Olajszentelési misék a külhoni egyházmegyékben

Külhoni – 2025. április 18., péntek | 16:02

Nagycsütörtök (idén április 17.) délelőtt a főpásztorok a papsággal közösen mutatnak be szentmisét, amelyen megújítják azokat a fogadalmakat, amelyeket a szenteléskor Istennek és az egyháznak tettek. A szentmise másik fontos mozzanata a liturgia keretében a szentségek kiszolgáltatásához, valamint az oltár-, templom-, harang- és papszenteléshez használt olajok megáldásának a szertartása.

A külhoni magyar egyházmegyék liturgiáiról készítettünk összefoglalót az egyházmegyék beszámolói alapján.

Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye

Fotó: Foto Marco Geréd Zsolt/Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

*

Nagybecskereki Egyházmegye

A Nagybecskereki Egyházmegyében az olajszentelési szentmisét a Nepomuki Szent János-székesegyházban mutatták be.

Mirko Štefković megyéspüspök tavalyi felszentelése óta első alkalommal vezette az olajszentelési szentmisét, ezért különös odafigyeléssel készült a szentbeszédre.

Három gondolattal fordult papjaihoz, ezek a felkenés jelentősége, az ígéret súlya és a kitartásért való hála voltak.

Rámutatott, hogy nincs hivatás Szentlélek nélkül és arra is, hogy a hivatás nem valami szubjektív elképzelésnek a gyümölcse, hanem valódi isteni alkotás, amivel a meghívott személy a saját igenével közreműködik.

„Jézus saját magára vonatkoztatja a profétai küldetés tartalmát, Izajás szavait idézve, és azt mondja, hogy az Úr azért kent fel, hogy örömhírt hozzon a szegényeknek, hogy szabadulást hirdessen a raboknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássa a letiprótokat és hirdesse az Úr kegyelmi esztendejét.

Ez a mi küldetésünkre is vonatkozik, kedves paptestvérek. Mi is ebben részesülünk!

A mi hivatásunk az emberekhez úgy közelíteni, hogy rajtunk keresztül megtapasztalhassák az Úr közelségét, hogy rajtunk keresztül maga Jézus Krisztus az üdvösség kegyelmével megajándékozza őket.”

Az ígéretek megújításával kapcsolatban elmondta: „lehet, hogy az első gondolatunk az, hogy miben nem voltunk hűek a megtett ígéreteinkhez, de a szertartás célja nem az, hogy elcsüggessze a papokat, hanem pont az ellenkezője: új lendületet ébreszteni.

„Igen, mi nem saját magunkban bizakodunk, nem a saját erőnkre támaszkodunk, hanem az Úrra”.

Szentbeszéde utolsó részében arról beszélt a főpásztor, hogy a rájuk bízott hívek száma nem túl nagy és hogy évről évre csökken, de közben az egyházmegye területe nagy és a papok közül sokaknak több plébánia- és fíliaközösségről kell gondoskodnia, ráadásul szerény eszközökkel. „Tudom, hogy ilyen körülmények között nem egyszerű megőrizni a lelkesedést, a kedvességet, az odaadó hűséges kitartást. De látom, hogy ti erre képesek vagytok! Ezért, itt és most, elsősorban szeretnék mindegyikőtöknek külön-külön köszönetet és hálát mondani mindazért, amit papként vagy diakónusként tesztek.”

Mirko Štefković megköszönte azt is, ahogy püspökként papjai és diakónusai testvériesen befogadták.

Fotó: Luffi Denisz

Forrás: Illés Hajnalka/Nagybecskereki Egyházmegye

*

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Ciucur-Losonczi Antonius

*

Szabadkai Egyházmegye

A szent három nap kezdetén Fazekas Ferenc megyéspüspök olajszentelő szentmisét mutatott be a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban.

Szentbeszédében a püspök hangoztatta: Sokszor a ma embere abban az elképzelésben szenved, hogy valami látványosat kell cselekednie mindig. Azonban ennek az a veszélye, hogy mindez csak hírverés marad, és feltűnés, de többnyire hiányzik belőle a tartalom s a szeretet. Ugyanis

a látványosság mindig üres és meddő marad, viszont a szeretet épít, biztat, lelkesít még akkor is, ha csupán apró cselekedetről van szó.

Majd a főpásztor hozzátette:  Jézus Krisztus egész küldetése során mély együttérzéssel viszonyult minden szenvedő felé. A szeretetet gyakorolva mi is Jézust követjük ebben a világban. A mi keresztény reményünk a jövendő világban van, amely mozgatja a cselekedeteinket és egész létünket.

A prédikációt követően a püspök atya köszöntötte azokat a papokat akik idén ünneplik papszenteléseik évfordulóját: ötven éve szolgál papként Savelin Zoltán, Utasi Jenő és Pesznyák Béla,  míg 25 éve Paskó Csaba és Bernard Barbarić OFM.

A kétnyelvű szertartás alatt a papság megújította a felszenteléskor tett fogadalmaikat magyar, illetve horvát nyelven.

A szentmise végén a püspök megszentelte a szentségek kiszolgáltatásakor használt három szent olajat: a katekumenek (keresztelendők) olaját (Oleum Cathecumenorum), amelyet a kereszteléskor használnak; a betegek olaját (Oleum Infirmorum), amelyet a betegek megkenésénél használnak, és a krizmát (Oleum ad Sanctum Chrisma), amelyet bérmáláskor, papszenteléskor, templom- és harangszenteléskor használnak.

Az olajszentelő szentmise végén Šipek Željko általános helynök a papság nevében felolvasta húsvéti köszöntőjét.

Forrás: Szabadkai Egyházmegye

Fotó: Željka Vukov

*

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

*

Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Kiemelt fotó: Szabadkai Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria