Ortodox Isteni Liturgia Pannonhalmán Bartholomaiosz egyetemes pátriárka elnökletével

A szertartást a Duna Televízió élő adásban közvetítte, követhető volt (és visszanézhető) továbbá a közszolgálati média vallási főszerkesztőségének online felületén, a Bizony, Isten! YouTube-csatornán is. Az élő közvetítés szakkomentátora Baán István görögkatolikus pap, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola professor emeritusa volt.

Baán István az ortodox Isteni Liturgia megkezdése előtt a Duna Televízió stúdiójában elmondta: magyarországi látogatásának egyik csúcspontjaként a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában bemutatandó Isteni Liturgiát I. Bartholomaiosz egyetemes pátriárka elnökli. Ez azt jelenti, hogy nem ő végzi a liturgiát, hanem helyette, az ő nevében egy pap. A pátriárka áldásokat ad, amikor a liturgiában arra kerül sor.

Ez azért is fontos, mert a pátriárkai liturgia sokkal bonyolultabb, sokkal több külső körülményt is feltételez, például ikonosztázt, tehát képállványt a szentély és a hajó között. Mivel itt mindez nincsen, ilyen értelemben egy egyszerűsített változatát láthatjuk a pátriárkai liturgiának. Nincsenek ikonok, tehát azokat nem tömjénezik meg; a közlekedési útvonalak is fontosak; hogy milyen hosszú a hajó, hányan vesznek rajta részt. Így időben és térben is alkalmazkodva a helyhez végzik a liturgiát – összegezte Baán István.

A szentatyák tanítása szerint a templom több dolgot is megtestesít: Istent, aki egyszerre mindenütt jelen van, ugyanakkor egy konkrét helyen van; az embert, aki két részből áll, lélekből és testből; az Egyházat, amely egyrészt a mennyben van, a mennyei liturgiának a részese, másrészt itt a földön. Az ikonosztáz (képfal) ezt a választóvonalat húzza meg, amely azonban átjárásokkal, kapukkal biztosítja azt, hogy kapcsolat legyen a szentély és a hajó között. Az ikonok mutatják, hogy itt valami egészen más valóságról van szó – a mennyei liturgiáról. Az ikonosztáz a mennyei szentek karát próbálja közvetíteni a jelenlevők felé.

A pap az oltárnál, az ikonosztáz mögött van, de időről időre kijön onnan, hirdetni az evangéliumot; nagy körmenetben a felajánlott adományokat bevinni; az áldoztatáskor megint kijön. Tehát nem elzáró funkcióval rendelkezik; az ikonosztáz egyszerre ábrázol, ugyanakkor le is határol.

Pannonhalmán egy Jézus-ikont és egy Istenszülő-ikont helyeztek ki, kifejezve, hogy van valami a szentély és a hajó között. Ennek nyomvonalán halad a kisbemenet, az evangéliummal való körmenet; aztán az ajándékokkal való körmenet, kimenet az északi ajtón, és a középső, úgynevezett királyi ajtón megy be a pap. Ennek dinamikája egyúttal azt is kifejezi, hogy hogyan kapcsolódunk mi a mennyei liturgiába, a láthatatlanba és egyúttal a láthatóba is – mondta el Baán István.

Hozzátette: a kép mindig is szerepelt a keresztény gondolkodásban, hiszen amióta megtestesült Isten Igéje, attól kezdve körülírhatóvá, ábrázolhatóvá vált, és szeretnénk ezt az ábrázolást magunkba is beleépíteni, ugyanúgy, ahogy az evangélium felolvasásában a szót szeretnénk rögzíteni. E kettő nem válik el egymástól, hiszen Isten Igéje egyszerre megtestesülve látható és hallható is.

A bizánci liturgiában nagy szerepe van az éneknek, hiszen az emberi hang tudja tükrözni a mennyei kórus énekét – hangzott el a liturgia közvetítésének kezdete előtt a stúdióban.

*

A liturgia előkészületében a pátriárkára feladták a mandiászt, azt a palástot, amelyet akkor visel, amikor nem áll az oltárnál, nem végzi az Isteni Liturgiát, hanem oldalt áll a trónusszékében, és prezideálja, elnökli a szertartást.

A szentélybe vonulva I. Bartholomaiosz egyetemes pátriárka megáldotta az egész közösséget. Ezzel kezdetét vette a liturgia.

A szertartás elején a kórus énekelt, éltetve a pátriárkát: „Urunk, áldd meg őt.”

A pannonhalmi Szent Márton-bazilikában 10 órakor kezdődő Isteni Liturgán Főtisztelendő Nacsinák Gergely András ortodox pap szolgált.

Az evangélium felolvasása után hangzott el Barthomolaiosz egyetemes pátriárka szentbeszéde, melynek magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Eminenciád, Arszéniosz metropolita, kedves testvérem Krisztusban,
Excellenciád, Cirill érsek és főapát úr,
Szeretett gyermekeim az Úrban!

Mélyen meghat, hogy az imában és a könyörgésben együtt lehetünk a Konstantinápolyi Anyaegyház jámbor és hűséges gyermekeivel, akik a mi magyarországi Exarchátusunkat alkotják. E csodálatos, Tours-i Szent Mártonnak szentelt bazilikában az ősz egyik első napján az Isteni Liturgiára gyűlünk össze.

Bár Szent Mártont az egész keresztény világban a legnagyobb tisztelet övezi, Önök itt, a szülőföldjén tisztelték meg őt ily nagyszerű módon.

Hatalmas változások idején született, alig néhány évvel azután, hogy Szent Konstantin a Római Birodalom egyedüli császára lett, és engedélyezte a keresztény vallást, véget vetve ezzel az elődei által folytatott brutális üldözéseknek. Egy római tribunus fiaként az ifjú Mártontól elvárták, és ő bele is egyezett, hogy katonának álljon. De már fiatalon meghallotta az Úr Jézus Krisztus hívását, és mindössze tízévesen katekumen lett. Szülei nem hagyták jóvá csatlakozását az új valláshoz, amely még mindig kisebbségi hit volt a birodalomban. De már katonaként is – és ezt itt, Pannonhalmán a híres szobor alapján is oly jól tudjátok – az Isten szentje gyakorolta az Úrba vetett friss hitét.

Az esemény a beszámolók alapján a francia Amiens városában történt, ahol Márton állomásozott. Jéghideg téli nap volt, és a város kapuja előtt meglátott egy koldust, aki reszketett a hidegtől. Márton kardot rántott, kettévágta köpenyét, és az egyik felét a szenvedőnek adta. Később azon az éjszakán maga az Úr jelent meg Mártonnak álmában, és a köpeny felét viselte, amelyet Márton a koldusnak adott. Márton pedig hallotta, amint az Úr azt mondja az angyali seregeknek, akik az Ő isteni jelenlétében álltak: „Íme! Márton katekumen betakart Engem köpenyével!” Rögtön ezután megkeresztelkedett, és elhatározta, hogy elhagyja a római hadsereget, és az Úr katonája lesz.

Szeretett gyermekeim! Nagyon fontos, hogy a hit és az odaadás ilyen példái legyenek előttünk a mai világban. A konstantinápolyi Anyaegyházból látjuk, hogy oroszországi szláv testvéreinket háborúra és kegyetlenségre kényszerítik ukrán testvéreik ellen. Ennek az igazságtalan háborúnak a befejezésére szólítottunk fel, s arra, hogy az orosz egyház vezetői hagyjanak fel az ellenségeskedés bátorításával. De mind a mai napig eredménytelenül. Mégis volt néhány bátor pap, aki szembeszállt a vérontás és a brutalitás áradatával, amelyet püspökeik támogattak. És voltak bátor orosz lelkek is, akik megértették, amit Szent Márton megértett, amikor így szólt:

Én Krisztus katonája vagyok: nem szabad harcolnom!

Íme, szeretett gyermekeim az Úrban, az üzenet, amelyre a legnagyobb szükség van erőszakos korunkban. Nekünk, akik Krisztus nevét viseljük, és magunkat igazhitűnek nevezzük, nekünk, akik ortodoxok vagyunk, meg kell felelnünk a hivatásunknak, hogy béketeremtők legyünk, irgalmasságot hordozzunk, és azok legyünk, akik feláldozzák a saját életüket a szeretetért.

A mai evangéliumban hasonló átalakulást látunk Szent Péter és apostoli halásztársai életében. Egész éjszakai munkájuk, amely egyetlen halat sem hozott, minden olyan emberi tevékenység metaforája, amely figyelmen kívül hagyja Istent. Ők halászok voltak, akik a Galileai-tengert – amelyet ma Genezáret-tónak hívnak – kutatták élelemért és megélhetésért. S amikor az Úr az Ő isteni tanítását követően arra szólította őket, hogy menjenek ki a mély vízre, szívük hajlandó volt elfogadni a kihívást. Elképzelhetitek a nagy felfordulást és a zűrzavart, amikor életük legnagyobb fogásával szembesültek! A görög szó: θάμβος – döbbenet. Hálóik szakadozni kezdtek, és csónakjaik már-már elmerültek, mert oly bőséges volt a fogás.

Ez a kép arra tanít bennünket, hogy

Istent nem lehet korlátozni, sem mesterkedéseink hálójába fogni, sem azokba a keretekbe foglalni, amelyekbe megpróbáljuk Őt beszorítani. A hálók mindig elszakadnak, s a hajók mindig elsüllyednek, mert emberi konstrukcióink nem képesek befogni a Felfoghatatlan Istent – Őt, aki valóban „nem fér el semmi helyen”!

A leendő apostolok reszkettek a félelemtől, Szent Péter pedig szégyenkezve kérte az Urat, hogy távozzon, mert a csodálatos fogás felfedte neki saját bűnösségét. De mi volt a mi irgalmas Üdvözítőnk válasza? „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”

Ahogyan az Úr Szent Mártont a háború katonájából a Béke Fejedelmének katonájává változtatta, úgy változtatta át az egyszerű halászembereket emberhalászokká! Ezek a csodák nem sokban különböznek egymástól, és mindkét esetben az átalakulások hatása megváltoztatta a világot. Szent Márton a francia Tours püspöke lett, s ma is világszerte tisztelik – a keleti és nyugati egyházban egyaránt. Történetét az évszázadok során újra és újra mesélik a képzőművészetben és az építészetben, sőt ez a szobor is itt, az Önök városában. És ettől a Galileai-tenger partján töltött pillanattól kezdve Péter, Jakab és János tanúi voltak a színeváltozásnak a szent Tábor hegyen, s hirdették Urunk Jézus Krisztus feltámadását a mediterrán világ minden táján. Hogy később a Magyarországon született, fiatal Márton is meghallja az evangéliumot, és felhagyjon az erőszakkal a békéért.

Most pedig, kedves keresztények, kövessük példájukat, és engedjük, hogy életünk legegyszerűbb részletei is olyan eszközök legyenek, amelyek által Isten a szeretet, az együttérzés, az irgalom és a megbocsátás teremtményévé alakít bennünket.

Törekedjünk a békére családunkban, közösségünkben, egyházunkban, társadalmunkban, nemzetünkben és a világban! Ne féljünk kiállni a szegények, az elnyomottak, az áldozatok és a tehetetlenek mellett – függetlenül attól, hogy kik ők!

Mert Isten mindenek Istene, és Isten mindenben benne van. Ő mindig megtalál bennünket – az utcai koldus arcában és életünk érdemtelen aratásain egyaránt.

Figyeljünk hát az Ő folyamatos jelenlétére, és akkor soha nem fogunk szégyenkezni! A hatalmas apostolok és Tours-i Szent Márton imái által, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a mindenható Szentlélek közössége legyen veletek és mindazokkal, akiket szerettek, most és mindörökkön örökké. Ámen!

Az Isteni Liturgia végén Dr. Arszéniosz Kardamakisz, Ausztria Metropolitája, Magyarország és Közép-Európa Exarchája mondott méltatást.

I. Bartholomaiosz egyetemes pátriárkához intézett beszédének magyar fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Szentséges atyánk és főpásztorunk!

A megindultság és a szent áhítat érzésével fogadjuk és köszöntjük Önt, midőn a „sajátjába jött”, mi, a magyarországi exarchátus papsága és népe.

Szívből örvendünk, hogy Atyánk és Pátriárkánk közöttünk van, és nagy megtiszteltetésnek tekintjük, hogy hozzájárult ahhoz, hogy újra találkozhassunk lelki gyermekeivel, megáldva az itt végzett lelkipásztori és missziós munkát.

Mindig szemünk előtt tartjuk ennek a vidéknek azon szilárd és megkérdőjelezhetetlen lelki kötelékeit, amelyek Konstantinápolyhoz, az ortodoxia központjához és a Krisztus Nagy Egyházához fűzik, ahonnan István király megkapta az áldást és az Istentől ihletett döntést, hogy népét a kereszténység felé vezesse: ez olyan hatalmas munka, amely Szent Hierotheosz küldetése, a helyi lakosság általa végzett evangelizálása és keresztény hitben való megszilárdítása révén vált lehetővé.

Itt ezer esztendő múltán is joggal érezzük, hogy Konstantinápoly, az Egyetemes Patriarchátus lelki gyermekei vagyunk, és az Ön, Atyánk és Pátriárkánk ismételt áldott jelenléte köztünk a legnagyobb megtiszteltetést jelenti mindannyiunk számára. Nem habozunk megvallani, hogy egyháztartományunkat az anyaegyház kiterjesztéseként, a Krisztusban való egyedi, folyamatos és folyamatosan megújuló lelki közelség különleges megvalósulásaként fogjuk fel.

Ma egy kolostorban üdvözölhetjük, ahol testvéreink, a bencés szerzetesek szívesen látnak vendégül bennünket, és egy történelmi kolostortemplomban szolgálunk, ahol ők kegyesen helyet biztosítottak nekünk: ez a gesztus mutatja az ortodoxok és római katolikusok lelki közeledésének az elmúlt időszakban tett fontos lépéseit, amely közeledéshez szentséges atya, az Ön hozzájárulása vitathatatlan és mindenütt elismert marad, ekként megszakítatlanul folytatva és elszántsággal művelve tovább tiszteletre méltó elődeinek munkáját.

Természetesen nem feledkezünk meg arról, hogy itteni jelenléte a békéről és a környezet védelméről szóló alapvető jelentőségű üzenetéhez kapcsolódik, egy olyan beszédhez, amely értékes láncszem lesz a békével és környezetvédelemmel kapcsolatos világszerte ismert és nemzetközileg elismert fellépéseinek láncolatában, mint például a közelmúltban az Ön felszólalása a tűzszünetért és a hadi cselekmények beszüntetéséért a csapásoktól sújtott Ukrajnában.

A Zsidóknak írt levél hangsúlyozza: „Mindennél jobban törekedjetek a békére és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem láthatja az Urat” (Zsid 12,14). A béke és a megszentelődés két szükséges előfeltétel azok számára, akik Isten arcának megpillantására vágyakoznak. Aki békét köt önmagával, kibékül felebarátjával, békét köt Istennel. Az ilyen ember megszentelt ember, mert maga Isten lakozik benne.

Természetesen ugyanilyen időszerűek az Ön környezetvédelem érdekében tett felszólalásai is, amelyekben megfelelő alapokra helyezi a problémát: rámutatva arra, hogy nem ökológiai, hanem mélyen ontológiai kérdésről van szó, ami a belső ember jó irányba történő változásával függ össze, ami pedig csakis Isten kegyelméből és az ember együttműködésével következhet be.

Szentséges Atya és Főpásztor, őszintén szólva szegényesnek bizonyulnak a szavak, hogy kifejezzék szívünk szeretetének, örömének és hálájának lényegét Ön, atyánk és pátriárkánk, az egyetemes pátriárka iránt, akitől alázatosan és teljes szívvel kérjük, vállalja fel lelkünk elvezetését Istenhez, az üdvösségre, békére és megszentelődésre. És ismételjük, ahogy Péter apostol mondta: „Jó nekünk itt lenni” (Mt 17,4). Számos évet éljen!

Fotó: Hirling Bálint

Magyar Kurír
(gj)