Öt év után újra papszentelést ünnepeltek a pécsi székesegyházban

A szentmise előtt Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa röviden ismertette az egyházi rend szentségének második fokozatában részesült szentelendők életútját. Úgy fogalmazott: Isten különleges kegyelmi időt engedett nekünk, hogy öt év elteltével újra papszentelést ünnepelhetünk a Pécsi Egyházmegye főtemplomában.

Máger Róbert külön köszöntötte azokat a zarándokokat, akik a szentelendőkért felajánlott hagyományos éjszakai gyalogos zarándoklaton vettek részt egy nappal korábban, és tettek meg mintegy negyven kilométeres távolságot a Mecsek ösvényein, hogy aztán a papszentelés reggelére megérkezzenek a székesegyházba.

A szentelésen jelen volt a Pécsi Egyházmegye papsága, a jelöltek szemináriumi elöljárói, családtagjaik, rokonok, barátok, papnövendékek és a hívek közössége.

A szentmise liturgiájában az evangélium felolvasása után kezdődött a szentelés szertartása. Egyenként szólították a szentelésre várakozó jelölteket.

Felföldi László püspök felkérésére a szentelésen részt vevő szemináriumi elöljárók lehetőséget kaptak, hogy néhány személyes gondolatot megosszanak a jelöltekről a szentmise homíliájában.

A szeretetteljes emlékképeket az elhangzás sorrendjében Csépányi Gábor spirituális, Csepregi Róbert prefektus és Balogh Attila, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektora osztották meg a jelenlevőkkel.

Szentbeszédében Felföldi László püspök a papi élet három főbb pontjáról elmélkedett, melyek – miként fogalmazott – a stabilitást adják meg, és amelyekhez a lelkipásztorok igazítani tudják papi sorsukat. A három viszonyítási alap:

az emberség, a kereszténység és a papság szentsége – a papoknak ebben kell emberi, keresztényi, papi küldetésüket megélve ellátniuk a feladataikat.

A papi élet hívásáról ezekkel a szavakkal fordult a jelöltekhez a főpásztor: „Korunkban, amikor elindultok a papi élet útján, a hivatásban a legfontosabb a nyitottság az újra, valamint a készség a többre. Ehhez bátorság kell, de a ti papi életetekben már nem olyan az Egyház, mint régen volt, s nem olyan lesz, mint amilyen most.

Az új, a megújuló Egyházat kell szolgálnotok, az élő Krisztus Egyházát.

Nem egy nosztalgiahullámot, nem hagyományőrzést, nem bezárkózottságot, nem hivatalt, hanem az élő Krisztus Egyházában megtalálni a helyeteket.

A pap közösséget teremt, a hitnek vagy a „mi”-nek a közösségében él, vagy sehogy. Hit és élet, igazság és élet, az én és a mi szétválaszthatatlanok.

Csak annyiban lesztek papok, amennyiben közösségben éltek a Krisztust kereső, rátok bízott hívekkel.

Jézus ma is hitet kér tőled, tőlem, tőlünk, ahogy minden csodájánál kérte a hit valóságát. Jézus ma is csodát akar tenni: a lelkek, a kapcsolatok, a családok, az elárvult gyermekek, a magukra maradt fiatalok gyógyító csodáját. Ma is és szolgálatotok minden napján kérdezni fog benneteket, ahogyan kérdezte Mártát Lázár sírjánál: »Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?« (Jn 22,26).

Sokan ragaszkodnak a megszokott útvonalakhoz és normákhoz, mert azok biztonságot nyújtanak számukra, de az egészséges emberi léleknek a biztos mutatója az önazonosság stabilizálása. A személyes fejlődés magával hozza és szükségesnek tartja a kilépést a komfortzónánkból és

merészen elindulni a számunkra új, még járatlan utakon. Ez lesz a ti utatok, a ti kihívásotok. Ez az új út ma az Egyház feladata, ez a ti feladatotok” 

– hangsúlyozta szentbeszédében a pécsi megyéspüspök.

A homíliát követően a szentelendők kinyilvánították, hogy Istennek tetsző módon élik meg szolgálatukat, majd engedelmességet fogadtak a főpásztornak, a püspök pedig csendben imádkozott azért, hogy az új papok vele egységben munkálkodjanak Isten dicsőségére és az Egyház javára.

A szentelendők hűségük jeleként főpásztoruk kezébe tették kezüket.

Ezután a jelenlévők elimádkozták a Mindenszentek litániáját, miközben a szentelendők a földre borulva fejezték ki Istennek való önátadásukat.

A szentelés legfontosabb részében, a szentség kiszolgáltatásának lényegi mozzanatában a püspök, mint apostolutód, imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott lelki hatalmat és küldetést a jelölteknek.

A püspök fölszentelő kézrátételét követte a jelen lévő papok kézrátétele a jelöltek fejére annak jeleként, hogy az idősebb testvérek befogadták az új papokat az egyházmegye papi közösségébe.

A felszentelés után az új papokra ráadták az immár papi módon viselt stólát és a miseruhát, majd a kezüket krizmával kente meg a püspök.

Azután átadta nekik a kelyhet és a paténát, melyek a papi szolgálat legfontosabb eszközei a szentmise bemutatásában.

Ezután az új papok békecsókkal köszöntötték az őket felszentelő főpásztort, majd valamennyi jelen lévő pap is békecsókkal köszöntötte az új paptársakat.

A szentelés után a szentmise a szokott módon folytatódott.

Az újonnan fölszenteltek koncelebráltak a szentelő püspökkel, majd megáldották a felszentelést végző főpásztort, aki a szentmise zárásában arra kérte a felszentelteket, osszák meg gondolataikat, érzéseiket a jelenlevőkkel.

Mihovics Szebasztián úgy fogalmazott, hogy nagy öröm, hála és megrendültség van a szívében. Kifejezte örömét, hogy olyan emberek is eljöttek az ünnep alkalmából, akik a földi élete kezdetétől kísérik őt.

Köszöntötte a szülőfalujából, az egykori általános iskolájából, a gimnáziumából és a szemináriumból érkezetteket, továbbá a paptestvéreket, akik közösségének most már ő is tagja. „Közétek tartozom, és hálás vagyok a Jóistennek, hogy meghívott az ő szolgálatára, és adott bátorságot, hogy igent merjek mondani” – zárta röviden Mihovics Szebasztián.

Az újonnan szentelt Miklovits Attila is háláját és örömét fejezte ki, elsősorban Istennek. Arra figyelmeztetett, milyen jó, hogy az Egyháznak nemcsak mi vagyunk a tagjai, akik még élünk, hanem az elhunytak is.

Elmondta, hogy a liturgiában nagy szeretettel gondolt azokra a már elhunyt papokra, akik a példaképei voltak, és akik most bizonyára vele együtt ünnepeltek.

Végül megköszönte, hogy sokan eljöttek a székesegyházba, hogy együtt ünnepeljék a papszentelés szent liturgiáját.

A Pécsi Egyházmegye két újmisés lelkipásztora Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila az első szentmiséjük végén a főpásztorukkal együtt adtak áldást a jelenlevőkre.

A papszentelési szentmise zenei szolgálatában közreműködött a pécsi bazilika Mozart kórusa; a kántori szolgálatot Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész-zeneigazgató látta el, aki az ünnepi alkalomra az immár felszentelt papok szentelési jelmondatából komponálta meg a liturgia bevezető részének, illetve az áldozást kísérő résznek az énekeit.

Mihovics Szebasztián káplánként Mohácson, Miklovits Attila pedig Szekszárdon, szintén káplánként kezdi meg a lelkipásztori szolgálatot. Az újmisék időpontjai ITT találhatók.

A papszentelési liturgia megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír