Örök nyugalomra helyezték Jéger Károlyt, az egri karitászközpont korábbi igazgatóját

Hazai – 2023. április 14., péntek | 18:20

Nagyszerdán, április 5-én vettek búcsút Jéger Károlytól, nyugalmazott mezőkövesdi plébánostól, az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ korábbi igazgatójától a mezőkövesdi Szent László-templomban. A szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be.

Beszédében a főpásztor arra emlékezett, hogy Károly atya életét – amellett, hogy katolikus pap volt – két dolog különösen is meghatározta: Mezőkövesd és a Karitász. „Igazi lokálpatrióta volt, aki sokat tett a településért és a közösségért. Másfél évtizedig végzett kiemelkedő szeretetszolgálati tevékenységét a Karitász tagjainak és vezetőinek jelenléte is igazolja.” Mándy Zoltán, a horti egyházközség plébánosa prédikációjában Jéger Károly életútjáról beszélt.

Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója búcsúbeszédében Károly atya szeretetszolgálati munkásságát összefoglalva kiemelte, hogy a rendszerváltást követő időszakban fontos szerepe volt a Karitász újjászervezésében és fejlesztésében. Károly atya külföldi kapcsolatokat épített, adományokat szervezett, igazgatása alatt jött létre az egri RÉV – Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat és a nagyiváni idősotthon is. De a katasztrófahelyzetekben is nagy lelkesedéssel és óriási energiával igyekezett segítséget nyújtani: az 1998-es kárpátaljai árvíznél például nyolcvan kamionnyi segélyszállítmányt szervezett meg az egyházmegyéből. A szentmisén búcsúztatót mondott Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere is.

Érdemeit és a vele kapcsolatos emlékeket sorolva a gyászmisén résztvevők együtt bizonyosodhattak meg arról, hogy Jéger Károly atya az általa vezetett és rábízott közösségek építését, támogatását különlegesen elhivatott módon végezte.

Az elhunyt lelkipásztort a mezőkövesdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Jéger Károly Kompolton született 1933. május 29-én, 1956. június 17-én szentelték pappá. 1956-tól 1958-ig Bélapátfalván, 1958-ban Görbeházán és Kápolnán, 1958 és 1961 között Sajószentpéteren, 1961-től 1964-ig Nyíregyházán volt káplán. 1964 és 1976 között Tiszanagyfalun, 1976-tól 1990-ig Rakamazon, 1990 és 2008 között pedig Mezőkövesden szolgált plébánosként. Közben 1994-től 2008-ig kerületi esperes és a Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója volt egészen nyugállományba vonulásáig. Szolgálatát 1980-ban címzetes esperesi, 1986-ban tiszteletbeli kanonoki, 1998-ban címzetes apáti, majd 2006-ban pápai prelátusi címekkel ismerték el.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Mezőkövesd.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria