Orgonát építenek a csíkszeredai Millenniumi templomban

Külhoni – 2015. november 18., szerda | 13:43

December 20-án áldják meg a csíkszeredai Millenniumi templom orgonáját, melynek beépítési munkálatai nemrégiben már el is kezdődtek.

A Millenniumi templomot tervező Makovecz Imre egykori elképzeléseit figyelembe véve tervezték meg az orgonát: így született meg a döntés, hogy mechanikus, csúszkaládás, húszregiszteres, kétmanuálos, pedálos hangszert építenek. A látványtervet Bogos Ernő műépítész készítette, a kivitelezést Sándor Péter orgonaépítő végzi. Az orgonát advent negyedik vasárnapján, december 20-án áldják meg.

„Tavaly óta dolgoznak az orgonán. Úgy kellett megoldani az építést, hogy a kántor mögött a kórus is elférjen. Annak idején Makovecz Imre elmondta, ő hogyan képzelte el az orgona beépítésének megoldását, ezt vettük figyelembe. Az egészet vasszerkezetre helyezik, azt burkolják le fával, ami nagyon időigényes. Október 18-ára tűzték ki a szentelést, de a munkálatok elhúzódtak, így két hónapot csúsztak” – mondta el az építkezés részleteibe betekintést adva Darvas-Kozma József címzetes esperes, a Szent Kereszt-egyházközség plébánosa.

Az esperes arról is beszámolt, hogy a munkálatok összesen 90 ezer euróba kerülnek. Ezekre a magyar kormánytól is kaptak támogatást pályázat útján, ugyanakkor a Hargita Megyei Önkormányzat, valamint a hívek is adományoztak kisebb összegeket. A befejezéshez Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár révén hárommillió forint támogatást kaptak a magyar államtól.

„A templom berendezési tárgyai között különleges helyet foglal el az orgona. Megjelenésében és hangjában egyesül a művészet csaknem minden területe: a zeneművészet, az építészet, a festészet, a szobrászat és az énekhez kapcsolódva a költészet is. A régi orgonaépítő mesterek hangszereik formáját a templombelső, az oltár és a szószék stílusjegyeinek felhasználásával alakították ki. Az orgona feladata általában a liturgia szolgálata és önálló orgonazene előadása hangverseny keretében” – mutatott rá a hangszer különleges szerepére Darvas-Kozma József.

Millenniumi templom néven vált ismertté Csíkszereda 2003-ra felépült új római katolikus temploma. A 18. századi barokk műemlék templom közvetlen szomszédságában (a Kossuth utcában) épült fel az új katolikus templom, amelyet 2003. október 18-án, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szenteltek fel. Darvas-Kozma József 2001 januárjában kérte fel a világhírű magyar építészt, Makovecz Imrét a templom megtervezésére. Az építész a tervezést ingyen elvállalta, és tanítványára, Bogos Ernő csíkszeredai építészre bízta a részletes terv kidolgozását.

Forrás és fotó: dkjozsef.blogspot.ro

Magyar Kurír