Őrzők, vigyázzatok a strázsán – Folkmise Budapesten

A szertartás főcelebránsa Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök volt. Minden esztendőben ezen a napon ünnepeljük a Szent Jobb megtalálásának emléknapját, mely a bazilika kisbúcsúja. A meghívó szerint a szentmisét első szent királyunkon kívül a közelmúltban elhunyt Kallós Zoltán, valamint Halmos Béla tiszteletére mutatták be. A plakátokon az szerepelt, hogy folkmise lesz, melyen az énekes szolgálatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) egyházzene, illetve népzene tanszékének oktatói, hallgatói, a Szent István Énekes Iskola, a Magyar Tekerőzenekar, az LFZE vonósai, a Szent Angéla Budai Ferences Énekes Iskola és Cserta Balázs tárogatós szolgáltatják. Orgonán Richter Pál, az LFZE népzene tanszékének vezetője játszik.

Tulajdonképpen ennyi a hír, melyet közölnie kell egy katolikus hírügynökségnek. Pár dolgot azonban érdemes tisztázni. Talán a legelső: mit jelent a Szent Jobb megtalálása? A második: mit jelent a folkmise? A harmadik kérdésről később…

Szent Istvánnak több ereklyéje is ismert. Dubrovnikban őrzik koponyájának egy darabját, egy másik fejereklyéjét pedig Székesfehérvárott. Nyilvántartanak még lengyelországi, zágrábi, aacheni, római és bécsi ereklyéket is, bár egy részük hitelessége nem bizonyított. Kétségtelen viszont, hogy legnagyobb tisztelet a budapesti Szent István-bazilikában őrzött Szent Jobbot övezi, melynek története kalandos. A feltételezések szerint a Vata-féle pogánylázadás idején távolították el a testről a jobb kart, melyet egy Mercurius nevű szerzetes a Berettyó partján fekvő – ma Szentjobb néven ismert – település monostorába menekített. Szent László király, amikor minderről értesült, 1084. május 30-án elzarándokolt a szerzetesekhez. Azóta ünnepeljük május 30-át a Szent Jobb megtalálása vagy átvitele, sőt felmagasztalása ünnepeként.

A folkmise története nem ilyen régi, de ugyanúgy kalandos. Aki megélte a szocializmust, talán csak otthon, családi körben hallhatott a régmúltba vesző népi hagyományokról, arról, hogy a magyarság története mennyi évszázad homályába vész, hogy a magyarok milyen megpróbáltatások árán őrizték népi kultúrájukat, zenei hagyományaikat, vallásos hitüket. A kor mindenkit próbált a gyökértelen proletariátus kategóriájába sorolni. A magyarok kiutat kerestek e reménytelenségből. Az 1960-as években szubkultúrák éledeztek az egyházban is. A Mátyás-templomban 1968. április 14-én, húsvétkor beatmisét mutattak be. Világi téren is mozgolódás volt tapasztalható, Dobszay László és Szendrei Janka 1969-ben megalapították a Schola Hungarica gregorián kórust. 1972-ben a táncházmozgalom kezdett kibontakozni, melyhez aztán tömegek csatlakoztak. Évszázadok hagyományai éledeztek újra.

1983-ban nagy sikerrel mutatták be az István, a király című rockoperát, melyben találkozott a népi ihletésű zene a gregoriánnal és a rockkal. Ekkor született meg a folkmise gondolata Halmos Béláékban, hiszen ha van beat-, miért ne lehetne folkmise is.

Hosszú éveket kellett várni, hogy az álom megvalósuljon, közben Halmos Béla elköltözött az élők sorából, munkáját neves szakemberek folytatták, egészítették ki. A gregorián és népdalos mise több népzenei és egyházzenei szakág kutatási eredményeit egyesítve jött létre. 2017-ben két helyszínen hangzott fel ez a zene: május 30-án Budapesten, augusztus 20-án pedig Székesfehérváron. A Hagyományok Háza biztosította az intézményi és pénzügyi hátteret. A siker olyan nagy volt, hogy a résztvevők folytatást reméltek. Így született meg az idei esztendőben is a folkmise május 30-án. Ismét felhangzottak az írásban fennmaradt gregorián dallamok és a folklórban megőrzött, a népi szóbeliségben hagyományozott népi énekek.

Zsúfolásig megtelt a templom, melynek végében turisták álltak. Az asszisztencia ünnepélyesen bevonult, Snell György segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre az áldoztatórács előtti tartóba helyezte az ereklyét, miközben a teret betöltötte az ének és a zenészek játéka: „Magyar hazánk, te jó anya...”

Spányi Antal megyéspüspök a kezdőének elhangzása után egykori elődje, Prohászka Ottokár 1893. augusztus 20-án elhangzott beszédét idézte. Mint mondta, a püspök egykori szavai ma is aktuálisak. Erkölcsi lazulásról, a társadalom széteséséről, beteges nemzedékről, hamis istenek imádatáról beszélt. Prohászka püspök beszédében arról is szólt, vajon száz évvel elhangzott beszéde után milyen világ lesz Magyarországon…

Spányi Antal püspök homíliájában Prohászkát idézte: feladatunk, hogy ne csupán siránkozzunk az ország, az Egyház sorsán, melynek hajója megroppant, árbóca, kéménye már épp csak látszik. Sorolta: hitünk legfőbb igazságai megkérdőjelezve, erkölcsi tanításait kevesen követik, összegezve: gyengülni látszunk. Vannak azonban közöttünk hősök is, akik tanúságot tesznek. A nagy többség viszont elkényelmesedett. Miben bízik ez a nagy többség? – tette fel a kérdést a szónok, majd folytatta: önmagában? A véletlenben? Netán bízhat abban, hogy saját felelőtlensége sorsát mégis egyszer majd jobbra fordítja? Nem tudjuk a választ. Keressük a biztos választ. Az útmutatókat, az eligazítókat, de ezért magunknak is tennünk kell – mondta a székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója.

Eligazodási pontokat kell keresni – folytatta Spányi Antal. – A magyaroknak nagy segítséget nyújthatnak szentjeik. Margit, Erzsébet, Imre, László, s köztük is a legnagyobb: Szent István. Ők reménytelen helyzetben, kudarcosnak ítélt pillanatokban is vállalták hitüket, Istenhez fordultak, nem roppantak össze. Példaként említette Szent István királyt, aki gyermekeit eltemetve, utód nélkül, az égre emelte szemét, és Máriának, Jézus édesanyjának ajánlotta a hazát. Mária pedig ezer esztendeje oltalmazza az ország népét. Szent királyunk felajánlása miatt maradtunk meg a történelem során. A magyarok gazdagítják Európát, nem szabad hagyni, hogy földrészünk a mi elmúlásunk miatt legyen szegényebb.

Nehéz sorolni a szentmise folyamán elhangzott énekek szépségét, különlegességét. Ki kell azonban emelni az olvasmányt recitáló Erdélyi Lucát, aki a 2016-os Fölszállott a páva győztes énekese volt, a dudásokat és a tárogatón játszó Cserta Balázst.

Itt következhet a harmadik kérdés: milyen is volt jelen lenni egy folkmisén. Az ember, mint azt beszámolóm elején is írtam, élete során nem szokta meg, hogy magyarságára, népének történelmére, népi kultúrájára büszke lehessen. Az is csupán ritkán adatik meg, hogy igazán érezze az Egyház megtartó erejét, hogy valóban példaképként, iránymutatóként tekinthessen a magyar szentekre. Mindezt itt megkapta. Az ősi énekekkel, a népi hangszerekkel, az orgona játékával, a homílián elhangzottakkal. A világ minden tájáról érkezett turisták – bár a szavakat bizonyára nem értették – erőt, hitet sugárzó magyarsággal találkozhattak, ezt vihetik magukkal haza. Az európai turisták pedig azt, hogy egyelőre nem lesz szegényebb Európa, mert a magyarság él, még vannak őrzők a strázsán.

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír