Orbán László egyetemi lelkészre emlékeztek Kolozsváron

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.”
(Jn 15,13)

Az est megszervezésével a lelkészség célja az volt, hogy a diákokhoz közelebb kerüljön Orbán László élete, személye, hivatása. Szász István Szilárd ezúttal nem újságírói minőségben, hanem meghívott régi KEL-es egyetemistaként volt jelen a csütörtök esti beszélgetésen, Orbán László születésének évfordulóján. Szilárd elsőéves egyetemistaként ismerte meg őt 2007-ben, és sikerült annyira közel hozni a beszélgetésen részt vevő jelenlegi egyetemistákhoz, hogy a jelenlevők hamarosan maguk is Laciként emlegették.

2008 augusztusában a KEL nyári táborát a Duna-deltában szervezték meg. Az ebédet Laci és egy diák főzte; a többiek nagyon hálásak voltak ezért. Ennek kapcsán az áldozatvállalásról beszélgettek, és a fiatalok „licitálni” próbáltak arra, hogy ki képes nagyobb dolgot mondani vagy megtenni „a tisztiért”. Sokan az érdemeit, tulajdonságait emelték ki, míg egy közülük spontánul megfogalmazta, milyen lenne, ha valaki az életét adná oda Laciért. Laci válasza bölcs volt: a legnemesebb formája lenne a felebaráti szeretet kifejezésének. Kevesebb mint két órával ezután fordulatot vett a helyzet: ugyanezt a fiatalt, akit a hullámok besodortak a vízbe, kimentette, de a mentés Laci életébe került.

„Ezt csak azok tudják megérteni, akik találkoztak vele” – olvasható Pál József Csaba 2013-ban megjelent, Orbán László életét bemutató könyvében.

Máriás lelkületű pap volt, a Fokoláre mozgalom tagja. Szilárd néhai egyetemi lelkészét az ég kékjéhez, a Máriát jelképező színhez hasonlította: ahogy a kék ég, Laci is úgy volt jelen, hogy nem ő volt a lényeg: ő a háttérbe vonulva, nyitottsággal figyelte a fiatalok életét, és hogy mit tud tenni értük – de a kék ég mindig érezhető volt. Szűkszavú volt, emiatt aggódott is, mégis mindig a megfelelő szavakat tudta kimondani, és még ennél is jobban beszéltek tettei. Aktív figyelmét a gyónás szentségének kiszolgáltatásakor is megtapasztalhatták. Szilárd számára máig is meghatározó, hogy térdműtétekor a KEL egy családként látogatta meg őt Lacival, aki ebben a helyzetben is derűsen, „lézerkard” műtéttel viccelődött.

Laci így fogalmazta meg fiatalkorában küldetését: Istenhez juttatni az embereket. Ezt a „másokért mindig ugorni kész” lelkületet élte életében és teljesítette be halálában. Szilárd úgy véli, hogy Laci az életszentséget azáltal valósította meg, hogy kilépett önmagából: ne az legyen a fontos, hogy én itt vagyok, hanem hogy észrevegyem, hol kell tevékenynek lennem, hogy a másik ember legyen fontos. Lelkészségi tevékenységét a másság elfogadása köré is szervezte, a kirekesztettek, perifériára szorultak megismerése és a velük való párbeszéd jegyében.

A pasztorálasszisztenssel és a KEL-tízek csapatával együtt szervezte meg az egyetemi év programjait, melyek közül Szilárd külön kiemelte a csütörtök esti előadásokat. Ezek átjárót jelentettek egyetem és templom között: a keresztény értékrendű politika és cégvezetés, a természetes családtervezés témájú csütörtök estékre emlékezett vissza.

Orbán László élete a KEL történelmének meghatározó része. A lelkészség ezért fontosnak tartja, hogy azok az egyetemisták is, akik már nem találkozhattak vele, megismerhessék életét.

„De én éreztem, hogy egy élet elindult bennem, körülöttem, amit nem akarok elszakítani, amit nem változtathatok meg, amit folytatni akarok” – fogalmazta meg az Országos Lelkipásztori Napokon Orbán László 2005-ben, annak kapcsán, miért nem szökött ki családjával együtt a kommunizmus elől Magyarországra. Közösségi és papi életre való elhivatottságát komolyan vette, és a közösségért élt papként és egyetemi lelkészként is. A csütörtök esti megemlékező beszélgetést reflexiós körrel és imával zárták. Az egyetemistáknak fontos volt hallani róla, Jézusra mutató áldozatvállalását vitték tovább magukkal hétköznapi életükbe.

Szöveg: Csiki Eszter

Forrás: Gyulafehérvári Főegyházmegye; Pál József Csaba: Senkinek sincsen nagyobb szeretete… Orbán László élete és vallomások (Verbum, Kolozsvár, 2013.)

Fotó: Gyulafehérvári Főegyházmegye

Magyar Kurír