Ökumenikus igeliturgián emlékeztek II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtti debreceni látogatására

A gyülekezetet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntötte.

Az ünnepi alkalom kezdetén részlet hangzott el Kocsis Elemér református püspök harminc évvel ezelőtti, II. János Pál pápát köszöntő beszédéből Győri Zsófia, illetve a Szentatya református Nagytemplomban elmondott akkori homíliájából Molnár-Tamus Viktória tolmácsolásában. Az előimát Beszterczey András nagytemplomi lelkész mondta el, a Szentírásból felolvasott Bereczki Lajos baptista lelkipásztor, az evangéliumot (Jn 17,20–26) pedig Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános olvasta fel, majd az egyházi vezetők beszédei, köszöntői következtek.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök egy történettel vezette be gondolatait: „Egyszer az egyik barátom megkérdezte gyermekét este: »Mit csináltál ma?« A gyermek pedig azt felelte, hogy »Ma boldog voltam«. Ha visszatekintünk a mai napra, és megkérdezzük magunktól, mit tettünk ma, elmondhatjuk, hogy ma boldogok voltunk, mert megtapasztaltuk annak valóságát, amiről Szent Pál apostol így írt: »a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról« (1Kor 12,25).” A főpásztor hozzátette: mi most gondoskodunk egymásról, és ez örömmel tölti el a szívünket. Visszatekinthetünk a harminc évvel ezelőtti pápalátogatásra, az azóta eltelt időre, és megláthatjuk azokat a pontokat, amikor – ennek a látogatásnak a gyümölcseként – szeretetben voltunk együtt, gondoskodtunk, törődtünk egymással.

Szép magyar nyelvünkben a törődni kifejezésében benne van a megtöretés, az áldozathozatal azért, hogy a másiknak jobb legyen. Ezzel teszünk tanúságot arról, hogy egy testnek vagyunk a tagjai, mindannyian Krisztushoz tartozunk

– mutatott rá a püspök. Ha a nagy pápa könyveit olvassuk, számtalan gondolatot, tanítást találhatunk arról, miért is vagyunk mi egy közösségben, még akkor is, ha bizonyos nézeteket, tanokat másként vallunk. II. János Pál pápa az Átlépni a remény küszöbén című könyvében azt írja: „Isten így szól minden emberhez: »Jó, hogy vagy, akarom, hogy legyél.«” Miért vagyunk boldogok? Azért, mert átéljük a létezés, az élet örömét, amely több a biológiánál, a vegetációnál, hiszen az örök élet, az isteni élet a mi osztályrészünk.

Átélhetjük azt is, hogy szeretve, meghívva vagyunk a közös hitre, és mi hiszünk a közös mennyei Atyánkban, közös megváltó Urunkban, Jézus Krisztusban, aki valóságos Isten és valóságos ember, és hiszünk a mindent és mindeneket megszentelni akaró Szentlélekben, aki kiáradt. Ez a hit öröme, ebből fakad, ami igazán boldoggá tesz bennünket, mégpedig a szeretet öröme, hogy

mi nem kedvelő szeretettel szeretjük egymást, hanem azzal az áldozatos szeretettel, amelyet Jézus Krisztustól tanultunk, aki még az utolsó vacsora termében is ránk, kései utódaira gondolt és értünk imádkozott, hogy ez a szeretet tegyen bennünket egy közösségé.

Azáltal, hogy mi megéljük ezt ebben a városban, és megéljük ebben a templomban, ez az igazi öröm, boldogság forrása mindannyiunk számára.

Mit tettünk ma? Boldogok voltunk, hogy együtt magasztalhattuk Istent, együtt köszönhetjük meg, hogy Ő nemcsak van, hanem velünk van, velünk marad életünk során és végigvezet bennünket közös célunkhoz, a mennyországhoz, ahol mindannyian egységben leszünk – fogalmazott Palánki Ferenc megyéspüspök.

Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök kiemelte, hogy amint közeledünk a Nagytemplom felé, s kitágul a tér, megszólal bennünk a zsoltáros vallomása: „tágas térre állítottad a lábamat” (Zsolt 31,9). „Tágas tér kell ahhoz, hogy egy olyan gyönyörű szép épület látványát felfogjuk, mint a Nagytemplom. S

tágas tér és idő kell hozzá, hogy egy olyan nagy eseményt, mint a harminc évvel ezelőtti pápalátogatást, valóban történelmi súlyának megfelelően lássunk és értékeljünk. Talán most tisztábban látjuk, mint akkor, hogy a kölcsönös megbékélésnek, kiengesztelődésnek milyen jövőbe mutató távlatait nyitotta meg hazánkban e történelmi látogatás.”

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita visszautalt a Krakomperger Zoltán által felolvasott igeszakaszra, amelyben Jézus imáját hallhattuk. „Jézus sokat imádkozott az Atyához, nemritkán az egész éjszakát így töltötte. (…) A ma hallott evangéliumban egy hosszú imát találunk: ez az úgynevezett főpapi ima, amelyben Jézus az Atyához könyörög – értünk. A legfontosabb gondolata: az egység, hogy mind egyek legyünk. (…) Jézus azért jött a Földre, hogy megváltson bennünket:

minél inkább él bennem az egységre való törekvés a Jézus Krisztussal, annál inkább él bennem a vágy a testvérekkel való egységre is”

– mondta.

Fekete Károly református püspök köszöntőbeszédében felelevenítette II. János Pál pápa szavait, s kiemelte azt, hogy mennyire fontosak az utolsó szavak egy beszédben. „A harminc évvel ezelőtt elhangzott pápai beszédben az utolsó ige számomra nagyon fontossá vált, így zárult:

»Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fönntartsátok a lelki egységet. Az idők jelein át az Úr lelke arra buzdít, hogy folytassuk utunkat.«

Ez az az út, melyet járva együtt növekszünk a szilárd hitben és a hatékony szeretetben. Tegye teljessé Isten azt a jót, amit ma bennünk elkezdett.”

Az apostoli hitvallást Hadházi Tamás református esperes mondta el, majd áldások, könyörgések következtek, amelyeket Palánki Ferenc püspök, Gáncs Péter püspök, Kocsis Fülöp érsek, Hadházi Tamás református esperes, Sipos Barnabás ortodox parókus és Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztor olvastak fel. Ezután a Miatyánk imádságot Oláh István nagytemplomi elnök-lelkipásztor vezetésével imádkozták a jelenlévők, majd Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök emlékező beszéde következett: „Megéltük a keresztény üldözés évtizedeit, és túl is éltük, s közben sokszor beszéltünk róla, hogy minket, keresztényeket egybetartott a szenvedésnek az ökumenizmusa.

1990-ben, amikor visszakaptuk a szabadságot, kérdésként vetődött fel: hogyan fogjuk megélni a szabadságnak az ökumenizmusát?

II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtti látogatása, s a koszorú személyes elhelyezésének gesztusa nagyon nagy jelentőségű. Isten megmutatta nekünk ennek az egységnek a csodáját” – fogalmazott.

Az ökumenikus igeliturgia végén került sor a koszorúzásra az Emlékkertben. Harminc éve, 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa egyháztörténelmet írt, amikor személyesen helyezte el a protestáns gályarab prédikátorok emlékoszlopán az engesztelés koszorúját. Ma az oszlop talapzatán bronzkoszorú emlékeztet bennünket a felekezetek közötti megbékélés és ökumenikus közeledés e fontos pillanatára. Felelevenítve a három évtizeddel ezelőtti történelmi jelentőségű koszorúzást, a debreceni református Nagytemplomban megtartott ökumenikus igeliturgia után ismét megkoszorúzták a gályarabok emlékoszlopát. Az egység jeleként közös koszorút helyezett el Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus elnök-püspök, Fekete Károly református püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Palánki Ferenc római katolikus püspök.

Az ökumenikus igeliturgián közreműködött a Debreceni Helyőrségi Zenekar.

Szerző Szirák Sára, Kovács Ágnes

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Öröm-hír Sajtóiroda, Ősz Attila/Tiszántúli Református Egyházkerület

Magyar Kurír