Órigenész: Zsoltárhomíliák

Pradel feltételezésének helyességét azóta igazolták, így immár ezek a szövegek jelentik az első ránk maradt, görög nyelven készült zsoltárértelmezéseket. Órigenész zsoltárhomíliáit a közelmúltban a Kairosz Kiadó magyarul is megjelentette. A huszonkilenc görög nyelvű és további öt, kizárólag Rufinus latin fordításában fennmaradt homília fordítója Somos Róbert, a Pécsi Tudományegyetem professzora, a Patrisztika Központ vezetője, aki előszót és Órigenész-életrajzot is írt a kiadványhoz, valamint a jegyzeteket is ő készítette.

A 36. zsoltárhoz írt második homíliájában Órigenész felhívja a hívők figyelmét: látva, hogy egész életünk harc, Krisztusnak vagy Krisztus ellenségeinek leszünk alávetve, „imádságokkal, szavakkal és mindenféle módon igyekezzünk úgy küzdeni, hogy sohase vessük alá magunkat, a sátán és a rossz alá, és hogy minden gondolatotok az Isten Fiának való alávetés bélyegét hordozza magán”. A 36. zsoltárhoz írt harmadik homíliájában pedig az egyháztanító Szent Pál apostolt idézve – megértettük „A Lélek kését, vagyis Isten szavát” (Ef 6, 17–18) – kiemeli: ha a Lélek az Isten Szava – hiszen az Isten Szava szellemi – és ez az igazi kése, világos, hogy az ellenséges szellem és a bűn szava a bűnös kése. Ezt a szót vagy szellemet pedig a bűnös, ha hallgat, a kardhüvelyben tartja, ahogyan valaki a tőrét a maga tőrhüvelyében, de ha lelkét birtokba veszi az indulat, vagy felül akar kerekedni ellenségén, kirántja a kardot hüvelyéből. Nekünk, keresztényeknek viszont uralkodnunk kell indulatainkon, „szép dolog, ha nem birtokoljuk a bűn kardját…, ha pedig mégis birtokoljuk, nem rántjuk el azt, hanem nyugton hagyjuk”. Csodálatos dolog történik, a bűn kardja berozsdásodik, és „ha tétlen a bűn kardja, végül teljesen tönkremegy. Az Úr az, akin teljes tönkretétele múlik.”

A harminchetedik zsoltárhoz írt második homíliában Órigenész fölteszi a kérdést: hogyan is hallgathatna meg minket Isten, amikor mi sem hallgatjuk meg őt, nem tesszük meg azt, amit szeretne. Isten azt szeretné, hogy „mintegy istenekként beszélgessünk Istennel. Azt akarja, hogy Isten fiai legyünk, hogy Isten Fia részesei és örökösei legyünk”, és elmondhassuk azt, amit ő maga mondott a zsoltárban: „Atyám, én tudom, hogy mindig meghallgatsz.” Isten azt mondta nekünk: „Én megmondtam: istenek vagytok és a Magasságos fiai mindannyian.” Mi viszont jutalomként mindig még többet remélünk, mint amire méltók vagyunk.

A 67. zsoltárhoz írt második homíliában Órigenész megvilágítja, hogy Dávid sok helyütt Üdvözítőnk előképe. „És míg ő tíz- vagy hány húrú hangszert készített magának, addig ama Dávid, a nagyszerű muzsikus… akiről azt jövendölték a próféták, hogy uralkodni fog a nép felett, eljött az itteni életbe, és nagyszerű, sokhúrú hangszert készített, az Egyházat. Nekünk pedig, mindnyájunknak, a szellemi muzsikát megtanulva kell Istenhez énekelni és himnuszt zengeni hozzá. Ahhoz, hogy tetszést nyerjünk az Úrnál, meg kell tanulnunk azt a hangot, amit az Úr szeret, és azt a dallamot, aminek örül a Mindenség Ura.” Órigenész különbséget tesz az éneklés és a zsoltározás között. „Amikor helyesen gondolkodom és beszélek Istenről, szépen énekelek hozzá, amikor pedig a testrészek mozgása révén azt teszem, amit kell, mert ez a szellemi hárfám, a test, akkor zsoltározom Istennek.” Az egyháztanító azt a kérdést is fölteszi: mit jelent az, hogy „készítsetek utat annak, aki fölemelkedett nyugat felé?” „Az Úr benned keres utat, hogy ne csupán beléd költözzön – hiszen nem pusztán ezt ígérte neked –, hanem benned is járjon. Keresi tehát az utat, amin benned járhat, ahogyan lakást keres benned, hogy benned lakozzon… A tiszta lakásban jár az Úr, a kitakarított házban ünnepel az Üdvözítő.” Vagyis a lélek tisztasága szükséges ahhoz, hogy engedjük szabadon működni a bennünk lakó Szentlelket.

A 73. zsoltárhoz írt második homíliájában Órigenész figyelmeztet: az Úr nem ismer mindenkit, csak az övéit. Márpedig létezik olyan, aki nem az Istené. És akkor ki az Istené? „Mindenki, aki bűnt cselekszik, az nem Istentől, hanem az ördögtől van. Mindenki, aki szavaival és tetteivel az igazságosságot, azaz Krisztust vallja meg, az Istentől való. Isten tehát ismeri az övéit, és nyilvánvaló, hogy valóban Istenéi ők.”

A 81. zsoltárhoz írt homíliájában Órigenész arról ír, hogy mindnyájan szerepet játszunk az élet nagy színpadán, és van, aki az ördög, vagy az Antikrisztus, esetleg másik démon szerepét játssza. Az egyháztanító tanácsa: „Ha szerepet akarsz játszani, Isten szerepét játszd, játszd Krisztus szerepét, és mondd ezt: vagy annak bizonyítékát keresitek, vagy belőlem Krisztus szól?” Ugyanitt, követve a zsoltáros szavait, az egyháztanító kiemeli: szép dolog, ha mi is kimentjük a szegényt és az elesettet a bűnös kezei közül, „hiszen amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek”. Szép dolog tehát kiállni a segítségre szorulók mellett, hogy ezzel is Isten fiai lehessünk. Ezért mondja imádkozva „az igen bölcs” Judit azt, hogy „az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítője, a gyengék támasza, az eltaszítottak oltalmazója, az elkeseredettek szabadítója” (9,11–12). „Amennyire lehet, ezt ajánlva fel az Istennek, igyekezz Isten utánzója lenni, hogy az Atya fia lehess az egekben.”

Somos Róbert a kötethez írt előszavában így fogalmaz: „A szellemi értelmezés a szöveg morális tartalmának kibontásában és a keresztény misztérium távlatainak bemutatásában nyújt segítséget, amelynek során Órigenész a helyesen cselekvő, keresztény módon élő, a keresztény tanításokat elfogadó egyszerű ember előrehaladását, fejlődését vázolja fel, amelynek végpontja az anyagi világ elhagyása és az Istennel, valamint a többi teremtménnyel való szellemi közösség, Isten szemlélése.”

Órigenész: Zsoltárhomíliák
Kairosz Kiadó, 2020

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír