Országos találkozón vettek részt a világi domonkosok Budapesten

Megszentelt élet – 2024. június 6., csütörtök | 11:07

Május 18-án, szombaton tartották a világi domonkosok országos találkozóját Budapesten, a Rózsafüzér Királynője titulusú, korábbi domonkos templomban. Többek között Pécsről, Debrecenből, Sopronból, Hódmezővásárhelyről, Székesfehérvárról, Isaszegről, Emődről és Budakesziről is érkeztek testvérek a találkozóra. Az eseményről készült beszámolót szerkesztve közöljük.

A program a délelőtti zsolozsma elimádkozásával kezdődött. A szentmise előtt az egybegyűltek köszöntötték kedves „házigazdájukat”, Nagy Károly atyát, közelgő aranymiséje alkalmából – Isten áldását és a Szentlélek ajándékait kérve életére és szolgálatára.

10 órakor Jean-Yves Brachet OP, a világi domonkosok promotora mutatott be szentmisét a közösségnek. Prédikációjában Krisztus követésére szóló személyes meghívásunkról, valamint pünkösd ünnepéről, a Szentlélek működéséről beszélt.

 

A Szentlélek segít abban, hogy hitünk élet legyen, az igazságot kell szolgálnunk s hirdetnünk, de tudatában kell lennünk, hogy csak a Lélek vezethet bennünket a teljes igazságra. Krisztus személyesen akar üdvözíteni mindenkit, de közösség nélkül ez nem lehetséges, az Egyházban, testvéri közösségben kell őt követnünk – hangsúlyozta a világi domonkosok promotora. – A Szentlélek abban is segít, hogy a közösségben tanúságot tegyünk róla. A prédikálásunk nem magánügy, hanem közös ügyünk – emelte ki a szentmise szónoka. – Az Egyházban van prédikálásunk forrása. Csak együtt tudjuk teljesíteni a meghívást: „Jöjj, és kövess engem!”

Szent Domonkos rendje, a prédikáló rend 2024-ben emlékezik az „angyali doktor”, Aquinói Szent Tamás születésének 800., halálának 750. és szentté avatásának 700. évfordulójára. A jubileum alkalmából a szentmise után Jean-Yves Brachet OP előadást tartott, A gondviselés Aquinói Szent Tamás teológiájában címmel.

Krisztus mindig segít, vezet minket, és jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk

– hangsúlyozta az előadó. – Az okos ember tudja, hová igyekszik, merre tart, célja világos: az örök élet elérésére törekszik.

Szent Tamás részletesen ír az okosságról, annak jellemzőiről. Mi teszi az embert okossá? Minden, ami jó a teremtményekben, Istentől származik. A teremtett emberben van egy alapvető orientáció Isten felé. Isten minden dologról gondoskodik, mindent lát. Ő adja a kegyelmet a hithez, az igazság hirdetéséhez és a cselekvéshez. Isten nem a múlt, a jelen és a jövő dimenzióiban lát, bár tudja, hogyan cselekszik az ember, szabad akaratunkat nem befolyásolja, nem korlátozza. Szabadon dönthetünk, de döntenünk kell. Fontos, hogy cselekedeteinkben az ő akaratát kövessük. Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. Az utat azonban nekünk kell megtalálnunk, Istent és embertársainkat szeretve. Az öröm és a békesség jelzik, hogy jó úton járunk.

A találkozó agapéval, kötetlen beszélgetéssel folytatódott a plébánia közösségi termében. 

A következő országos találkozót szeptember 14-én tartják Pécsen.

Szöveg: Lipp Mónika Mária

Forrás és fotó: domonkosok.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria