Olasz bohóc varázsol mosolyt a gázai gyerekek arcára

Marco Rodari, a hírneves szalézi bűvész és jótevő, Mago Sales alapítványának tagja, akit a gyerekek csak Pimpának ismernek, vette a bőröndjét, tarka sapkáját és piros bohócorrát és elindult felvidítani Irak, Egyiptom, Jordánia és Palesztina gyermekeit. A bohóc kórházakban és bombák között járt. De az igazi hősök a gázai gyerekek.

Marco Rodari 38 éves tanár az olaszországi Leggiunóból (Varese), aki önkéntesként tíz évig dolgozott különböző kórházakban, bohócként járta a kórházi gyerekosztályokat, és jó hangulatot varázsolt a beteg gyerekek köré. Majd fogta tarka, propelleres sapkáját és útnak indult oda, ahol háború és pusztítás uralkodik: már 25 utazást tud a háta mögött Irak, Egyiptom, Jordánia és Palesztina háborús övezeteiben. A piros bohócorr augusztus óta Gázában tűnik föl a törmelék és romok között.


Marco júliusban a jeruzsálemi Szent József kórházban dolgozott a gyerekekkel, akiket ide szállítottak a Gázai övezetből, hogy orvosi kezelést kapjanak. Augusztusban Gázában, az egyetlen katolikus plébánián ütötte fel tanyáját. Egyik napról a másikra él, és igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy egy kis örömet csempésszen a gyerekek és az emberek életébe az iskolákban, egy elsősegély-állomásokon, családlátogatáson, vagy egyszerűen csak az utcán, ahol találkozik az emberekkel. Maga köré gyűjti a gyerekeket a romok közül és bemutatót tart nekik. Gyorsan felhangzik a nevetés a törmelékhegyek között guggoló kis csoportban. Egy színes léggömb, egy kis bűvésztrükk, egy grimasz a gumiarcon: mindez elegendő, hogy megtörje a pillanat komolyságát és a bohócterápián keresztül egy kis nyugalmat és megkönnyebbülést varázsoljon a gyermekeknek.

„Az első nap a kórházban egy nővér a sürgősségire kísért egy kislányt egy borzalmas sebbel a hasán: majd megszakadt a bánattól, és nem szólt egy szót sem. Amint a szemébe néztem, mind csodálkoztak, mert azonnal abbahagyta a sírást, és beszélni kezdett. Íme, ez a piros orr varászlata.”


„A háborúban nincs humor. A bohóc próbál erősebb lenni, mint a borzalom, amit a valóság mindennap mutat, de elképzelhetetlenül nehéz dolgozni egy olyan környezetben, amit az ember itt megtapasztal. Bele kell dobni mindent, beleértve a haragot és a félelmet is, egy nagy zsákba, hogy egyszer otthon újra kinyissam, amikor már levettem a vörös orrot. Állandóan magam előtt látom a mentőket, ahogy megérkeznek a kórházba, és amikor kinyílik az ajtó, sosem tudom, mire számíthatok: gyerekekre, akiket láb nélkül mentettek ki, vagy egyik karjuk nélkül, vagy más testrészük roncsolódott szét...”

„És a fájdalmas sikolyok az otthonok, iskolák, üzletek felismerhetetlen maradványai között, ahol olyan férfiakkal és nőkkel találkoztam, akik rendkívüli, hősies tetteket visznek végbe teljesen természetesen. Mindig magam előtt látom annak a lebénult anyának a boldog mosolyát, aki megtudta, hogy a lánya megmenekült a veszélytől. És a kórházi ágyon, bár tudta, hogy ő soha többé nem lesz képes járni, mégis nyugodt és boldog volt, mert új életet adott a lányának azzal, hogy a testével megvédte őt.”

A béke ritka pillanataiban a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus három iskoláját járja és a gázai Szent Család-plébánián bohóc- és bűvésztanfolyamokat tart felnőtteknek és fiataloknak, akik tovább viszik majd a projektet, amit ő elkezdett. Október elején visszatér Olaszországba, ahol Pimpa beszámolóival a Mago Sales Alapítvány adományokat gyűjt a gázai keresztények megsegítésére.


„Mindenki, aki itt él, elvesztett valakit. Van, aki az anyját, van, aki az apját, a testvérét, vagy a barátját. Ha elönt a fáradtság, arra gondolok, hogy él a remény, amely mindennél erősebb. Az a feladatom, hogy mosolyt csaljak a gyerekek arcára, akik csak a bombák hangját ismerik.

Minden gyerek olyan, mint egy nagy tűz: a romok, a háború eltakarhatja a lángot, de soha nem lesz képes elfojtani ennek a tűznek a parazsát. Néha elegendő egy kis előadás, vagy egy bűvészmutatvány, hogy elfújja a törmeléket és a mosollyal ismét fellángoljanak a kis tüzek.”

„Egy lehetőség ez számomra, hogy növekedjek, mint ember és mint bohóc - mondja Marco Rodari. A lehetőség, hogy kiélvezzem a béke teljes ízét. Ez Pimpa, a bohóc számára azt is jelenti, hogy ott van Gáza szívében, és terjeszti a jó hangulatot.” És ha megkérdezed: „Mit tettél, ezzel mit értél el?”– már tudod, hogy ez egy hiábavaló kérdés.

Magyar Kurír