Az orosz filmművészet klasszikusai az Etalon Kiadó gondozásában

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A filmművészet szerelmesei minden bizonnyal nagy örömmel értesültek arról, hogy az elsősorban keresztény tematikájú filmeket forgalmazó Etalon Kiadó megjelentette Az orosz filmművészet remekei I. DVD-gyűjteményt. A hétlemezes válogatás öt ma már klasszikusnak számító alkotást tartalmaz: Szergej M. Eisenstein Rettegett Iván (1945), Ivan Pirjev A félkegyelmű (1958) és A Karamazov testvérek (1969), Larisza Sepityko Kálvária (1977), valamint Elem Klimov Jöjj és lásd! (1985) című filmjét. Az összeállítás bemutatására október 13-án került sor a Színház- és Filmművészeti Egyetem könyvtárának olvasótermében. A filmeket Mátyás Péter esztéta elemezte.

Bevezetőjében Torgyán Attila, az Etalon Kiadó vezetője hangsúlyozta, hogy ezek a filmek egyetemes értékeket képviselnek, egyszerre őrzik és újítják meg a kultúrát. Emlékeztetett rá, hogy az oroszok negyvenöt évig tartották megszállva Magyarországot, s érdekes módon most mégis a szovjet filmművészet kimagasló alkotásait jelentetik meg. Ez egyfajta tisztelgés az egyetemes és a magyar kultúra előtt is. Nem véletlen, hogy az oroszok ilyen hosszú ideig itt voltak nálunk: a két népnek találkoznia kellett. A szlávizmus értékei nagyon mélyen benne van ezekben a filmekben, sok mindent átvehetünk, tanulhatunk tőlük.

Mátyás Péter esztéta Eisenstein Rettegett Iván című filmjével kapcsolatban felidézte, hogy Sztálin felkérésére készült. Egy diktátort minősít, hogy ki a példaképe, Sztálin számára IV. Iván cár volt a követendő minta. A párhuzamok nyilvánvalóak voltak: Rettegett Iván hatalma a bojárokkal és a külföldi erőkkel való küzdelmében szilárdult meg, moszkvai nagyfejedelemből lett minden oroszok cárja. Sztálin is hasonló küldetéstudattal rendelkezett, ezért felkérte ünnepelt filmrendezőjét, hogy készítsen mozit a nagy példaképről. Az előadó kifejtette: a filmben a kereszténység az az eszme, ami közösséget teremt az uralkodó és népe között, hiszen a kereszt jelen van nemcsak a trónus mögött, hanem Rettegett Iván maga is azt viseli. Ám a cár, amint megszerzi a hatalmat, egyeduralkodóvá, félelmetes despotává válik. Ugyanolyan bűnös, mint az, aki ellen fellázadt. Mindenki térdre ereszkedik előtte, alakja pedig betölti szinte az egész filmvásznat, tekintete mint az ördögé, aki mindenkit maga alá gyűr. Eisensteinnél az a shakespeare-i gondolat jelenik meg, hogy a hatalom megszerzéséhez az egyénnek olyan gaztetteket kell végrehajtania, melyek ellen eredetileg harcolt, de mire hatalmi pozícióba kerül, ő maga is zsarnokká válik. Közismert, hogy a film második részének vetítése közben Sztálin őrjöngve rohant ki a teremből, képtelen volt elviselni a Rettegett Ivánról bemutatott képet.

Ivan Pirjev két filmjéről, A félkegyelműről és A Karamazov testvérekről Mátyás Péter elmondta: a Dosztojevszkij regényei alapján készült művek az olyan keresztény értékektől való elfordulással szembesítenek, mint az áldozathozatal vagy a szeretet. A rendező 1901-ben született, sokáig lelkes elkötelezettje volt a szovjet hatalomnak. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálával azonban a korábbi, véres diktatúrához képest enyhébb időszak kezdődött. Ivan Pirjevet ekkor a Moszfilm egyik vezetőjévé nevezték ki. Ezt követően filmrendezőként azt tette, amit nagyon sokan azokban az időkben: „bemenekült” egy klasszikus író eszmeisége mögé, és azon keresztül próbált elmondani valamit a világról – amit lehetett. Dosztojevszkij zsenijéhez kétség sem férhet, ezért az ő művei révén el lehet mondani, hogy a létező világ nem jó, és nemigen változtatható meg. Nem menthetjük fel magunkat arra hivatkozva, hogy egy diktatúrában élünk, ami behatárolja a mozgásterünket. Dosztojevszkij félresöpörte a történelmi determinizmust, és rajta keresztül ezt tette Pirjev is. A klasszikus szerzőt hívta segítségül, hogy beszélhessen egyfelől olyan meghatározó keresztény motívumokról, mint áldozathozatal, bűnbeesés, vezeklés, megbocsátás, szeretet. Másfelől a szerelemről, a gőgről, nagyravágyásról, tehát az elementáris érzésekről, vágyakról, amelyek erősen jelen vannak a mindennapokban. Dosztojevszkij művein keresztül beszél Pirjev arról, hogy ez a világ nem jól működik, és a felsorolt keresztény érzésekre, eszmékre kellene helyezni a hangsúlyt, hogy megváltozzon.

Larisza Sepityko Kálvária és Elem Klimov Jöjj és lásd! című filmjeivel kapcsolatban az esztéta kiemelte, hogy mindkét film a II. világháború idején játszódik. Klimov vallotta, hogy minden orosz rendező köteles háborús filmet rendezni, hiszen a világégés alapvetően meghatározta a 20. század második felének szovjet társadalmát. Mátyás Péter emlékeztetett rá, hogy a szovjet háborús filmek kezdetben a hazafiságot hangsúlyozták, giccsesen pátoszosak, lelkesen buzdítóak voltak. Ezek az alkotások úgy mutatták be az orosz katonákat, mint akik nem küszködtek kétségekkel: elindultak, és lerohanták a németeket. Ez teljesen hamis kép volt. Az 1950-es évek második felében indult nemzedék filmjeiben azonban megváltozik a háborús alkotások hangulata, tartalma. Ennek a filmes generációnak kimagasló képviselője volt Elem Klimov és felesége, Larisza Sepityko. A hamis pátosszal, ünnepélyességgel szemben filmjeikben hétköznapi embereket ábrázoltak, akik nem diadalittasan rohannak az ellenségre, hanem szenvednek, küzdenek, megfutamodnak, visszavonulnak. Olyan dolgokat tesznek, amit a hivatalos propaganda elképzelhetetlennek tartott. Mindkét film bemutatja a háború embereket megnyomorító hatását, azt, hogyan lesz az ártatlanból bűnös, és hogyan pusztul el a romlatlan természet.

Mátyás Péter összegzése szerint a DVD-gyűjtemény öt filmjében megjelenő látásmód, szimbólumrendszer, művészi világlátás sok tekintetben azonos, az orosz filmes tradíció köti össze őket.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír