Október 13-án megkezdődik XIV. Leó pápa kórházi kezelése

XIV. Leó pápa – 2026. október 12., hétfő | 17:58

A Szentatya október 13-án, kedden délelőtt vonul be a római Gemelli-klinikára, ahol műtéti beavatkozással eltávolítanak egy kis méretű, körülhatárolt csomót a tüdejéből. Emiatt módosítani kell tervezett programjait – tájékoztatott a Szentszéki Sajtóközpont igazgatója. A Pápai Ház Prefektúrájának közleménye szerint XIV. Leó kórházi kezelése miatt október 20-ig valamennyi pápai kihallgatás elmarad.

Leó pápát a tervek szerint október 13-án, kedden késő délelőtt veszik fel a római Gemelli-klinikára, ahol műtéti beavatkozással eltávolítanak egy körülhatárolt csomót a tüdejéből.

A Szentatya a vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával jelentette be a közelgő beavatkozást, elmondva, hogy a kis méretű, körülhatárolt csomót a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során fedezték fel.

Matteo Bruni, a Szentszéki Sajtóközpont igazgatója október 12-én, hétfőn újságírói kérdésekre válaszolva pontosította, hogy a szóban forgó vizsgálatok rutinszerű ellenőrzések voltak. Megerősítette továbbá, hogy a pápa műtét utáni kórházi tartózkodása várhatóan körülbelül egy hétig tart majd, amint azt már vasárnap is jelezték.

XIV. Leó a világ minden táján élő egyházi és politikai vezetőktől számos együttérző és támogató üzenetet kapott.

A pápa október 12-én, hétfőn valamennyi előre tervezett kihallgatását megtartotta. Ugyanakkor már nem vesz részt az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából rendezett találkozó délutáni ülésén, amelyet a VI. Pál teremben tartanak.

Változások a pápa programjában

A Szentszéki Sajtóközpont tájékoztatóján Giacomo Costa jezsuita szerzetes, a rendezvény módszertani munkájának felelőse, a Szinódusi Főtitkárság tanácsadója elmondta, hogy a műtét és az azt követő kórházi tartózkodás miatt módosítani kell a programot.

Az egyik változás az október 14-ére, szerdára tervezett, a Szent Péter téren bemutatandó szentmisét érinti, amelyen a találkozó résztvevői – köztük a keleti egyházak vezetői, a püspöki konferenciák elnökei, házaspárok és szakértők – vesznek részt. A szentmisén már nem XIV. Leó pápa elnököl, hanem Luis Antonio Tagle bíboros, az Evangelizáció Dikasztériumának proprefektusa, a Bíborosi Kollégium új dékánja, akit a Szentatya bízott meg a liturgia vezetésével. „A szentmisén különösen is imádkozunk majd a Szentatya egészségéért, valamint a családokért” – mondta Costa atya.

A pápa szeretné megismerni a találkozó eredményeit

A Szentatya kórházi kezelése a találkozó végén elkészítendő összefoglaló jelentéssel kapcsolatos terveket is érinti. Giacomo Costa atya elmondta, hogy XIV. Leó pápa szerette volna személyesen meghallgatni a találkozó eredményeit, majd megosztani a résztvevőkkel saját gondolatait. Ezért azt kérte, hogy a jelentést az eredeti tervekkel ellentétben egyelőre ne hozzák nyilvánosságra, hogy előbb megismerhesse annak tartalmát, és reagálhasson rá. 

A Szentatya a kórházból való távozása után szeretné megismerni a dokumentumot és a találkozó egyéb anyagait, mielőtt megfogalmazná saját reflexióit. 

„Úgy gondolom, szép dolog a részéről ez a meghallgatásra irányuló vágy” – fogalmazott Costa atya. Hozzátette: a pápa nem szeretné, ha a találkozó úgy érne véget, hogy ne lenne lehetősége néhány szóval hozzájárulni az egész Egyház elkötelezettségének megerősítéséhez.

Egyelőre nincs szó a latin-amerikai út lemondásáról

A pápa novemberre tervezett latin-amerikai útjáról a Vatikán részéről nem esett szó a közelgő műtéttel kapcsolatos tájékoztatás során. XIV. Leó pápa vasárnap még maga is köszönetet mondott az utazásért felajánlott imákért. A november 6. és 17. közé tervezett apostoli látogatás során a Szentatya a tervek szerint Uruguayba, Argentínába és Peruba utazik.

A Pápai Ház Prefektúrájának közleménye

A Szentatya kórházi kezelése miatt október 20-ig, keddig valamennyi pápai kihallgatást lemondják.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria