Ökumenikus imaalkalmat tartottak Pécsen a kényszermunkatáborokba deportáltak emlékére

Az eseményen jelen volt Mari Albertné, a Hortobágyi Kényszermunkatáborba Elhurcoltak Egyesületének elnöke; Barkóczi Csaba, Pécs város kulturális bizottságának elnöke; Kisóvári-Németh Norbert református lelkész és Molnár Erik, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal püspöki titkára.

Az évfordulón arra emlékeztek, amikor a kommunista hatalom 1950-ben tömeges megtorlásba kezdett, melynek egyik eszköze a kitelepítés volt. Több részletben mintegy tízezer ártatlan embert zsúfoltak tizenkét kényszermunkatáborba.

Az ÁVH a mit sem sejtő családokat a helyi vasútállomáson marhavagonokba toloncolta. Az embertelen erőszak indokolása az volt, hogy a várható háborús konfliktus esetén az ellenséggel feltehetően szimpatizáló elemeket időben el kell távolítani.

A deportáltak teljes vagyonát, minden ingóságát, házát, gazdaságát elkobozták, melyek haszonélvezői a helyi párt- és rendőrségi tisztségviselők lettek.

Az elhurcoltakat osztályellenségnek, az akkori szovjet szóhasználat szerint kuláknak, azaz a falusi népet kiszipolyozó ellenségnek kiáltották ki, akiknél a vagyonelkobzás „történelmi igazságtétel” volt.

A táborok embertelen körülményeiről, majd az életben maradt elhurcoltak szabadulás utáni reménytelen helyzetéről számtalan visszaemlékezés maradt fenn.

Igehirdetésében Kisóvári-Németh Norbert református lelkész elmondta: több mint tízéves lelkészi szolgálata során megtapasztalta, hogy a kitelepítések mély nyomot hagytak Baranya egyházi közösségeiben, a falvak társadalmában.

Az a mélypont, melyben a mai keresztény közösségek léteznek, a falvak elnéptelenedése ide vezethető vissza. „A legtehetősebb, a legáldozatkészebb erőt képviselő réteget vitték el falvainkból, akikre nekünk, kései utódoknak szükségünk lett volna; akik révén fenntartható lenne a gyülekezeti élet” – fogalmazott a református lelkész.

Kiemelte: az unokák sebeit ma is ezek a sebek okozzák. Ha valahol sajog, szükség van orvosra.

Az Ige a történelmi sebek orvosának hangja. Az orvos az Úristen, aki a nemzedékeken keresztül húzódó traumákat is gyógyítja.

Molnár Erik, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal püspöki titkára igehirdetésében rámutatott arra, hogy az elhurcoltak sokszor megdöbbentő hitről tettek tanúságot. Hittek abban, hogy az igazság egyszer győz. Hittek abban, hogy nem a gyűlölet, hanem a méltóság tartja meg az embert.

Hittek abban, hogy a történelem viharában is szemmel tartja őket Isten.

A Biblia tanítása szerint azok, akik így élnek, egy jobb haza után vágyakoznak; nem földi revansra, nem bosszúra, hanem egy olyan világra, ahol az ember nem lesz üldözött a származása, a vallása vagy a véleménye miatt. Ez a mennyei haza nem csupán túlvilági reménység, hanem belső erkölcsi iránytű is – hangsúlyozta Molnár Erik atya. – A hortobágyi táborokban voltak, akik imádkoztak; volt, aki titokban tanított, bátorított, megosztotta az utolsó darab kenyerét is a társával.

Hittek abban, hogy embernek maradni akkor is lehet, ha embertelen a környezet. Ez a hit tette őket méltóvá arra, hogy Isten nem szégyelli őket, hanem hazát készít nekik.

Mi, az utókor, kötelesek vagyunk emlékezni, nemcsak azért, hogy történelmi igazságot szolgáltassunk, hanem hogy megőrizzük a szabadságot – emelte ki a püspöki titkár. – A kollektív emlékezet nem a múlt terhe, hanem erkölcsi alap, amelyből jövőt lehet építeni.

Imádkozzunk azokért, akik a pusztában haltak meg. Sokan jeltelen sírokban pihennek.

Imádkozzunk azokért, akik visszatértek, de soha nem feledték el a megaláztatást.

És imádkozzunk önmagunkért is, hogy soha ne adjuk fel a hitünket abban, hogy az emberi méltóság szent, és hogy az Isten országa, a jobb haza már közöttünk elkezdődik, amikor igazságban és szeretetben élünk egymással” – zárta emlékező beszédét Molnár Erik atya.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír