Összeépíteni eget és földet – Kibővült a máriapócsi görögkatolikus óvoda

Hazai – 2025. január 10., péntek | 12:36

Máriapócs szívében a görögkatolikus oktatási-nevelési és szociális ellátás felöleli az emberi életszakaszokat a kisgyermekkortól az időskorig: a településen bölcsőde, óvoda, általános iskola működik, és idősgondozással is foglalkoznak. Ezek közül az első három intézmény egymás mellett helyezkedik el.

Január 7-én átadták és megáldották Máriapócson a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda között elhelyezkedő új épületegységet. A bővítéssel a két intézmény fizikailag összekapcsolódott.

Máriapócs szívében a görögkatolikus oktatási-nevelési és szociális ellátás felöleli az emberi életszakaszokat a kisgyermekkortól az időskorig: a településen bölcsőde, óvoda, általános iskola működik, és idősgondozással is foglalkoznak. Ezek közül az első három intézmény egymás mellett helyezkedik el.

Az óvoda bővítése a „Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése” című felhívás keretében valósult meg, amelynek célja az óvodai ellátás infrastruktúrájának fejlesztése, a hozzáférés javítása, és a szolgáltatások minőségének fejlesztése Máriapócs településen és vonzáskörzetében.

Az új épületrészben kap majd helyet egy új, 350 adagos főzőkonyha; étterem, valamint az áthelyezett tanári szoba, titkárság és az igazgatói iroda is. A beruházás során a tornaszoba mérete 60 négyzetméterrel növekedett, valamint korszerűsítésik az intézmény fűtésrendszerét is.

Az épület ünnepélyes megáldását Szabó Tamás pasztorális helynök vezette, mellette imádkozott Halinda Gyula ökonómus, Mosolygó Péter kegyhelyigazgató, Trella Tibor máriapócsi parókus, az intézmények lelki igazgatója, valamint Zoltán György fődiakónus.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Simon Miklós országgyűlési képviselő, Bodnár Zsuzsanna jegyző, Vonáné Pásztor Éva alpolgármester, Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna, a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási irodájának vezetője és munkatársai, az egyházmegye további munkatársai, valamint a munkálatok tervezője, kivitelezője.

Szabó Tamás pasztorális helynök prédikációjában az építkezésről és az általa teremtett kapcsolat jelentőségéről, valamint annak szimbolikájáról beszélt. Ahogyan a két épület a falakkal, egységes homlokzattal összekapcsolódott, megvalósult a cél: összekötni, ami összetartozik.

Máriapócson ennek van jelképes mondanivalója is. Isten és ember között csodálatos összekötő falak emelkedtek könnyből és homokból. „Összeépíteni eget és földet: apostoli örökség, s tesszük ezt minden lehetséges helyen, bölcsödében, óvodában, iskolában, idősek otthonában” – mondta a helynök.

Beszédének végén Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök ajándékát, egy Szent Miklós-ikont nyújtott át az óvoda vezetőjének, Porcelán-Ványi Melindának.

Az ünnepségen Simon Miklós országgyűlési képviselő beszédében visszaemlékezett az intézmény indulására, a kezdetekre; kifejezte háláját Keresztes Szilárd püspök felé, akinek a megálmodott tervei megvalósultak Máriapócson, s azokra, akik ezt a folyamatot a múltban és jelenben segítették, támogatták.

Az eseményen az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda Margaréta és a Nefelejcs csoportos gyermekei énekeltek, szavaltak, imádkoztak.

Az eseményről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria