Önmagunk és a kamaszok megértésében is segít – Gájer László Valaczka András új kötetéről

A fiatal cseh közgazdász, Tomáš Sedláček 2012-ben A jó és a rossz közgazdaságtana című könyvében úgy írt a gazdaságról, hogy írása velem, a témában laikussal is rögtön megkedveltette azt, jóllehet, műve nem szakkönyv, nem gazdaságfilozófia vagy gazdaságetika. Leginkább az emberiség klasszikus toposzait felhasználva beszél témájáról, a Gilgamest, a bibliai történeteket, a görög mítoszokat, a kereszténység alapállításait, vagy éppen Mandeville A méhek meséjét elemezve, a régi bölcsesség tanulmányozásával mintázatokat rajzolva meg. Ezek a mintázatok pedig jobban, érthetőbben és pontosabban megmutatják az olvasónak a gazdaság működését, mint a bonyolult fejtegetések és a gazdaságfilozófiai szövegek.

Valaczka András Kamaszkatasztrófa című könyvét a kezembe véve hasonló tapasztalatom volt. Jóllehet mindenféle korosztályú diákom volt már életemben, a pedagógiát, mint tudományt sosem szerettem. Sokkal inkább műveltem azt, minthogy tanulmányoztam volna. A pedagógia tantárgy sosem volt a kedvencem. Miért is olvastam volna hát el egy pedagógiai tárgyú szakkönyvet? A Kamaszkatasztrófa azonban – Sedláček könyvéhez hasonlóan – megnyert magának. Ugyanis

tárgyát nem a szakszövegek szövevényes érvelésével tárta elmém, hanem ötletekben és irodalmi példákkal. A könyv ugyanis negyven ötletet tartalmaz, melyek kikristályosodási pontok. Nemcsak a kamaszok, de minyannyiunk életében.

A tabu, a tiltás, a képernyőfüggés, a szülőkkel való a kapcsolat, a trauma, az unalom, a mentor vagy a gúny stb. olyan sűrűsödési pontok az ember életében, amelyekkel foglalkozni kell. Amelyek törődésért, pedagógiáért kiáltanak. Miközben a szerző ezeket és az ezekhez hasonló összetett és tapintatos figyelmet kívánó összefüggéseket elemzi, nem vész el követhetetlen szakmai gondolatmenetekben, hanem – irodalomtanárként – leginkább a szépirodalom területéről vett példákkal tartja közel azokat az olvasóhoz, nem is annyira szájbarágós megoldásokat, mint gondolatkísérleteket kínálva, vagy inkább gondolkodási helyzeteket teremtve az olvasó számára.

Harminc éve Martha Nussbaum zseniális ötlete volt a Költői igazságszolgáltatás című könyvében, hogy a jogalkotás és az igazságszolgáltatás számára a költészet, az irodalom eszközeit kínálta, melyek segítségével egy beleérző bírósági eljárás megfelelően kialakítható. Valaczka András könyve a pedagógiában kínál hasonló módszert. A gyakran általunk is ismert példákkal elevenné, érzékletessé teszi számunkra a problémát, amely egészen a sajátunkká válik ilyen módszerrel megtárgyalva.

Negyven ötlet, negyven gondolatkísérlet, negyven javaslat, nemcsak a kamaszok, de mindannyiunk elakadási pontjairól.

A pedagógia kérdéseiről minden bizonnyal az sem tud csupán elméleti fejtegetésekben értkezeni, aki tudósként műveli a nevelés és az oktatás tudományát. Ez ugyanis egy gyakorlati tantárgy. Az élettől elszakított, merőben elméleti elemzéseknek ezen a téren nem sok haszna van. Amikor egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező tanár felvállalja, hogy valóban kilépve a szakmai keretek szűkösségéből, életközeli pedagógiát ír, azzal valóban nagy lépést tesz abba az irányba, hogy mind többen megértsük a kamaszok helyzetét, de saját helyzetünket is. A Kamaszkatasztrófáról Ferenc pápa élete és munkamódszere jutott még eszembe. Ő ugyanis nagyon gyakran hangsúlyozta a szépirodalom fontosságát. Gondoljunk csak az irodalomról írott levelére vagy a Remény című önéletrajzi könyvére, amely röviddel halála előtt jelent meg. Az irodalom a történetekről szól, a valóságról, az átélt eseményekről. Az eseményben történik valami egyszeri és megismételhetetlen, amely ugyanakkor egyetemes összefüggésekre utal. A történetekben maradva azonban közelebb vagyunk a prófétai valósághoz, az érintettséghez, a folyamatokhoz. Ferenc pápa életfilozófiája is ilyen volt: érinteni akarta az eseményeket, azok egyediségében, néha anélkül, hogy átfogó szabályrendszerben akarta volna elhelyezni azokat. Csak találkozni akart az egyedivel, a megismételhetetlennel. A történetek, az irodalmi példák ebben segítették őt. Mint ahogy

a pedagógus Valaczka Andrást is történetek, irodalmi példák segítik, hogy közelebb menjen a kamaszok világához, a kamaszok történeteihez, amelyeket megérteni és kategorizálni talán nem is tudunk mindig, miközben tudjuk, hogy azok a mi történeteink is.

Ajánlom ezért ezt a kötetet azoknak, akik szeretnék megérteni a kamaszokat, és akik szeretnék megérteni önmagukat is.

Fotó: Lambert Attila (nyitókép), Merényi Zita

Magyar Kurír