A közös imádságra meghívást kaptak a város képviselő-testületének tagjai, a Pécsi Tudományegyetem és a PTE Klinikai Központjának vezetői, az MTA Pécsi Bizottságának elnöke, Baranya Vármegye önkormányzati vezetője, a térség országgyűlési képviselői, valamint a Pécsett élő emberek.
Az ökumenikus imaórán a megyés főpásztorral együtt imádkozott Kisóvári-Németh Norbert református lelkész és Zajácz Gábor görögkatolikus parókus.
Az imaórának helyet adó pálos templom plébánosa, Puskás Róbert Antal OSPPE rendi elöljáró köszöntötte a résztvevőket és kifejezte örömét, hogy a pálosok által korábban megkezdett szép hagyományt felelevenítve, immár ökumenikus módon folytatódik az ima Pécs városáért.
Felföldi László pécsi megyéspüspök köszönetet mondott, hogy a város vezetői elfogadták meghívását, mert mint mondta: „ezért a városért mindnyájan felelősek vagyunk, így együtt kell megtalálnunk az egységet. Csatlakoznunk kell az őseinkhez, akik a járványok és háborúk idején az összefogás óriási erejéről tettek bizonyságot.”
A püspök hangsúlyozta, főpásztorként azt szeretné, hogy Pécs Város Napja valóban ünnep legyen az itt élők számára, ezért imádsággal kérik a Jóistent, hogy áldás legyen minden jószándékú ember szívén, törekvésén és munkáján, akik áldozatvállalásukkal Pécs városáért, közösségeiért és családjaiért dolgozva teljesítik feladataikat.
A főpásztori köszöntés után Kisóvári-Németh Norbert református lelkész a 127. zsoltár szavait olvasva – „Emberé a munka, Istené az áldás” – hangsúlyozta, hogy teljesen más az Isten nélküli és az Istennel járt élet. Amikor egy város, ország, földrész vagy a világ jólétéről gondolkodunk, először Istennel kell számolnunk, mert nincs Isten nélkül semmi sem, és nincs az a területe az életnek, amiből ő kihagyható lenne.
A lelkész azt is kiemelte, hogy nincs világnézetileg semleges szegmense ennek a világnak, ezért az élet kerül választás elé: az Úrral vagy nélküle. Ám csak Istennel érdemes belekezdeni bármibe is. Pécs utcáit járva a kétezer éves múlt mint történelemkönyv, mint Isten kijelentése beszél hozzánk. Nem tudjuk a jövendőt Isten nélkül elképzelni, csak az Úrban van jövője ennek a városnak és békéje a világnak – fogalmazott Kisóvári-Németh Norbert.
Az ünnepnap kapcsán Felföldi László igehirdetésében Lukács evangéliumából a tanítványok elküldéséről szóló rész idézte: „Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok.” (vö. Lk 10, 5–12)
Jézus missziós küldetésének, minden emberi életnek, minden családnak, közösségnek és nemzetnek a küldetése, belső ereje, alapja, titka és reménye a béke, minden ebből ered.
A szeretetünk is csak akkor igazi, ha a szívben béke van. Nem azt jelenti a béke, hogy minden rendben van. Nem azt jelenti, hogy egyetértünk, és nem azt jelenti, hogy egyformán látjuk a dolgokat. A béke azt jelenti, hogy a ránk bízott ügynek, városnak, közösségnek, az embernek, az életnek a javát akarjuk. Ez a mi feladatunk, ebben kell nekünk helytállni és szolgálni: társadalmi vezetőknek, politikai vezetőknek, mindnyájunknak egyformán – hangsúlyozta a főpásztor.
Ezt a küldetést kapta az Egyház is, amely nem állhat szellemiségek és irányzatok mellé, csak Krisztus keresztjénél van jó pozícióban, onnan kell kiinduljon és oda kell megérkezzen, és mindig és mindenütt az emberek, a családok, a közösségek javát kell szolgálja.
Csak innen és ebből szempontból érthető és élhető meg az Egyház küldetése – mutatott rá Felföldi László.
Csak így érthető meg az én személyes küldetésem is, ezért törekszem a magam részéről a legjobb kapcsolatot ápolni minden jószándékú emberrel, aki kész tenni a város javaiért és boldogulásáért. Ennek az útnak és a békének a titka a párbeszéd, az elfogadás és a bizalom.
Ferenc pápa is erre az útra indítja most az Egyházat, mely a mindennapi életnek, a családi asztalnak is a titka. Ez az út a folyamatos egymásra figyelés és párbeszéd, melyet csak a bizalom alapjain és mélyén lehet elindítani. Ebben kell magunkat és egymást erősíteni, gazdagítani mindenki javára.
Ehhez a legfontosabb feladatnak azt tartom, és hordozom én is, hogy
ott, ahol vagyunk, abban, amit az Isten ránk bízott, végezzük el a munkánkat. Akkor lesz élet, erő egy városban, nemzetben és közösségben, ha jó munkát végzünk mindnyájan: politikusok, vezetők és minden ember, aki szolgálataival ehhez hozzá akar adni.
– húzta alá beszédében a püspök.
Felföldi László ebben az összefüggésben idézte a 2002-ben elhunyt vietnami bíboros, François-Xavier Nguyễn Vãn Thuậntól „a politikus boldogságmondásait”, melynek értelmezéséhez azt kérte a hallgatóságtól a főpásztor, hogy a politikus szót az ember szóval helyettesítsék:
Boldog az a politikus, aki feladatának megfelelő önismerettel és lelkiismerettel rendelkezik;
Boldog az a politikus, akinek a személye hiteles;
Boldog az a politikus, aki a közjóért dolgozik, nem pedig saját érdekében;
Boldog az a politikus, aki következetesen hű önmagához;
Boldog az a politikus, aki egységet teremt;
Boldog az a politikus, aki törekszik a radikális változásokra;
Boldog az a politikus, akire lehet figyelni;
Boldog az a politikus, aki nem fél.
Igehirdetését végezetül személyes életének példázatával zárta Felföldi László a Pécs Város Napja alkalmából szervezett ökumenikus imaórán: „Vezetni, szolgálni Istentől kapott, nagyon súlyos feladat. Ezt érzem én is saját életemben, hisz ugyanúgy megélem én is. Ezért megértő vagyok mindenkivel, aki vállalja az emberek szolgálatát. Ugyanakkor hiszem, hogy a személyes életünk vonatkozásában még valóságosabbak, még igazabbak Jézus Krisztusnak a nyolc boldogságról mondott szavai: »Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa« (Mt 5,9–10).”
Az ökumenikus imaóra közös imádsággal folytatódott, majd püspöki áldással zárult a pécsi Lyceum templomban.
Felföldi László pécsi megyéspüspök igehirdetése a Pécs Város Napja ünnepe alkalmából megtartott ökumenikus imaórán az alábbi videóra kattintva megtekinthető:
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria