Online is elérhető a szentévet meghirdető bulla teljes terjedelmében magyarul

Ferenc pápa – 2025. január 11., szombat | 16:50

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján január 9-én jelent meg magyar fordításban Ferenc pápa Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bullája, amellyel a Szentatya meghirdette a 2025-ös szentévet.

Ferenc pápa tavaly május 9-én, csütörtökön, Urunk mennybemenetele ünnepén tartott vesperás keretében adta át az öt kontinens képviselőinek a bullát.

Remény töltse be mindazok szívét, akik e levelet olvassák”

– fejezte ki kívánságát Ferenc pápa a bulla elején. A 25 pontból álló dokumentum kéréseket, javaslatokat, felhívásokat tartalmaz a börtönökben fogva tartottak, betegek, idősek, szegények, fiatalok érdekében, valamint bejelenti az újdonságokat, amelyeket a „Remény zarándokai” mottójú idei szentév hoz.

A pápa a dokumentumban a szegény országok adósságainak eltörlését kéri, felszólal a születések számának növelése érdekében, a migránsok befogadásáért, valamint a teremtett világ tiszteletben tartásáért. Egy alap létrehozását sürgeti az éhezés felszámolására a fegyverkezésre szánt pénzekből, valamint diplomáciai erőfeszítést a tartós béke megteremtéséért.

Ferenc pápa a 2025-ös szentév gyümölcseként a remény ajándékáért fohászkodik a fegyverek, a halál, a pusztítás, a felebaráttal szembeni gyűlölet, az éhezés, az ökológiai adósság, az alacsony születésszám által felkavart világunk számára.

A Szentatya vágya, hogy a remény balzsama gyógyítsa az emberiség sebeit, melyet az erőszak kegyetlensége sújt és a rohamosan növekvő szegénység lehetetlenít el.

„Mindenki remél – olvasható a bulla elején. – Minden ember szívében ott él a remény mint jóra irányuló vágy és várakozás, noha nem tudjuk, mit hoz a holnap. A jövő kiszámíthatatlansága azonban olykor ellentétes érzelmek ébreszt: a bizalomtól a félelemig, a derűtől a csüggedésig, a bizonyosságtól a kétkedésig. Gyakran találkozunk letört emberekkel, akik kétkedve és borúlátóan tekintenek a jövőbe, mintha semmi sem tudná boldoggá tenni őket.

Legyen a jubileum a remény felélesztésének alkalma mindenki számára! Isten igéje segít, hogy okot találjunk rá.”

A Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bulla magyar nyelven IDE kattintva érhető el.

Forrás: Vatikáni Rádió; Katolikus.hu

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria