A hét évre szóló tudományos tervvel 2022-re, az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulójára is készül Székesfehérvár. A program tematikájában nagy hangsúlyt kap a város azon kultúrtörténeti emlékeinek bemutatása, amelyek hazánk ezeréves történelmében is kiemelt szerepet játszottak.
A program megvalósítására Székesfehérvár Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Székesfehérvári Egyházmegyével, a Szent István Király Múzeummal, a Városi Képtár-Deák Gyűjteménnyel, a Városi Levéltár és Kutatóintézettel, a Székesfehérvár Turizmusáért Egyesülettel, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és a Fehérvári Programszervező Kft.-vel.
A program tervét Vakler Anna, Székesfehérvár művészeti vezetője, Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár igazgatója, Izinger Katalin, a Szent István Király Múzeum osztályvezetője, Kovács Péter művészettörténész és Smohay András, az Egyházmegyei Múzeum igazgatója készítették el. Smohay András projektvezetőként elmondta: a művészettörténészekkel közösen kidolgozott program célja a város kultúrtörténetének legfrissebb kutatásokon alapuló minőségi bemutatása, kiváló, tudós szakemberek segítségével.
A Székesfehérvár művészetéért projekt tudományos szakmai közösségét történészek, művészettörténészek, régészek, zenetudósok, néprajzosok alkotják. A programnyitó konferencia vitaindító előadásait kiemelkedő művészettörténészek vállalták, elsőként Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, akadémikus.
Székesfehérvár kulturális intézményeinek széles körű összefogásával terveznek tehát komplex, kutatási programon alapuló kiállítás-, kiadvány- és rendezvénysorozatot. A megvalósításhoz az országos múzeumokkal, könyvtárakkal, levéltárakkal is együttműködnek majd, hiszen Székesfehérvár múltjának emlékei, ma már a legfontosabb nemzeti gyűjtemények részét képezik.
Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír