Összeköti őket a zene, a szeretet, az imádság – 25 éves a Gemma Énekegyüttes

Budapest egyik leghangulatosabb kávézója, a Damjanich utcai La Lune teraszán találkozom a Gemma Énekegyüttes három tagjával, Horogszegi-Lenhardt Erikával, Kurucz Emesével és Tóth Mártonnal, az énekegyüttes művészeti vezetőjével. Dél van, az idő ragyogó, a nap szikrázóan süt, ontja magából a meleget.

A kezdeti időkről szólva Erika elmondja, hogy a Sapszon Ferenc által alapított és igazgatott Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában osztálytársával, Sapszon Borbálával 1996 körül kezdtek együtt furulyázni a saját örömükre. Bori a templomból ismerte Emese unokatestvérét (aki Mózes Tamara néven mára komoly dzsesszénekesnői karriert futott be). Ők négyen egyre rendszeresebben zenéltek együtt szoprán, alt, tenor és basszus furulyán. Emese egy karácsonyi koncertre emlékszik vissza, amelyre – hogy vegyes karban is énekelhessenek – fiúkat is hívtak. Ettől kezdve hol furulyáztak, hol énekeltek, majd hamarosan eldőlt a dolog az éneklés javára. Marci a kamaraénekléssel kapcsolatos legkorábbi emlékeit idézi fel a Gemma indulása kapcsán. Emese a kórusiskola kilencedik osztályába járt akkor, ő pedig a nyolcadikba. Szorosan kapcsolódott hozzájuk a hetedik osztály is, hiszen ezek voltak a kórusiskola első saját osztályai. E három évfolyam néhány tanulója, négy fiú és négy lány alapította meg a Dowland kamarakórust. Emese tagja volt ennek az együttesnek, Marci nem, viszont nagyon szeretett volna kamaraegyüttesben énekelni. Egy alkalommal a kórusiskolások közül páran Thomas Tallis (1505 k.–1585) Lamentatióját énekelték nagyböjti áhítat keretében. Ez vízválasztónak bizonyult, ettől kezdve már tudatosan keresték a közös lehetőségeket.

Marci megemlíti a mindannyiuk számára nagyon kedves karácsonyi énekléseket is, amikor idősek otthonába vitték el Jézus születésének örömhírét. Ezeket az alkalmakat nagyon szerették: örömet szereztek az otthon lakóinak, és a lakásukból kimozdulni már nem tudó saját idősebb rokonaikat is meglátogatták ilyenkor.

Lassanként létrejött egy csapat a tizenöt-tizenhét éves lányokból és fiúkból, akik örömöt találtak a közös zenélésben, éneklésben, és abban, hogy ezt az örömöt másokkal is megoszthatják. Ennek huszonöt éve.

Erika szerint jó, hogy a Gemma indulásának ennyiféle története van. Ez a Gemma saját, ám többféle variációban élő mítosza, amelynek egy-egy szála mindenkiben erősebben él, a többi pedig a színezés mellette. Ezekből a szálakból áll össze végül az az egységes szövet, ami ma a Gemma Énekegyüttes.  Marci hozzáfűzi: nagyon fontos, hogy

a forrás a kórusiskola: Sapszon Ferencnek kiemelkedő szerepe van abban, hogy mindannyiukban kialakult a zene szeretete és a kamarazene iránti érdeklődés.

(2006-ban az iskola és Sapszon Ferenc munkáját Magyar Örökség-díjjal ismerték el.) Rengeteg felvételt hallgattak együtt például a King’s Singers-től, amely a 90-es években a műfaj meghatározó képviselője volt. Erika a zenei igényességet említi, ami a kórusiskolában korán kialakult bennük. Addig dolgoznak akár egy három-négy hangos dallamíven is, amíg nem lesz tökéletes, csak így érzik komfortosan magukat éneklés közben. Törekednek arra, hogy mindig jobbak legyenek. Emese hozzáfűzi: azok számára, akik a kórusiskolában nevelkedtek, megkérdőjelezhetetlen alapot jelent az életben, hogy zenélnek. – Miért érdemes korán felkelni? – tette fel a kérdést, és rögtön meg is válaszolta: – Azért, mert reggel próba van.

Kérdésünkre, hogy honnan jött a Gemma név, először mindhárman nevetnek. Nagy küzdelem volt, mondja Emese. Régóta együtt énekeltek már, amikor felvetődött, hogy kellene végre egy név. Röpködtek az ötletek. Emese a „Világszál” elnevezést javasolta, de viccből felvetődött a „BruTallis” is, mondván: sok brutálisan jó Tallis-művet énekelnek. Számos – komolyabb és komolytalanabb – felvetés után megtalálták a Gemma Splendida nevet, amelynek jelentése: fénylő drágakő. Ez az egyik, olasz szakon végzett kamaratag ötlete volt. A név Szűz Mária-attribútum is, de benne volt az énekegyüttes akkori tagjainak monogramja vagy nevének egy-két betűje is. Marci szavai szerint, noha a névvel ők arra utaltak, hogy az énekelt művek a fénylő drágakövek, a visszajelzésekből kiderült, sokan félreértették ezt, és nagyképűnek tartották a névválasztást. Olykor még a konferálások során is az a magyarázat hangzott el, hogy az énekesek lennének a „fénylő drágakövek”. Így aztán abban maradtak, legyen a nevük egyszerűen csak Gemma.

Az énekegyüttes repertoárjában reneszánsz és kortárs zeneszerzők művei szerepelnek. Templomokban és világi helyszíneken is fellépnek, bár kétségkívül a templomban érzik magukat otthonosabban. Gyakran adnak koncertet külföldön is. Az elmúlt években három önálló lemezük jelent meg: egy Requiem-album, amely Tomás Luis de Victoria, Henry Purcell és Herbert Howells egy-egy művét tartalmazza, egy karácsonyi válogatás Hodie címmel, 2016-ban pedig két misekompozíciót, Gyöngyösi Levente Missa Lux et Origóját, illetve James Whitbourn orgonára, szopránszaxofonra és kórusra komponált meditatív Son of God Mass című művét vették fel.

Marci úgy véli, a darabok kiválasztásánál alapkérdés, hogy a kamaraéneklés mely korszakokban, milyen műfajokban működik. A romantikában például sokkal kevésbé, mint a reneszánszban vagy bizonyos kortárs művekben, amelyeket szintén szeretnek, de egyre kevesebbet énekelnek. Öt évvel ezelőtt a Gemma 20 jubileumi  hangversenyük műsora még úgy állt össze, hogy volt benne világi és egyházi blokk is: a Párbeszéd Házában – ahol több mint egy évtizede próbál szerdánként az együttes – énekelték el a világi műveket, majd átvonultak a jezsuiták Jézus Szíve-templomába, ahol az egyházi művek szólaltak meg. Abban egyetértenek, hogy bár sok, mindannyiuk számára kedves kortárs mű is van a repertoárjukban, egyre inkább a reneszánsz kerül a fókuszba; azt szeretik leginkább, és abban érzik magukat a legjobban. Marci megjegyzi: ha új darabokat többé nem tanulnának már, akkor is elegendő mű van a tarsolyukban ahhoz, hogy akár életük végéig koncertezhessenek velük. Példaként említi, hogy a Gemma több lamentációt (Jeremiás próféta siralmai, a katolikus liturgiában a nagyhét három utolsó napján éneklik – a szerk.) is megtanult az évek során,  amelyek közül talán a kétrészes Thomas Tallis-mű a legkedvesebb számukra. De Orlandus Lassus (1532 k.–1594, a késő reneszánsz legnagyobb franko-flamand zeneszerzője) mindhárom napra megírt lamentációját is szívesen éneklik, csakúgy, mint Robert Whyte (1538 k.–1574, angol zeneszerző) művét. A Gemma huszonöt éves történetében nagyon fontos szerepet játszik Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525 k.–1594) II. Marcell pápának ajánlott miséje és William Byrd (1543 k.–1623) három miséje is. 

A kortárs szerzők közül különösen közel áll hozzájuk Gyöngyösi Levente, akivel rendkívül szoros a kapcsolatuk. Egy különösen szomorú esemény is összeköti őket. Az első években tagja volt a Gemmának Marci öccse, a kiváló tenor és kontratenor Tóth Péter is, akit 2003-ban fényképezés közben tragikus baleset ért. Az ő emlékére írta Gyöngyösi Levente az énekegyüttesnek csodálatosan szép esti himnusz feldolgozását (Te lucis ante terminum), amit azóta is gyakran énekelnek.

Azzal kapcsolatban, hogy egyre inkább tolódnak el a szakrális zene felé, Erika felidézi: az együttes Isten közelségére vágyó fiatalokból alakult, a szakrális zene pedig lehetőséget ad nekik a liturgikus szolgálatra is. William Byrd miséi három, négy és öt szólamra íródtak, így ha egy-egy alkalommal nincsenek is jelen teljes létszámban (tizenkét-tizennégy fő), akkor is tudnak zenei szolgálatot vállalni és énekelni.

A szakrális zene előadása számukra mindig több mint egyszerű éneklés, hiszen a transzcendens felé nyitnak ilyenkor.

A Gemma szakrális műveket felvonultató koncertjei tehát általában nem hétköznapi értelemben vett koncertek.

Emese szerint a fellépéseiken a személyiségükből fakadóan megnyilvánul az Isten iránti vágy, és az is előfordul, hogy egyes műveket felajánlanak valamilyen szándékra. Ez őket is segíti, hogy a lélek mélyebb rétegeihez kapcsolódva túllépjenek a szokásos félelmeken, nehézségeken.

Marci felidézi, hogy amikor hat-nyolc évvel ezelőtt a Gemma Nyíregyházán részt vett a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon, az egyik világi helyszínen adott műsoruk után egy karnagynő azt mondta nekik: miközben énekelnek, olyan, mintha egy katedrális lenne körülöttük. – Ez nagyon jólesett, mert számomra azt jelentette, hogy a hitünk kifelé is sugárzik, világi környezetben is hat. Ez óriási ajándék, és igazából nem rajtuk múlik – fűzte hozzá Emese.

A Gemma-tagok többségének az éneklés nem kenyérkereső foglalkozása. Erika lapunk újságíró-szerkesztője, Emese gyógypedagógus, van a csapatban közgazdász és cégvezető is, Marci pedig az alma mater, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára, ahogyan még két másik tag is. Életállapotukat tekintve is különböznek egymástól, ennek ellenére magas színvonalon énekelnek együtt, immáron huszonöt esztendeje. – Nem kell ahhoz hivatásos kamaraénekesnek lenni, hogy az ember akár hosszabb időn át is képes legyen magas színvonalon énekelni. Csak kérni kell és csinálni – mondja Emese. Hosszú ideje együtt vannak már a szeretetben, nem sodródtak el egymás mellől az évek során. Ez olyan ajándék, amiért mindannyian hálásak, és a súlyát különösen átérzik az elmúlt másfél év lezárásai után.

Erika szerint érdemes, sőt egyfajta feladat is megmutatni, hogy van, létezhet ilyen összetartó közösség. Ha bármelyikükkel történik valami, imaláncot indítanak, vagy ahogyan Emese mondta, egy-egy mű eléneklését felajánlják az érintettért. Hordozzák egymást, és ez csodálatos kegyelem.

Több mint húsz év után is rá-rácsodálkoznak arra, hogy bár olykor becsúszik egy-két feszült pillanat, mégis jó együtt, mert az együttes tagjait elfogadás, kölcsönös tisztelet és szeretet fűzi egymáshoz.

Az egyéni életek is szorosan összefonódnak a Gemmával a közös örömökben – házasságkötések, gyermekszületések – vagy a nehézségek – válságos élethelyzetek, gyász – idején.

Marci úgy látja: a Gemma nem énekesek nagy művek előadására létrejött szövetsége. A negyedszázada tartó közös munka során olyan közösséggé kovácsolódtak, amelynek tagjai mélyen kapcsolódnak egymáshoz. Megosztják egymással a nehézségeiket, és ha valaki éppen szűkszavúbb, akkor is gondolnak rá, együttéreznek vele. Mindannyiuk számára megtartó erőt jelent ez a szoros kötelék. Erika nagyon lényegesnek tartja, hogy hetente találkoznak. Annyira ismerik egymást, hogy sokszor már beszélniük sem kell, azonnal észreveszik, ha valakinek gondja van.

A zene egyúttal imádság is, s ilyenkor a zenében egymásért is imádkoznak.

A 25. jubileumhoz közeledve a Gemma vezetője és tagjai mély hálát éreznek: ez a negyedszázad annak megerősítése, hogy a mai világban is létrejöhet működőképes, szeretetre épülő közösség, amelyben a minőség is fontos szerepet játszik. Egy dologban biztosak: a Jóisten kegyelme nélkül nem maradhattak volna együtt ilyen hosszú időn át. Bizalommal és reménykedve tekintenek a jövőbe, bármennyi év adasson is még nekik.

A Gemmát legközelebb az Ars Sacra Fesztivál nyitóhangversenyén hallhatja a közönség. Az együttesnek hosszú idő után ez lesz az első közös fellépése, amelyre nagy várakozással készültek. Marci ezzel kapcsolatban hangsúlyozta:

az Eucharisztia a keresztény élet forrása és csúcspontja, a koncert műsorát ezért a szentmise szerkezete határozta meg.

A magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá: a három gemmás ma is olyan lelkesen, szeretettel, a jövőbe vetett hittel beszél az együttesről, mintha csak huszonöt nappal ezelőtt alakultak volna. Jó és reményteli érzés látni, hogy néha megtörténik az életben: az ifjúkori álmok valóra válnak.

Az Ars Sacra nyitóhangversenyének teljes programja ITT található. 

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír