, aki adja, és annak is, aki kapja. Marx Gyula diakónus gondolatai ITT meghallgathatók.

Végül Ruisz Jánosné Németh Ilona, a zalaegerszegi Jézus Szíve plébánia közösségének tagja kért szót. Egy kedves történetet osztott meg a jelenlevőkkel arról, hogyan lehet időskorban is misszionálni, például egy elsőáldozási ebéd megfőzésével. Majd egy szép verset mondott el „csak úgy fejből” az égig érő keresztről.

Ez követően Székely János püspök az idei szentév, a remény éve jelentőségéről, a bizalomról beszélt. Mit várunk? Mit tudunk tenni érte? – tette fel a kérdést.

A találkozó szentmisével folytatódott a Brenner János Kollégium kápolnájában, amit a megyéspüspök mutatott be Marx Gyula diakónus szolgálatával. Ezalatt volt gyónásra is lehetőség.

Az evangélium a tékozló fiú történetét beszélte el. Székely János arra hívott, képzeljük el, hogy egy mai, 16-17 éves kamasz kikéri az örökségét. Mit szól ehhez a szülő? És mit szólt akkor? Nagyon ritka alkalom volt abban a korban is előre kifizetni a jussát az örökösnek, az atya mégis megtette. A fiú pedig – ahogy előre sejteni lehetett – elszórta a pénzt. Éhezve, rongyosan, lezüllve tért vissza a szülői házba. Eközben az atya mindennap kiült a háza elé, és várta őt. Egy nap már messziről látta érkezését, és eléje futott. Akkor sem volt szokás, hogy a szülő szalad a gyerek elé, fordítva szokott történni. De az atyai szeretet, vagyis az isteni szeretet nem méricskél, nagyvonalú, és a vétkek megbánása után szívére öleli a vétkezőt, a bűnöst.

Székely János püspök szentbeszéde ITT hallgatható meg.

Szöveg: Asbóth Mária

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír